Árpád
-1 °C
9 °C

Pincébe zárták a forradalom képeit

2006.10.19. 14:51
Kicsi, de nem érdektelen. Az apró tárlat anyaga hét fényképész, nevezetesen Mario de Bassi, Erich Lessing, Berendi Ferenc, Tomori Ede, Haris László, Varró Géza és Ata Kando munkáinak gyűjteménye. Kritika a Műcsarnok fotókiállításáról.
Nem egy revelációval felérő képgyűjtemény, mégis, van valami új a nagyító alatt. Fotókiállítás 1956-ról - első hallomásra nem túl eredeti és nem is túl érdekes esemény. Különben sem könnyű az embereket fotótárlatra csábítani. Nem járnak olyasmire. Minek is? Az újságok, plakátok, számítógépek és digitális kamerák amúgy is egész nap ontják magukból a képeket. Ha viszont kiállítás, akkor legyen kicsit kevésbé hétköznapi. Ez a mostani pedig csak egy apró szelete a téma képanyagának, kiegészítő tárlat az 50. évfordulóra.

"Elnézést, merre van az 56-os kiállítás?" - csapunk le a Műcsarnok előterében kedélyesen diskuráló, láthatóan tartozékként jelenlévő 50-es férfi párosra. "Melyik? - dobják vissza a kérdést. Két-három tőmondat és egy pár helymeghatározó kézmozdulat után végre útban vagyunk a helyszín felé. Igaz, jegyezem meg kísérőmnek, csak ebben az épületben ez már a második forradalmi kiállítás és hallani vélem a felvonulási téren növekvő emlékezet-szörnyeteg fémes csikorgását is.

Legmélyebben fekvő, legkisebb bugyrában

Ismerem az alagsort, amerre haladunk, de meglepetésemre még annál is van hátrább, meg beljebb, meg jobbra, meg kicsit balra. Első blikkre kb. 26 négyzetméteren, mintegy 25 kép lóg a falon, vagy fordítva. Hófehérre meszelt, apró szpotlámpákkal jól megvilágított pincébe, az egykori Cipó Galéria ma Menü Pont néven üzemelő helyiségébe kerültek a fotók.


Klikk!

A steril környezetben igen jól mutatnak az ízlésesen megsárgult újságpapírra hajazó, paszpartuval keretezett fekete-fehér képek. Néhány újságíró, egy-két fotós és pár 56-os gyűlik a terembe, magát a megnyitót pedig Haris László fotóművész, az egyik alkotó hivatott izgalmasabbá tenni.

1956 októberéről készült fényképeket mindannyian láttunk már, nem is egyet. Minduntalan amatőr képek világát idézik ezek a felvételek számomra. A jelenlegi kiállítás azonban kicsit más. Bár a téma és az érzés ugyanaz, most azonban kizárólag már akkor is jó nevű vagy később hírnevet szerzett külföldi és hazai fotósok képeinek gyűjteményét tekinthetjük meg. Az apró tárlat anyaga hét fényképész, nevezetesen Mario de Bassi, Erich Lessing, Berendi Ferenc, Tomori Ede, Haris László, Varró Géza és Ata Kando munkáinak gyűjteménye.

Nyugati jelenlét - kémek és fotóriporterek

A felütés erős. Mario de Biasi az olasz Epoca fotóriportereként a Köztársaság tér ostrománál dolgozott az ott halálos sebet kapott francia Pedrazzivel együtt. Kiállított képei egy lincselést örökítenek meg. A lábainál fogva fellógatott hulla körül hasonló elvadult düh tobzódik, mint amilyet három héttel ezelőtt tapasztalhattunk a Szabadság téri ostrom során.

A kiállítás másik erőssége, Ata Kando sajnos csak pár képpel szerepel. A magyar származású fényképész - eredeti nevén Görög Etelka - menekülők ezreit fotózta az osztrák-magyar határ szabad oldalán, a Hollandiában még abban az évben megjelent albumból befolyt fél millió holland forintot pedig a hontalanok megsegítésére kínálta fel.

Taxona és Zorkij, avagy a megsemmisítés diszkrét bája

Haris László 13 éves volt, amikor 1956. november elején Taxona típusú fényképezőgépével, bátyja kíséretében elkészítette fotóit. A képek negatívját és összes nagyított példányát önkezűleg égette el 1960-ban, egy katolikus természetjáró szakosztály tagjaként ugyanis folyamatos megfigyelésnek volt kitéve és társait is letartóztatással fenyegették. Mivel náluk elmaradt a házkutatás, közel ötven éven keresztül sajnálkozott a képek elvesztésén. 2005-ben azonban, amikor egy kiállítása alkalmával felelevenítette a történetet, egy régi osztálytársa azzal rukkolt elő, hogy még gimnáziumi éveik alatt nagyított pár képet magának a sorozatból, és szívesen visszaadja őket. Haris képei ennek megfelelően a korra jellemző nagyítási formában, aprócska méretben idézik fel a november eleji eseményeket.


Klikk!

A 10 éves Varró Géza édesapjával, idősebb Varró Gézával ment az utcára fotózni. A később műszaki és divat fotográfusként ismertté vált Varró apja abból a megfontolásból indult neki gyerekkel a városnak, hogy így talán kevésbé gyanús, ha fényképez. A szerzőpáros Zorkij típusú masinával készített hatalmas anyagából azonban csak négy tekercs maradt meg. Varróék joggal tartottak tőle, hogy ha az állambiztonságiak kezébe kerülnek a képek, amelyeken az arcok jól kivehetőek, azt felhasználhatják a szereplők ellen - csakúgy, mint az MTV ostromát követően. Rengeteg kép sorsa így az önkéntes megsemmisítés lett.

Mindenesetre a Műcsarnokban most teljes körű az 56-os érzés. Aki most idelátogat az már a nem túl modern "tú in van" kiállítói megközelítéssel is barátkozhat.