Judit
-2 °C
8 °C

Nulla egész József és a lángoló rénszarvas

2003.09.05. 11:40
Itt él közöttünk, akár nap mint nap találkozhatnánk vele, de mégsem tesszük; akik mégis, azokra környezetük furcsán néz. Nem, ezúttal nem Delhusa Gjonra gondoltunk, hanem az alkoholmentes sörre. Ezt a különös terméket könnyű lenne azzal elintézni, hogy létezésének nincsen semmi értelme, ráadásul az íze is borzalmas, ám az igazi elhivatott tesztelőt a józan ész nem állíthatja meg. Ráadásul minden húsz üveg Magyarországon eladott sörből egy palack alkoholmentes, vagyis egy politikailag kiélezett szituációban a termék a kisebbik kormánypárttal ellentétben jó eséllyel aspirálna a parlamenti küszöb átlépésére.
Zsiráfkifutó-illat
Dohospinceföld-íz
Ropogós bodobács
Habja, mint madártej
Ki issza ezt sörként?
(Etele szabálytalan haikuja a Buckler sörről)

A nagypolitikai realitások előtt mintegy fejet hajtva beszereztünk tehát tizenegyfajta alkoholmentes sört, ami nagyjából lefedi a hazai piacot, kivéve persze az extrém csemegeboltokat, ahol bármi megtörténhet. A tesztpéldányokat ezután klasszikus vaktesztnek vetettük alá: megvizsgáltuk habjukat, színüket, ízüket és utóízüket is.

Elöljáróban annyit, hogy az alkoholmentes sör valóságos múzsaként - ha hűek akarunk maradni a valósághoz: elég büdös, torokszorítóan pörkölt szagú múzsaként - funkcionál, amennyiben mindenkiben felbuzogtatja a költői vénát. Hol vannak ettől a vértelen borbírálók nedves állatbőrei és bogyós gyümölcsei? Itt fűszeres gumitalpak és lángoló paták keringenek a palackban, ahogy íziben olvashatják is.

1. Borsodi Póló alkoholmentes

Borsodi Póló

A klasszicizáló címke ezüst keretével talán a modern idők elgépiesedésére utal, a hagyomány és minőség felirat pedig egyértelműen provokál, a Póló mégis langyos reakciókat csiholt ki a tesztcsapatból, amit egy ilyen kockázatos műfajban akár dicséretnek is lehet tekinteni. Elfogyasztása egyedül Razziából váltott ki heves hullámokat, miszerint illata fűszeres gumitalp, amely hosszasabb szaglászás után iszonyatos romlott étellé változik. Na jó, Zappe kolléga is irtózatos adalékfelhőt észlelt a pohár felett. A többiek szinte mind felemlegették a jellegzetes, pörkölt mogyoróba esett nutriát felidéző alkoholmentessör-szagot és a progresszíven durvuló utóízt. Átlagpontszáma 2,5/10, ami csak így az elején tűnik rossznak.

2. Clausthaler

Clausthaler

Már a habja is gyanús, olyan olcsósörös. Nem egyenletes, hanem olyan eloszlású, mint a rühes kutya szőre - írta második versenyzőnkről Etele, aki vidéken született, ezért már látott akasztott embert is, nemhogy rühes kutyát. A helyzet mégsem volt annyira drámai, mint ahogy azt ebből a szélsőséges reakcióból esetleg sejteni lehetne. Az ital, amely a homoszexuális házasság témájánál is jobban megosztja a közvéleményt, Zappe kollégának például kifejezetten kellemes meglepetés volt. Illatát egyöntetű lelkesedés fogadta, az értékelések a majdnem sörszagútól a nem tapasztalhatóig terjedtek. A feltétlenül kesernyés ízvilág már nem váltott ki ilyen ovációt, de az átlagpontszám így is 5,4/10-re jött ki, ami legalábbis figyelemreméltó. A csinos, ezüstszín dobozon olvasható felirat - extra herb - először oktalan reményeket keltett többünkben, de hatása semmiképpen sem volt pszichedelikus.

3. Buckler

Buckler

A harmadik tesztpohárba kortyolva egyszer csak úgy éreztem, hogy valaki hirtelen egy olyan ázott filclapba csavart bele, amelyen előtte különféle fűszernövényeket rohasztottak. Még sohasem éreztem ilyet, ami újabb bizonyíték arra, hogy az élelmiszer-tesztelés tágítja a szellemi horizontot. A címkéjén derékszíjat, páncélos lovagot és értelmetlen latin jelmondatot - az győz, aki önmagát képes legyőzni - is felsorakoztató külföldi versenyző elszomorítóan letargikus kritikákat kapott. Lapos, reménytelen ital, inkább a taxi vagy a sofőrsegély, hetes csapvíz a kulacs alján és így tovább. A 2,6/10-es átlag csalódást keltett, különösen, hogy olyan márkáról van szó, amely kizárólag alkoholmentes verzióban létezik.

4. Dreher

Dreher

Májkrém. Mintha lánckesztyűt nyalogatnék. Szemem előtt a zebrán szabályosan áthaladó óvódások csoportja, amint száguldok feléjük részegen, pusztán azért, mert a kocsmában ez volt az egyetlen alkoholmentes ital, és képtelen voltam elfogyasztani, inkább bármi mást. A felsorolt reakciók jól mutatják, mennyire felkavarta a teszt már-már lemondóba hajló hangulatát a klasszikus hazai márka herélt verziója. Hiába a címke kék-fehér-piros, jól eltalált színösszeállítása, és a termék meglepetésünkre egészen sörszerű színe, a beltartalom túlzottan is ízesített szódavízre hajazó, ridegen minimalista ízvilága heves ellenreakciókat váltott ki a tesztelőkből. A protestszavazóknak köszönhetően jött ki a 2/10-es átlag, ami eddig a leggyengébb, de még hol a vége. Amúgy is: felhívtam Para-Kovács Imre írót, aki országos hírű alkoholistából lett az alkoholmentes sörök lelkes fogyasztója, és neki éppen a Dreher az aktuális kedvence.

5. Stella Artois

Stella Artois

A suttogó propaganda félelmetes erejét kevés dolgon lehet világosabban kimutatni, mint az alkoholmentes Stella renoméján. Ez az a sör, amelyikről mindenki azt mondja, hogy a legihatóbb és legsörszerűbb a mezőnyben. Pedig aki ilyet állít, az biztos, hogy még sohasem kóstolta. Talán csak látta, hiszen a Stella csomagolása kifejezetten mutatós, színétől akár sör is lehetne, habja pedig keményebb Szili Katalin nyilvános önkritikájánál is.

Etele agysebészi pontossággal írta le az első korty lenyelését követő néhány másodperc érzéki élményeit: az íze kicsit padlóápolós, de ez a legjobb gumicukrokra is igaz. A hatás többfázisú. Az első másodpercben keserű, aztán megdöbbentő édes íz árad szét a szájban, ami az ajkakra is kicsapódik. Ezt a kicsapódó édességet eddig egyszer tapasztaltam életemben, amikor punkból beleszívtam a húgom egyik, Délkelet-Ázsiából származó leszoktatós cigarettájába. Igazi titkárnőital - írta egy előítéletes kolléga. Az ő nevében is elnézést kérek az igaztalanul vádolt személyi asszisztensektől. A Stella osztályzata 2,6/10, ami a mellbevágóan édes utóíz fényében egészen hízelgő eredmény.

6. Arany Ászok (originál)

Teszteljük a tesztelőket is, gondoltam, és hatodiknak igazi sört töltöttem a poharakba. Vajon kiszúrják-e? Talán az eddig elfogyasztott, fejenként nagyjából öt deciliter alkoholmentes sör tette, de senki sem kiáltott fel, hogy csalás, vagy ilyesmi. A társaság két vérbeli alkoholistájában viszont meglepő biokémiai folyamatot indított el a valódi szeszt tartalmazó ital: nosztalgiarohamuk támadt. A korai Bayer Zsoltot idéző kamaszos nosztalgiaroham verbális gejzírként tört elő Uj Péterből, úgyis, mint: Gyermekkorom büdös bádogpultos söntései, gumicsőre kötött benzinkútpisztolyból csapolja a savanyú Kőbányait egy néhány nappal infarktus előtt álló, százötven kilós csapos, szanaszét fröccsen a laza hab a pulton, letörli egy büdös spongyával. Na, ennek a spongyának az illata - bocs - flashbackkel itten. A főszerkesztő nem is sejtette, mennyire közel jár az igazsághoz, amikor ezt írta: Mintha könnyű sör és Olympus mesterséges citromlé elegye volna. Zappe kolléga szintén ott motoszkált a tűz közelében: Hohó! Tipikus "low end beer"-illat, mint annak idején a Kőbányai a Mészölyben. Savanykás, homogén, mégis gyilkos íz, az alkoholmentes sörök mellékíze nélkül. Ha a vizezett sört definiálni kellene, ez lenne a minta. Érdemjegye (versenyen kívül) 3,8/10.

7. Schlossgold

Schlossgold

A legerősebben marketingolt és talán legismertebb mentes sör érdekes módon főleg a habjával aratott sikereket. Persze, elszimatolva a laboratóriumi műanyagpohárból áradó malátába fulladt bogárillatot (vagy, egy másik szerző megható szavaival a betűleveses konyhaszagot), ez nem is csoda. A szép szólókarriert befutó habot az örök gyermek Etele madártejesnek, ugyanakkor eléggé gusztustalannak nevezte. A lényeget tévedhetetlenül megragadó Razzia szerint habja normálisnak mutatja magát, majd elfajzik, míg a Hajnóczy Péter és Rabelais szellemét egyszerre ápoló Dr. Zappe (az érzékeny lelkűek itt ugorjanak a következő mondatra!) a fasztúró kifejezést emlegette, bármit is jelentsen ez. A 3,6/10-es átlag azért arra utal, hogy jellegzetes mellékíz ide vagy oda, a Schlossgold belefér az erős középmezőnybe.

8. Null komma Josef

Null komma Josef

Tudjuk, hogy élnek köztünk emberek, akik vagy megélhetési okokból vagy az önpusztítás nemzetünket évezredek óta kísértő ördöge előtt behódolva évente akár többször is ellátogatnak Ausztriába. Részben az ő kedvükért vettük bele a csapatba a legütősebb nevű alkoholmentes sört, amellyel a legtöbb magyar először valamelyik burgenlandi autópályabüfé hűtőpultja mögött találkozott, miközben lelki szemei előtt már pajzán jugoszláv hűtőládák kergetőztek. Ha már beneveztük, József barátunk egészen szép karriert futott be. A bírálók meglepően egybehangzóan dicsérték elfogadható illatát, szép - bár Razzia szerint kissé tétova habját és megnyugtatóan szódavizes, de legalább nem kellemetlen ízét. Ebben a hendikepes mezőnyben mindez 5,6/10-hez volt elég, ami több mint dicséretes. Szép volt, József, hajrá sógorok!

9. HB

HB

Címkéje ugyan képtelen elszakadni a konzervatív pajzs-korona motívumkészlettől, ám invenciózus illatával (amely egyeseket friss péksüteményre, másokat drága májpástétomra emlékeztetett) a HB képes volt kitörni a szürkeségből, amit az alkoholmentes sörök esetében talán pontosabb lenne halavány pisiszínűségnek nevezni. Íze karcsúbb az illat által ígértnél, visszafogott édesség érezhető a gyönge, nyersélesztős sörkeserű mellett - írta Uj Péter, aki le sem tagadhatná, hogy már jó néhányszor járt borbírálaton. Az első két korty lenyelése után én úgy éreztem magam, mint egy eleven lombik, Etelét viszont kifürkészhetetlen okokból vízipókra emlékeztette a habja, ami nem is annyira a termék tudatmódosító hatásának köszönhető, mint inkább annak, hogy eddigre közel egy liter vegyes nutrialét kellett leengednünk a torkunkon. A HB-t majdnem az összes tesztelő az iható kategóriába sorolta, így nem is volt meglepetés a Pazar, 5,4/10-es átlag.

10. Borsodi (originál)

A második zsákbamacska esetében kísértetiesen ugyanaz történt, mint a teszt első alkoholos sörénél: az adalékanyag-orgiától megzavart szakírók egyike sem leplezte le a csalást, de a májzsugorhoz legközelebb álló két kolléga kifejezetten gyanakodott és nosztalgiázott. Jönnek a Mészöly-reflexek megint - írta Uj Péter, majd a régi Kőbányai illatemlékeiről lantolt a talponállókból, hogy aztán, jóravaló szenvedélybeteg módjára leszögezze: némi hamutartóíz, bakelit, égett műanyag keveredik bele azért mesterséges zavaróízként, de összhatásban jónak mondható. Dr. Zappe szintén jó helyen kapirgált azzal, hogy vagy a szaglásom ment tönkre, vagy ez az ital sem büdös, bár a háttérben feltűnik a klasszikus kocsmaillat, kőbányai-szimfónia-izadtságszag sajátos elegye, abból is a savanyú változat.. Kedvenc időtöltésünk, az árokbetemetés jegyében a végén abban egyeztünk meg, hogy Borsodit inni vakon, az olyan, mintha linóleumot fektetnének a Mészölyben. A szesz jelenléte sajnos életveszélyes mértékben lazított egyes tesztelők önkontrollján, így, miután a feltoloulnak az emlékek gyalázatos gesztizmusára valaki a must és mindörökkével replikázott, kénytelen volt kirohanni, majd poharakba töltve behozni a rettenetes fegyelmezőeszközt, az alkoholmentes Arany Ászokot.

11. Arany Ászok

Arany Ászok

Ha van olyan alkoholmentes sör, ami a legszélsőségesebb helyzetben is (mondjuk sok másfajta alkoholmentes sör elfogyasztása után) képes felrázni egy csapat mindenből kiábrándult élelmiszer-ipari szerzőt, akkor az az Arany Ászok. Ha valaha olyan helyzetbe kerülnek, hogy hozzánk hasonlókat kell felrázniuk, ez feltétlenül jusson eszükbe!

Illata: lángoló rénszarvas vetette a papírra Razzia, majd úgy kezdett nézni, mint egy római császár pudingból készült szobra. Égett pata és karom! - sikított fel egy tesztelő, akinek fiatalságát a római katolikus egyház kötötte gúzsba. És ekkor még egyikünk sem kóstolt bele. Az íze olyan, mintha sok vízben megfőznénk egy kis erdei állatot - írtam akkor, és ezzel így utólag is csak egyet tudok érteni. Etelének igazi flash-e volt tőle, erről árulkodnak naplóbejegyzései: Ah, jön a maláta, és rámkacsint, de elüldözik a sarkon beforduló fémes ízű suhancok. Kicsit darabosan nyelhető, gyártástechnológiai problémákra gyanakszom. A fenyegető ital 1,6-es átlaga intő jel azoknak, akik csak nevetnek a Sátán létezésén.

Hogyan lesz a sörből mentes?
Jelenleg négy módszert használnak az alkoholmentes sör előállítására, árulta el az Indexnek egy neves gyár technológusa.

1. A csúnya nevű reverz ozmózis

Ennél a módszernél a már kész sört eresztik össze egy olyan folyadékkal, amelynek az alkoholtartalma nulla. Ez lehet sörlé, már összefőzött maláta és egyéb alkotórészek az erjesztés előtt, vagy bármi más, akár víz is. Miután az egyik alkoholtartalma nulla, a másiké jóval magasabb, az alkohol elkezd szépen átbaktatni a másikba. A folyamatot addig csinálják, amíg a sör alkoholtartalma el nem éri a bűvös 0,5 százalékot, vagyis azt az értéket, amítől lefelé a sör már alkoholmentesnek számít.

2. A semmivel sem szebb nevű vákuumdesztilláció

Ez a sokkal egyszerűbbnek tűnő folyamat arra épít, hogy eltér a kész sör nagy részét alkotó víz és a benne lévő alkohol forráspontja. Az alkohol 78 fokon forr, a víz - minő meglepetés - 100 fokon. Így aztán szépen szétfőzik a két összetevőt. Hogy miért van a vákuum az elnevezésben? Mert vákuumban alacsonyabb a forráspont, így olcsóbban lehet szétválasztani két alkotóelemet (meg nem is árt annyira a piának). Így akár már 42-43 fokon szét lehet zavarni a sört és az alkoholt.
A teszt résztvevői közül így készül: a Dreher és az Arany Ászok.

3. A szeparáció

Ez a módszer a sör és az alkohol eltérő sűrűségén alapul, szintén a kész sörből készít mentes sört. A kész sört fogják, berakják egy spéci centrifugába, és addig forgatják, amíg a kisebb sűrűségű alkohol ki nem pereg a nagyobb sűrűségű sörből. Mellesleg ezt tartják a legolcsóbb módszernek, de egy sör-dezalkoholizáló centrifuga így is 80 millió forintba kerül. Sok hűhó semmiért.

4. Az erjesztés interruptus, azaz a megszakított erjesztés

Ennél a módszernél nem főzik készre a sört, hanem a sörlé állapotban, amikor már csak az erjesztés lenne hátra, fogják, és visszahűtik 1-2 fokra, holott a sörhöz adott élesztőnek az ideális forráshoz 7-8 fok kellene, persze Celsiusban. Emiatt aztán az élesztő nem éled annyira, de ezt - a gyártók reményei szerint íztelen - adalékokkal pótolják. Bár ez a legolcsóbb módszer, mégis a legnehezebb, ezért kevesen alkalmazzák.
Így készül például a Stella Artois, a Schlossgold, a Borsodi Póló, a Buckler.

gzp

A teszt abszolút győztese tehát mindannyiunk sógora, Nulla egész József lett 5,6-os átlaggal, amihez ezúton is gratulálunk.

A világ legocsmányabb koktélja
A Sör és paradicsomlé, avagy
A karácsony vörös szeme névre hallgató ital a következőkből áll:
150 ml alkoholmentes sör
90 ml paradicsomlé
5 ml lime-lé
só, bors
Megkóstolni nem mertük.
A hazai ipar már-már öncsonkító rajongóiként szomorúan realizáltuk, hogy az olimpiai pontszerző helyeket kivétel nélkül külföldi - bár itthon gyártott - márkák foglalják el. A dobogóra holtversenyben, 5,4-gyel a Clausthaler és a HB állhattak fel még. Azért nem kell teljesen elkeseredni, az alsóház hercege, a hazai eresztés legjobbja, a Borsodi Póló 2,6 pontjával mindössze egy tizeddel maradt le a Bucklertől és a Stellától, amelyek tekintélyes alkoholmentes sörnek számítanak a közfelfogás szerint.

Bizakodjunk együtt az élelmiszeripar szupernovaszerű fejlődésében, a viszontlátásra.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.