Videoklip-verseny egymillió forintért

2004. augusztus 28., szombat 21:19

Újabb pénzdíjas pályázat dübörög a rajzfilmhun, a profi és amatőr animátorok Kispál, Zságer Balázs és az Anima zenéjére készítenek videoklipet.

Újabb animációs pályázatot írt ki a rajzfilmhu a nyár közepén, a pályázóknak ezúttal magyar zenekarok számaihoz kell videoklipet készíteniük flashanimációs technikával.

#alt#
Sabanthumba figuraterve
A filmhu mozimagazin aloldala, a rajzfilmhu nem először üti az orrát flashanimációs pályázatba, ez sorrendben már az ötödik próbálkozásuk, és a korábbi sikerekre való tekintettel immár komoly pénzdíjakra számíthatnak a győztesek, a pénznyeremények összege kétmillió forint. A pályázatot az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatja.

A fődíj egymillió forint

A pályázók körében ismét feltűnt a hazai képregény-rajzolók krémje, de dübörögnek a lelkes amatőrök is, hogy a Kispál és a borz, a Belga, Zságer Balázs, Titusz, az Anima Sound System, Mango és Triton zenéire animációs kisfilmet készítsenek.

A verseny már a harmadik fordulónál tart, a mezőny "letisztult", most a nyolcvannál több jelentkezőből 46 pályázó maradt a versenyben. Az a pályázó, akinek sikerül bent maradnia a következő fordulóban is, a kiírók pénzzel is segítik munkája befejezéséhez. Az abszolút győztes egyébként egymillió forintot visz haza, és némi sansszal akár a videoklipjét is felhasználhatják.

A Kispál és Zságer Balázs a menő

#alt#
Janve figuraterve
A legtöbben a Kispál és a borz zenekar Etetés című számát választották megfilmesítésre, de a legnépszerűbb előadónak a Yonderboi mellett zenélő Zságer Balázs vagyis Zagar bizonyult, de élmezőnyben van az Anima és a Belga is.

A rajzfilmhu legutóbbi pályázatát az év elején írták ki, a pályázók feladata akkor egy képregény elkészítése volt, a fődíj félmillió forint volt. A kiírók és a komoly szakmai zsűri legnagyobb meglepetésére magas színvonalú képregények készültek, pedig a magyar rajzfilm és képregény műfaja az utóbbi évtizedben jószerivel eltűnt a hazai piacról.

Comment:com

Flo Rida megszívatta a Megasztárosokat
Tessék, ezt mondtuk mi annak idején, teccettek volna a Motörheadet meghívni, akkor nem lettek volna sztárallűrök meg idegeskedés.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés