Meghalt Bujtor István

2009.09.25. 14:42
Elhunyt a Pogány Madonna [2] és a Hamis a baba [3] színész-rendezője 67 éves korában, pénteken, a budapesti honvédkórházban. A Veszprémi Petőfi Színházat igazgató művész július végén került a veszprémi kórházba életveszélyes állapotban, ahol jobban lett. A héten szállították Budapestre.

"Szállítható állapotban volt Bujtor István, amikor átvitték a budapesti rehabilitációra" - mondta az Indexnek Rácz Jenő, a Veszprém Megyei Kórház főigazgatója. Bujtor István július 31-én került a veszprémi kórházba válságos állapotban, ahol kómába esett. Betegségének pontos okát nem hozták nyilvánosságra, a sajtóbeli találgatások rosszul sikerült léböjtkúráról szóltak, illetve, hogy súlyos fertőzés ("szeptikus sokk") következtében leállt a keringése. A színművész állapota több hét után a napokban jelentősen javult, már lélegeztető gépre sem volt szüksége, bár eszméletét nem nyerte vissza.

Információnk szerint Bujtor "nagyon jó, stabil" állapotban volt, ezért orvosai és családtagjai úgy döntöttek, hogy rehabilitációját Budapesten folytatják. A héten mentővel a Róbert Károly körúti Állami Egészségügyi Központba szállították. Itt később - információink szerint - bélgyulladást, veseelégtelenséget, szeptikus sokkot állapítottak meg nála. Halálának pontos körülményei egyelőre nem ismertek.

A Balázs Béla-díjas színművész, filmrendező és forgatókönyvíró eredeti nevén Frenreisz István. Latinovits Zoltán féltestvére és Frenreisz Károly testvére 65-ben szerzett közgazdászdiplomája után több mint tizenöt évet húzott le a magyar filmgyártásban, mielőtt Ötvös Csöpiként rögzült volna a köztudatban.

Kezdetek

"A bátyám, Latinovits Zoltán művész volt, ez biztos, én nem tartom magam hozzá foghatónak. Időnként kicsúszik belőlem valami, ám attól még nem vagyok művész - mondta a VOX-nak adott interjújában. - Kétségtelenül szeretem összefogni, vezetni a csapatot. De ezt az élet más területén is szívesen teszem. Ha ide rendelt a sors, akkor most már itt maradok."

Máriássy Félix Karambol című filmje volt az első szerepe 64-ben. Várkonyi Zoltántól Jancsó Miklósig több ismert magyar rendező keze alatt dolgozott, olyan filmekben mint a Kőszívű ember fiai és a Csend és kiáltás. 79-ben a Sándor Mátyás sorozat hat epizódján keresztül harcolt a magyar függetlenség ügyéért.

Közönségfilmek

80-ban váltott át a magyar gyártású közönségfilmekre, Ötvös Csöpi-filmjeinek mindegyikét egymillióan látták a mozikban, ami ma elképzelhetetlen egy magyar produkció esetében. A forgatókönyvírásban és a rendezésben az első filmtől részt vett, az Elvarázsolt dollártól vette át teljesen mindkét szerepkört.

"Egy krimit forgattam éppen, aminek a forgatókönyvét egy filmgyári gyártásvezető írta, maga az alapanyag pedig nem volt túl nagy szám - mondta az írói ambícióiról. - Megjegyeztem a rendezőnek: ilyet én is tudok írni. Akkor írj, jött a válasz. Így álltam neki A Pogány Madonnának."

A Pogány Madonnában magyar hangból a magyar Bud Spencerré lépett elő: első körben a tihanyi apátságból ellopott műtárgy tolvajait kerítette kézre. Egy véletlen baleset folytán a filmben egy igazi karambolt is láthatunk. Két évre rá elkészült a folytatás, a Csak semmi pánikban Kardos doktor (Kern András) szerencsétlenkedése ellenére előkerült a második világháborúban a Balatonba zuhant repülőgép rakománya. A 85-ös Az elvarázsolt dollár gonosztevői valutát hamisítottak, a film újítása volt, hogy a költségvetést már szponzori pénzek is kiegészítették, és ennek fejében a cégek reklámjai a vásznon is megjelentek.

A sorozat a rendszerváltás után is folytatódott, a Hamis a baba, aminek egyik legnagyobb vívmánya Bögyös maca volt, a Szovjetunió utolsó évének legnézettebb külföldi filmje lett. Ebben a részben a főszereplők egy heroinszállítmány nyomában hagyták el a Balatont, és a külföldi helyszínek mellett már nyugati autó és számítógép is volt benne.

Bujtor rendezett még huszonkét Szomszédok-epizódot, ezen felül rendezőként jegyzi A három testőr Afrikában című Rejtő-adaptációt, ami 1997-ben megkapta a moziüzemeltetők díját a legnézettebb mozifilmért, de Bujtor sokáig szégyellte a végeredményt. Ahogy elmondta. "A Duna Televíziótól, amikor 2005-ben le akarták adni a filmet, rávettek, hogy nézzem meg újra. Beleegyeztem a vetítésbe, mert rájöttem, hogy nem is olyan rossz: tisztességes színészvezetéssel, korrekt módon levezényelt munka."

Az utolsó tévéfilm

Zsaruvér és Csigavér címmel három saját maga által rendezett tévéfilmben nyomozott tovább az idősödő Csöpi és Kardos doktor 2000 után. A legutolsó részt, A szerencse fiát idén júliusban mutatta be az MTV. Ebben egy fiatal lány elrablása miatt kutakodnak a vízirendőrők segítségével. A filmet 2007-ben forgatták Kenesén és Füreden, itt készült a videónk:

Színház

Színi pályája 1966-ban a győri Kisfaludy Színháznál kezdődött, játszott Pécsen is, majd 1976-ban a Vígszínház, 1978-tól a Magyar Filmgyártó Vállalat társulatának tagja lett. 1989-től a székesfehérvári Vörösmarty Színházban játszott és rendezett.

Tavaly januárban lett a veszprémi színház igazgatója. A gazdasági helyzet megszilárdítása mellett a közönség szélesebb körű megnyerését tűzte ki célul: országosan ismert színészek és rendezõk vendégszereplését ígérte. Győr után itt is megrendezte régi tervét, a Hyppolit, a lakájt, amit filmre akart vinni a kilencvenes években, de akkor elhappolták előle. A színpadon főszerepben Szulák Andrea, Balázs Péter és Szalma Tamás-triót láthattuk. Másik rendezése Veszprémben a Kakukkfészek volt, amiben Eperjes Károly mellett (McMurphy) Bromdent, az indián főnököt alakította, ez az egyik legismertebb színházi szerepe.

Hobbija a vitorlázás volt, hajója az 1936-ban épített Rabonbán, hatszoros magyar bajnok lett vele.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport