Harmincezer könyv tűnt el a Francia Nemzeti Könyvtárból

2005.06.27. 15:05
Harmincezer dokumentum, köztük sok ritkaság, régiség tűnt el a Francia Nemzeti Könyvtárból, a hiányra az intézmény új épületbe költözésekor derült fény. A régiségek ellopásával a könyvtár héber kéziratos gyűjteményéért felelős egykori főkönyvtárosát, Michel Garel nemzetközileg elismert tudóst vádolják.

Közel harmincezer dokumentum, a gyűjtemények 0,3 százaléka, ebből 1183 ritkaság tűnt el a Francia Nemzeti Könyvtárból (BNF), derült ki Jean-Noel Jeanneney-nek, a könyvtár elnökének három évig készített jelentéséből. A feltételezett lopások történetéről a Le Figaro hétfői száma közöl részletes beszámolót.

A főkönyvtárost vádolják

A párizsi konzervatív lap összesítése szerint a BNF összesen 35 millió tárgyat őriz, amelyből 15 millió nyomtatott és 20 millió úgynevezett speciális dokumentum (kézirat, képeslap, fotó, régi jelmez). Ebből 2 millió számít ritkaságnak, és valamennyi a látogatók rendelkezésére áll. A csak helyben használható gyűjteményből tavaly 400 ezer kutató 1,2 millió dokumentumot kért ki megtekintésre.

A jelentés szerint a hiányra, amelynek nagy része XIX. és XX. századi irodalmi és történelmi műveket érint, annál a leltárnál derült fény, amit a könyvtár új, Szajna-parti új épületébe való költözésekor készítettek. Az utoljára tavaly végzett ellenőrzések hiányt mutattak a ritkaságok gyűjteményében is: az eltűnt 1183 dokumentumból kétszáz XVIII. századi vagy annál régebbi kötet.

A régiségek eltulajdonításával a könyvtár héber kéziratos gyűjteményéért felelős egykori főkönyvtárosát vádolja a rendőrség, aki 1976 óta állt a BNF alkalmazásában tavaly augusztusi elbocsátásáig. Michel Garel ellen huszonöt kézirat, ebből öt középkori héber dokumentum és 121 - XIV., XV. és XVI. századi - ritkaságból kitépett lap ellopásáért indult vizsgálat. A nemzetközileg elismert tudós a bírósági ítéletig nem találkozhat volt kollégáival, és az összes francia közkönyvtárból kitiltották.

Ideális bűnbak

Az első kihallgatáson Garel elismerte az 52-es számú kézirat eltulajdonítását, amely Mózes öt könyvének, azaz a Biblia első öt könyvének a mai ismeretek szerinti egyik legrégebbi, 1250-ből származó franciaországi kéziratos változata. Izraeli szakértők értesítették a francia rendőrséget, miután a ritkaság 2004-ben egy New York-i árverésen kalapács alá került. Az eset után a főkönyvtáros "üzleteiről" szóló névtelen feljelentő levelek megszaporodtak. Ezek szerint Garel 2000-ben 80 ezer euróért adta volna el az 52-es kéziratot egy brit műkereskedőnek, aki a francia könyvtárossal folytatott több hasonló jellegű, összesen 500 ezer dollár értékű adás-vételről számolt be a francia rendőrség képviselőinek Londonban.

A Le Figaro értesülése szerint a műkereskedő később visszavonta a vádjait. A nyomozás jelenleg Garel luxembourgi bankszámláit vizsgálja. A férfi a párizsi lapnak adott exkluzív interjúban cáfolta az ellene felhozott vádakat. Véleménye szerint a média áldozata és a hierarchia "ideális bűnbakja", akit zavart a jelenléte. Hangsúlyozta, hogy 1988 óta ő hívta fel több feljegyzésében a könyvtár vezetőségének figyelmét a rendszeres lopásokra, amelyek mögött feltételezése szerint nemzetközi hálózatok állnak. Állítása szerint a BNF régi épületének alagsorában négy olyan bejárat létezik, amelyen át könnyűszerrel lehetett a régiségek gyűjteményébe bejutni.

A főkönyvtáros eltávolítása óta további három régiség tűnt el a BNF régi épületében maradt gyűjteményből, miközben a Francois Mitterrand nevét viselő, videókamerákkal felszerelt új épületben az olvasók és a dolgozók ellenőrzése igen szigorú: 2003-ban 3500 olvasót kaptak könyvlopáson, közülük negyvenötöt ideiglenesen és hármat véglegesen kitiltottak a könyvtárból, áll az elnök jelentésében.