Elhunyt Agárdy Gábor

2006.01.19. 12:59
A Kossuth-díjas színész szeptemberben került kórházba. A februári filmszemlén mutatják be Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regénye alapján készült filmet, amelynek egyik főszerepét Agárdy Gábor játszotta.
Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 84. évében csütörtökön elhunyt Agárdy Gábor Kossuth-díjas művész, a Nemzet Színésze - jelentette be Albert Györgyi, a színművész utolsó filmjét forgalmazó cég sajtóreferense, valamint a Pesti Magyar Színház.

Emlékműsor a közszolgálati adón
A Magyar Televízió Agárdy Gábor emléke előtt tisztelegve már ma este 18 óra 25 perctől levetíti azt a portréfilmet, amelyet 1997-ben készített a művész 75. születésnapja alkalmából - Az örömszínész címmel. Az összeállításban a művész emlékezetes darabjaiból, filmszerepeiből válogatott a szerkesztő, Nemlaha György. A riportműsor vezetője Szombathy Gyula, s a műsorban rajta kívül Béres Ilonával, Bara Margittal, Domján Edittel, Horváth Tivadarral, Kállai Ferenccel, Peti Sándorral, Rékasi Károllyal, Szélyes Imrével, Tarnai Margittal, Vas Évával, Sütő Andrással, Sas Józseffel, Szinetár Miklóssal is találkozhatunk. A riportfilmet Kalmár Tibor rendezte.

Iglódi István, a Pesti Magyar Színház igazgató-főrendezője szerint az elhunyt színművész temetéséről később intézkednek.

A színész szeptemberben került kórházba, mint egy interjújában elmondta azért, mert nem vizsgálatta ki színpadon történt balesetét. Agárdy Gábort a Kútvölgyi kórházban ápolták, és négy hónapos kezelés után engedték haza. Állapota azonban rosszabbodott, számolt be a Blikk, és a napokban újra befeküdt a kórházba.

A színész információink szerint a februári, 37. Magyar Filmszemlén életműdíjat vehetett volna át. A filmszemlén mutatják be Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regénye alapján készült, azonos című filmet, amelynek egyik főszerepét Agárdy Gábor játszotta. A film rendezője Iglódi István, aki korábban a Pesti Magyar Színházban vitte színre a nagysikerű művet.

Nyolcéves korától színészkedett

#alt#
Agárdy Gábor - A gyertyák csongik égnek
Klikk a képre!
Agárdy Gábor 1922. augusztus 2-án született Szegeden. Először nyolcéves korában lépett színpadra: játszott a Szegedi Szabadtéri Játékokon, majd az Országos Színészegyesület színésziskolájába járt, 16 éves korában mint "táncos boy és kardalos" leszerződött a szegedi Városi Színházhoz. 1941-ig játszott szülővárosában, ezután vándorszínész lett. 1942-ben katonai behívóval tábori színházba, majd az orosz frontra, végül hadifogságba került. Kilenc hónap múlva tért haza, majd évekig vándorszínészként járta az országot kisebb-nagyobb vidéki társulatokkal.

A Miskolci Nemzeti Színház 1949-ben fogadta tagjai közé, Agárdy Gábor három évvel később Budapestre került, s a Fővárosi Operettszínház tagjaként egyre népszerűbb lett.

Három év után átszerződött az Ifjúsági, később Petőfi Színházba, ahol - saját bevallása szerint - pályafutása legszebb tizenkét esztendejét töltötte el. Majdnem háromszázszor alakította ott Katz tábori lelkészt Hasek Svejkjében, és több mint kétszázszor Brecht Bicska Maxiját a Koldusoperában.

1964-ben a Nemzeti Színház társulatának tagja lett, ahol 1989-ben örökös tag címet kapott. 2000-től haláláig a Pesti Magyar Színház művésze volt. A Nemzeti Színház falai között több mint félszáz szerepet formált meg. Filmes és televíziós szerepeivel együtt alakításainak száma meghaladta a százat.

Agárdy Gábor 1954-ben játszott először filmben, gyakran osztottak rá parasztemberes szerepeket vagy éppen karakterisztikus figurákat. Ilyenek voltak például az Égimadár, a Csempészek, az Akiket a pacsirta elkísér, az Egy magyar nábob vagy az Egri csillagok és a Retúr című alkotásokban játszott felejthetetlen szerepei.

Festmények és díjak

A színművészet mellett festett is. 1967-óta több önálló kiállításon is bemutatták ikonfestményeit, amelyek közül néhány munkája megtalálható a Pannonhalmi Apátságban, az oroszországi Danyilov Kolostorban és a Vatikánban is.

Művészetét 1958-ban és 1962-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el. 1968-ban Érdemes művész, 1980-ban Kiváló művész lett. A Kossuth-díjat 1985-ben kapta meg, 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki, 2002-ben ehhez még a csillaggal-fokozatot is átvehette. 2000-ben a Nemzet Színésze lett. 2002-ben választották meg Budapest díszpolgárává.

A miniszterelnök részvétét fejezte ki Agárdy Gábor családjának
Gyásztáviratban fejezte ki részvétét Gyurcsány Ferenc kormányfő csütörtökön Agárdy Gábor színművész halála miatt a gyászoló családnak - tájékoztatta a Miniszterelnöki Kabinetiroda Sajtófőosztálya az MTI-t.

Agárdy Gábor halála az egész országot megrendítette. Személyében a 20. századi magyar színjátszás talán legjelentősebb nemzedékének egyik óriása távozott közülünk. Egy a legutolsó nagyok közül, írta a miniszterelnök.