A nő, mint szado-mazo porcelánbaba

Babaarcú gésa egykedvűen feltárja kebleit egy tradicionális japán tükör előtt. Bársonyos fényű faoszlophoz kötözött gésa álmatag tekintettel nem vesz tudomást a lábaihoz helyezett szabóollóról. Meztelen fenekű nő üres szakésüvegek társaságában eszméletlenül hever egy reprezentatív szobabelsőben. Állig begombolkozott gésa kifejezéstelen szemekkel áll egy virágzó cseresznyefa mellett.

Tekintse meg képeinket

"Európai ember nem értheti meg a japánok szexualitását" - rémlett fel Nobuyoshi Araki fotói előtt állva japán filmrendező barátom udvarias mosolyok között tett megjegyzése. Vitatkoztam volna, de miután elmesélte a filmet, amelyben bogárszerűen csúszkáló párok szeretkeznek másfél órán át - nem a pornográfia, hanem a magas művészet kedvéért -, jobbnak láttam hagyni az érveket.

Különösen, hogy Oshima filmjeiből tudható, Japánban a férfi és női szerepek nem fedik a nyugati normákat. A MEO kétemeletnyi kiállítása azonban még a Tabu hiperagresszív testőrei között bonyolódó negédes szerelmi drámájánál is jobban elbizonytalanított.

A nő, mint eszköz

A giccsbe hajló, máskor viszont minimalizmussal tüntető fotók szinte kivétel nélkül Araki kedvenc tárgyát, a nőt ábrázolják. A tárgy szó szerint értendő: a fotós érezhető tisztelettel és gondossággal rendezi el nőalakjait a képen, de valahogy úgy, ahogy egy porcelánbabát helyez a polcra az ember, már aki szokott ilyesmit. Akkurátusan beállítva a kezeket, a tartást, az öltözetet.

Utóbbiról egyébként csak bizonyos esetekben kellett gondoskodnia a művésznek, a nők leginkább ugyanis meztelenségüket, bozontos szeméremszőrzetüket, potméterszerű mellbimbóikat kínálják fel a lencsének. Mégsem közönséges pornográfiáról van szó. A modellek tekintetéből és tartásából ugyanis zavarba ejtő távolságtartás sugárzik. Engedelmeskednek a fotós instrukcióinak. Testükkel nem ők, hanem a férfi rendelkezik.

A megkötözött, majd kezénél, lábánál a míves keresztgerendára függesztett nő képe előtt nekem mégsem az jutott eszembe, mint a csajának magyarázó, garbós kreatívnak. Túl egyszerű ugyanis Arakit a tradicionális, férfiközpontú keleti világkép kritikusának nevezni. Meglepő módon az odaadás, a visszafogott rajongás ugyanúgy hozzátartozik ezekheza modellekhez, mint a kiszolgáltatottság. Abban, hogy akkor mit gondoljunk erről az egyszerre hideg és fülledt világról, még a fotós szubjektív, nászútján készült sorozata sem igazít el.

Hiába a burjánzó táj, a két főre terített asztal, a bensőséges ellenfény, a feleség, Yoko ugyanolyan babaszerű eleme a képeknek, mint a sonkaként lógó modellek.

Kelet-európai misztikum

Nobuyoshi Araki élete és munkássága Araki 1940 ben született Tokióban, 1959-től fotográfiát és filmezést tanult a chibai egyetemen. 1963-tól egy reklámcég fotósaként dolgozott. Itt ismeri meg későbbi feleségét, Yokot. Híressé az 1971-ben Yokoval kiadott "Un Voyage sentimental" című albummal vált. Ez a fotósorozat a nászútjuk egyszerű pillanatait, intim szituációit, a napok múlását mutatja be. Araki mániákusan fotózta a mindennapok apró részleteit, a képeken többnyire felesége életszerű cselekvéseit örökítette meg. 1990-ben, Yoko halálával ért véget a szisztematikus képgyártás. A legenda szerint ezek után néhány hónapig csak felhőket fotózott. Később visszatért a nők fényképezéséhez: prostituáltakról, iskolás lányokról készített felvételeket. Kiállításait világszerte nagy érdeklődés, gyakran felháborodás kíséri, amely egyes esetekben a képek elkobzásához, feljelentésekhez vezetett.

Úgy tűnik messze vagyunk Japántól ahhoz, hogy kontextusában értelmezzük a zavarba ejtő felvételeket. Arakinak a normális-abnormális viszonyát feszegető kérdéseit pedig a szexuális fantáziák teljes spektrumát biztosító internetes anyagok teszik súlytalanná.

Valószínűbb, hogy az egzotikum, a kimért stílus és a felkavaró tartalom keveredése ragadja meg a néző tekintetét, indítja be a fantáziáját. Történetek állnak össze a fejünkben, de ezek egyáltalán nem távol-keleti, hanem magyar sztorik lesznek.

Következtetésünk helyességét jelzi egyébként a MEO galéria szokatlan kiállítási koncepciója is, amely mellőzi a fotók közel felének megvilágítását, a címek, elkészítési helyek és dátumok feltüntetésével együtt, a végletekig fokozva Araki művészetét belengő, kelet-európai misztikumot.

Elhidegült erotika és luxus, kiváló papíron Őszinte elismeréssel csettintett az Index riportere, amikor a Műcsarnok könyvesboltjában meglátott egy vaskos, első pillantásra fél négyzetméteresnek kinéző kötetet, 400 000 forintos árcédulával. Közelebbi tanulmányozás után kiderült, hogy csak 34,5-ször 50 centiméter, viszont a kiírt összeg tényleg négyszázezer forint, és tényleg egy könyvről van szó, ráadásul pont Araki fotóalbumáról. Az értelmetlenül drága dolgok nagy rajongójaként kérdésekkel árasztottam el az eladót. Kiderült, hogy a 632 oldalas albumot - amit a különleges kivitel miatt úgy becsomagoltak, hogy nem lehet belelapozni, viszont tartozik hozzá egy kisebb formátumú ízelítő kiadvány - kedvenc kiadóm, a Taschen adta ki. Araki az összesen kinyomtatott 2500 példány mindegyikét saját kezűleg dedikálta. Hiába a lenyűgöző fotók, még egyetlen magyar milliomos sem vásárolt a kötetből. Bezzeg a Taschen óriás-sorozatának első darabjából, a Helmut Newton aktalbumból korábban három is elkelt, pedig közel kétszer ennyibe került. Igaz, ahhoz magán a könyvön kívül - ami 50-szer 70 centis és 30 kilós - tartozott egy fémasztalka is, amit maga Philippe Starck, a XX. század legviccesebb popkulturális dizájnere tervezett. A vevők nem néztek ki kiköpött fotórajongóknak - utalt az eladó arra, hogy a sznobizmus milyen drága kalandokba hajszolhatja bele az embert. A Helmut Newton-album egyébként világrekorder: az első kinyomtatott példány, amit a fotókon szereplő összes híresség aláírt, 304 000 dollárért kelt el 2001-ben, egy berlini jótékonysági árverésen. Soha ennyit nem adtak XX. században kinyomtatott könyvért. Szily László