Kittenberger lett a magyar Indiana Jones

Magyar piacra magyar képregényhős kell?

Tebeli Szabolcs: Nem ragaszkodtam a magyar szereplőhöz, de a Bürokraták óta mindig szívesen rajzolok ilyen hőst. Kittenbergernek ráadásul eleve nagyon kalandos, filmért vagy képregényért kiáltó élete volt, ami mellé már csak bónusz a magyarsága. A karaktert amúgy Gyuri találta ki tavaly, a metrón ülve.

Somogyi György: Igen, a mellettem ülő újságjában olvastam, hogy kiadtak Darwin életéről egy képregényt. Rögtön arra gondoltam, hogy nekünk miért nincs ilyen kalandos életű magyar hősünk. Aztán rájöttem, hogy van. Gyerekkoromban rengeteg vadásznaplót olvastam, és beugrott az a jelenet, amikor Kittenbergerre rátámad egy oroszlán. Besült a puskája, de a hátán fekve belenyomta a fegyvert az állat szájába, így az csak az ujját harapta le. Ez egy filmbe illő jelenet az életéért harcoló, vagány hőssel. Brazilt évek óta ismerem, egy közös munkahely és a Roham is összeköt minket, úgyhogy azonnal vittem neki az ötleteket, amikor szólt, hogy szívesen rajzolna valamit. Már a képregény első oldala is megvolt: „Nemzeti Múzeum, Kálvin tér, 1906. Autó érkezik, kiszáll egy postás, csomagot visz a múzeumba. Odabenn öltönyös-kalapos urak bontják ki a küldeményt, amiből kiesik egy emberi ujj.” Kittenbergernek ugyanis ilyen cinikus humora volt, miután megölte az oroszlánt, kipreparálta a leharapott ujját, és hazaküldte Budapestre.

Kittenberger a századfordulós Indiana Jones?

T.Sz.: Indy történeteiben rengeteg a misztikum, a mi alternatív világunk sokkal technokratább lett. Főleg, miután jelentkeztünk a Galaktika steampunk pályázatára, és nemcsak gőzautóvá kellett alakítani a főszereplők Ford T-Modelljét, de az összes vonatot, repülőt és egyéb szerkezetet újra kellett dizájnolnom, mindegyikre kellett egy nagy kémény.

Neked csak ennyit jelent a steampunk?

T.Sz.: Nem, mindig is Kacuhiro Steamboy című animéje volt a steampunk. Ahol ugyanúgy, mint a cyberpunkban a technika teljesen rátelepszik az emberek életére, csak ugye itt gőzgépekkel zajlott le a nyomasztó technológiai fejlődés. A Kittenberger viszont inkább hagyományos kalandtörténet, ami nyomokban steampunkot is tartalmaz.

Használtatok korabeli képeket referenciának?

T.Sz.: Rengeteg fotót és videót megnéztem, amiken a feltalálók mindenféle őrült repülő szerkezetet próbáltak ki. Az ilyenek után imádtam szivar alakú repülőket rajzolni, nagy kazánokkal, mert az egész olyan volt, mintha Némó kapitány tengeralattjáróját a Batmobillal kereszteztem volna. Február óta megállás nélkül rajzoltam, általában heti 3 oldalt. A színezést végül Bárány Áron Gergely vállalta el.

S.Gy.: Az én referenciaanyagaim Fekete István Kittenberger élete című könyve, Kittenberger saját könyvei, valamint a Kittenberger-örökösöktől kapott naplók és levelezések voltak. Ezek között találtam például számlákat a Grand Hotelből: Kitty (így hívták a barátai) kétnaponta rendelt tőlük egy újabb üveg whiskyt. 26 évesen, amellett hogy komoly természettudós volt, valahol igazi, vagány, vedelő, utazgató kalandor is.

Mi került át ebből a képregénybe?

S.Gy.: A mi sztorink fikció, de rengeteg valós elemet használtunk fel Kittenberger életéből és a korszak történelmi eseményeiből, hogy minél hitelesebb legyen. Az írói munkában és a háttéranyag-kutatásban nagy segítség volt állandó szerzőtársam, Dobó István. Olyan mellékszereplőket kerestünk, mint II. Lipót belga király, vagy éppen az itthon méltatlanul elfelejtett Afrika-jutató, Torday Emil. Az ősszel megjelenő, 45 oldalas képregényt valójában egy sorozat negyedik részének tervezzük, ebben Kittenbergernek Lord Sinclair megbízásából egy orrszarvút kell megkeresnie Kongóban Áts Ferivel és Bokával, akiket Damaszkin Arzén, Kittenberger mentora küldött a vadász után.

Belőlük hogy lett képregényfigura?

S.Gy.: Eleve az volt a koncepció, hogy a lehető legtöbb ismert korabeli magyar személy kerüljön bele a történetbe. Láttam régebben a Szövetséget, és benne a titkosügynök Tom Sawyert, innen jött, hogy akár Boka és Áts Feri alakja is működhetne, mint kalandor. Ők a könyvben nem utálják egymást, végig úriember ellenfelek, így szerintem simán benne van a karakterekben, hogy a közös veszteségek, Nemecsek halála, és a grund miatt barátok lesznek. Huszonéves korukra pedig már egy jól összeszokott kalandorpáros lehetnek, mint a Minden lében két kanál főszereplői: Áts Feri a vagányabb, bunyós kemény gyerek, Boka pedig a művelt és kifinomult vezető típus.

Hol a kötelező női főszereplő?

S.Gy.: Az előzményekben szerepel majd egy imádott nő, akit Kittenberger a lázálmaiban lát, neki ő egy ugyanolyan idealizált álomkép, mint Don Quijoténak Dulcinea. Azzal a különbséggel, hogy ezt a lányt elrabolják, és Kittenbergernek kell kiszabadítania.

T.SZ.: Én kezdettől fogva akartam ciciket rajzolni a képregénybe, de nem lehetett, mert itt a James Bond-filmekkel ellentétben a hősök nem kapnak a sztori végén jutalomszexet. De ez nem is baj, hiszen nem a Métal Hurlantba kellett csöcsös scifit rajzolnom. A Kittenberger olyan, mint egy francia ifjúsági képregény, amit tizenéves koromban én magam is szívesen olvastam volna a Kockásban, Pif és Taraó mellett.

Ez a képregény tetszene a franciáknak is?

S.Gy.: Szerintem igen, és tervezünk is francia fordítást. Torday Emilt mindenki belgának hiszi külföldön, a vadászkalandok rajongóinak pedig Kittenberger neve is legalább annyira ismert, mint Almásy grófé, akiről film készült. Ács és Boka grundharca kötelező olvasmány Olaszországban és Japánban, a belga szereplőnket, Poirot-t pedig szintén nem kell bemutatni. Mivel a képregény nagyon sokat merít a történelmi és irodalmi személyek életéből, a belgák és a franciák kíváncsiak lehetnek arra, hogyan látják a magyarok a XX. század elejét.

Itthon kiknek szól a képregényetek?

S.Gy.: Azt szeretnénk, ha minél szélesebb olvasóközönséget elérne, de ne csak egy szórakoztató kalandnak gondolják, hanem vegyék észre a kulturális értékeit is. 2011-ben lesz Kittenberger születésének 130. évfordulója, jó lenne összehozni egy emlékévet. Mivel sokáig Nagymaroson élt, az ottani polgármester már most teljes mellszélességgel támogat minket, és igyekszünk majd együttműködni a Veszprémi Állatkerttel, ami Kittenberger nevét viseli. Számítunk a magyartanárok bizalmára is, hiszen ők tudják a legjobban, hogy A Pál utcai fiúk egyáltalán nem unalmas kötelező olvasmány. És van egy blogja is a képregénynek, ahová az eredetileg függeléknek szánt cikkek lesznek, ismeretterjesztő szándékkal, felpakolva az „így készült”-rajzok mellé.

T. Sz.: Célközönségnek számít mindenki, aki szereti a klasszikus, kalandos történeteket. Ha 4-5000 ember megveszi, akkor elmondhatom, hogy elértünk mindent, amit Magyarországon el lehet érni a képregénnyel. Persze maradjunk a realitások talaján: már 1000 eladott példány is jó lesz.

Ilyen rossz a hazai képregényes helyzet?

T.SZ.: Folytatásos sztoriba nehéz belevágni, mert nagyon határozott írói és rajzolói elképzelés, na meg tőkeerős kiadó és rengeteg pénz kell hozzá. Nálunk leginkább az utóbbi hiányzik.

Coca Cola Beach-en randalírozó zombináci kell a magyar képregénybe és termékreklám minden kockába?

T.SZ.: Egy ilyen sztori nem biztos, hogy jót tenne a brandnek, de az ötlet nem rossz. Jó volt a kajakosok szuperhőskampánya is, mert toltak bele pénzt, és a képregény, mint műfaj, kikerült a villamosok oldalára. De nem jött át az üzenet, hogy mitől jó egy képregény, csak sulykolták a témát az emberek agyába. Természetesen minden szerző azt akarja, hogy minél többen megvegyék, népszerű és elismert legyen. Pedig már az is elég, ha lesz egy olyan új olvasód, akiben mély nyomot hagy a munkád, és olyan értékeket talál benne, amire azt mondja: basszus, ezután képregényeket is akarok olvasni.

Nálad melyik képregény érte el ezt?

T.SZ.: Otomo Akirája és Frank Miller Dark Knightja. És Moebius, aki zseniálisan ötvözi a rajzfilmes és a realista stílust, így az összes képregénye nagy élmény. Ebbe az irányba kéne itthon is elmozdulni, mert most mindenki önkifejez. Ami baromi jó dolog, én is ezt csináltam évekig, de elérkezik a pillanat, amikor rájössz, hogy most már nem önismereti tréningnek kell használni a rajzolást, hanem valami olyat kellene felmutatni, ami akár szélesebb réteget is megérint. Amit az olvasó nem úgy tesz le, hogy hű de jót lövöldöztek ebben a sztoriban, hanem akár még szól is valamiről. Sőt, reggel már nem úgy megy be a munkahelyére a szokásos taposómalomba, ahogy előző nap. Remélem, a Kittenberger ilyen lesz.