Flúgos futam

Tekintse meg képeinket!

Ez meg mi?, kérdezem a fantáziatornáztató gondolkodástól kissé elgyötörten a két kerékpár, pár méternyi kartonpapír és néhány léc felhasználásával készült szerkezet büszke gazdáját, miközben megpróbálok ellenállni a Citadella körül hömpölygő tömeg sodrásának. A bukósisakján alig használt vécépumpával pózoló versenyző rövid műszaki ismertetésbe kezd, szó esik ívhegesztésről, szegecselésről megsörös dobozokból összeeszkábált blokkolásgátlóról, de mielőtt a konstrukció rendszertani besorolásához érkeznénk, magával ragad a kivetítők felé zúduló emberáradat.

Tehetetlenül úszom a tömegben, egy pillanatra rápréselődöm az előttem haladó Kurt Cobain-pólóra. "Bazzeg ez egy guruló budi!" - kiállt fel a kissé anakronisztikus ruhadarab, és már sodródunk is tovább. Mellettem, a vállak, hátak és sörhasak torlasza mögött egy furnérlemezből készült tank, egy elhasznált hordókból tákolt vadászbombázó, egy négykerekű zongora és néhány habszivaccsal bevont óriáscsiga tűnik fel. A bokszutcában veszteglő szerkezetek mellett mindenhol büszke és néha feltűnően kapatos pilóták fogadják az elismerő pillantásokat, bizonyítva, hogy nem csak S-osztályú Mercivel, de akár egy leselejtezett bádogteknőből barkácsolt, kerekekre szerelt mosógéppel is eredményesen lehet csajozni.

Buherált poénok

Megérkezem a kivetítőhöz, amin éppen egy óriási banán gurul sok ezer pixelen, de még mindig nem tudom, hol is van tulajdonképpen a pálya. A tömegben állandó viszonyítási pontok nélkül maradok, csak az egyre fájdalmasabb könyökök maradnak, meg Winkler Róbert fő-ceremóniamester hangfalakból áradó hangja, hogy azért tudjam: vannak a környéken, akik nagyon is jól érzik magukat.

A test test elleni küzdelemben szerzett sokéves koncerttapasztalatomnak hála, azért sikerül átverekednem magam az embermasszán, egészen a szénabálákkal határolt versenypályáig, ahol valaki éppen egy begóniákkal megpakolt pótkocsis talicskán egyensúlyozva próbál eljutni a célig.

A biotákolmány után sorba jönnek a fent kiállított szerkezetek: az indítórámpán először különböző szempontok, például a megvalósítás minősége vagy éppen a készítők elmeállapota szerint pontozzák őket, majd a gyakran ingatag járművek nekivágnak a több száz méter hosszú távnak, amit kizárólag izomerejükre, meg persze a negyvenméteres szintkülönbség alatt besegítő gravitációra hagyatkozva kell teljesíteniük a pilótáknak.

A start előtt általában rövid show-elemeket is felvillantanak a csapatok, házilag eszkábált járműveiket házilag eszkábált poénokkal tuningolják, az úttörőtábor-romantikát idéző, változó minőségű rövid jeleneteket szinte mindig kitörő lelkesedéssel fogadja a közönség. Mindezt az index-közeli totalcar-duó, Winkler Róbert és Bazsó Gábor szorítja keretek közé, akik több mint hatvan tragacs útját szegélyezik poénokkal, hogy a nagyérdemű akkor se unatkozzon, amikor éppen nem történik semmi, és azok is elkapják a hangulatot, akik az első sor vállai közt elsuhanó színes foltokon kívül nem látnak semmit a versenyből.

Grátisz piknik

Klikk a képre!

"Nem a győzelem, hanem a nyeremény számít!" - mondja egy csalódott és az elfogyasztott félrekesznyi energiaital hatására némiképp zavarodott versenyző a célvonal után, majd kitolja a pályáról totálkáros bicikliváz-furnérlemez kompozícióját. A mezőny java ekkor már a Citadella alatt parkíroz, a tömeg pedig megcsappant, már csak a legelvetemültebbek bírják a pálya szélén ácsorogva.

A zsűri persze nehéz helyzetben van, de többórányi kollektív ökörködés után már talán nem is olyan fontos, hogy ki eszkábálta össze a díjnyertes járművet. Csak a poénok számítanak, meg a napsütés, a nyár utolsó bónusz vasárnapja, amit még a néha elviselhetetlen zsúfoltság sem tudott elrontani.