Minipaloták helyett

Az év szép háza-díj relatív elismertséget jelent a hazai építészetben, a versenyt ugyanis a vegyes megítélésű Szép Házak magazin írja ki. Azt gondolnánk, hogy a megkérdőjelezhető építészeti minőséget kritikátlanul közvetítő (és ezáltal gyakorlatilag referenciává emelő) nagy példányszámú lap díjazottjai között hemzsegnek a giccses, nevetséges, ízléstelen házak, de nem így van.

A kritikus számára nem dobták fel a magas labdát. A díjakat visszafogott munkák kapták, sehol egy valamirevaló, tornyocskás, puttós palota. Revelatív élményre azonban ne számítsunk, a jó ízlés mércéjét mind felülről ugorja, igaz, néha azért rezeg a léc.

Az első díjat egy merész üveghomlokzattal, izgalmas térosztással kísérletező, de mégis puritán, vörös faépület kapta. A további négy díjazott pedig azt jelzi, hogy talán véget ér a rózsadombi mediterrán építészet egyeduralma.

A versenyre nevezni kellett az épületeket, az így kialakuló mezőnyből válogatott a zsűri (Balogh Balázs, Perényi Tamás, Török Ferenc, Vadász Bence). Díjat ráadásul a tulajdonosok, megrendelők is kapnak, mégpedig nem csak úgy, mellékesen, a tervezők után. Ez szokatlan eljárás, de összhangban van azzal, hogy a magazin nem az építészszakma képviselőit célozza meg. Másrészt családi házak esetében (amik a Szép Házak fő profilját adják) ez érthető, hiszen az építtetőnek nagy beleszólása van a végeredménybe.

Pedáns és rusztikus

Az első díjas házat Jancsó Miklós tervezte, építészetileg valóban kiemelkedik a díjazottak közül. Erős karakterrel bír, nem nosztalgiázik, nagyvonalú. A hatalmas üvegfelületek osztása kissé erőltetett, ami gyengíti a szín, a tömeg, falnyílások és burkolat amúgy erős összhatását. A képek peremén megjelenő kert jónak tűnik, nem a szokásos közhelygyűjtemény (úgymint gyep, tuja, sziklakert).

Váncza László és Deák Balázs épülete a közölt képek alapján tisztességes finn-magyar stílusgyakorlat, népies-urbánus fúzió.

A Kocsis József-féle ház Frank Lloyd Wright tankönyvépítész korai munkáit klónozza igen őszintén (kis hajlásszögű tető, hatalmas eresz, alatta ablaksávval, erősen horizontális szerkesztés stb.). Az arisztokratikus belső térben is az öreg halott amerikai megoldásai köszönnek vissza. Képzavart megkockáztatva: rusztikus art déco.

Fegyelmezett monstrum benyomását kelti a Ráday György tervezte téglaház. Viszonylag kiegyensúlyozott és egyszerű, de mégis nehézkes. Az alkalmazott tetőforma bizonytalannak tűnik rajta, mintha szívesebben lenne lapostetős.

A fedett terasz felőli oldalon összeszedett képet mutat Szoják Balázs díjazott épülete, a másik fronton eléggé üresen ásítoznak a falfelületek. Harmonikus belső tereket látunk a képeken, belül mintha jobb lenne a ház, mint kívül.

A három utóbbi épületnek van egy fájdalmas közös nevezője, a kínos pedantériával rakott kő- illetve téglaburkolat. Jellegzetesen magyar jelenségről van szó, a készítők szemmel láthatóan nagy örömüket lelik a kezes anyag idomításában. Nos, ez helytelen, a kő és a tégla nem szereti a modorosságot (a többi építőanyag sem). Felszabadult, nagyvonalú és empatikus használatukra Janáky István építész könyvéből tudnánk hirtelen példákat említeni, igaz, ott rendszerint nem is burkolatként, hanem tartószerkezeti szerepben jelennek meg.