A magyarok csodás élete

Az átlag magyar egy bohém arisztokrata életét éli. Reggel kinéz egyszerre high-tech és artisztikus szobája magától forgó ablakain, aztán egyedi kelmékből készült ruhát és bőrtalpú cipőt húz, és bepattan a kétüléses sportkocsijába, hogy kedvenc vadászgörényét állatorvoshoz vigye. Amíg a kis állatot az űrkapszulára emlékeztető szerkezetben szkennelik, vért ad egy fashionboltnak tűnő laborban, majd feladatai végeztével átadja magát a hobbijainak.

Speciális ruházatban jégszörföl a Balatonon, miközben újabb őrült időtöltésére, az óceánátevezésre gondol.

Ilyen könnyed és mégis fajsúlyos egy kelet-európai élete, már ha valaki az idei dizájndíjas munkák alapján vonna le következtetéseket. A jövőképpel nekünk egyébként semmi bajunk, sőt.

Az, hogy a dizájnolt termékek egy élhető és kellemes ország képét rajzolják ki, a formatervezésnek tulajdonképpen a lényege. Egyedül az nem világos, hogy kedvező jelként értelmezhetjük-e, hogy a formatervezési díj idei nyertes tárgyai az élet jelentős területeit lefedik. Azaz a tervezők fókuszába végre bekerültek a vicces ruhák és ékszerek mellett a járművek, házhomlokzatok, orvosi műszerek és a sport is.

Vagy inkább arról van szó, a zsűri rájött, ha a tavalyitól eltérően, amikor a textilmunkák gyűjtötték a díjak javát, idén minden szegmensre ugyanakkora figyelmet fordítanak, nagyobb kreativitásra buzdítják a pályázókat.

Magyarország autónagyhatalom

Bárhogy is van, az idei díjazottak izgalmas képet rajzolnak ki, ami elég fontos ott, ahol a dizájn vagy az IKEA-t, vagy a füstölőszagú távol-keleti bóvlit jelenti. A szépség pedig felesleges luxus, vagy a nagyméretű árcédulát helyettesítő túlhabzás.

Az persze az Iparművészetiben látható anyagból is nyilvánvaló, hogy az alkotók kreativitásának motorja a lehetetlen utáni, gyerekes vágyódás, ami óvodában fantasztikus autórajzokban ölt testet, egyetemistaként pedig ugyanebben. A formatervezési díj kiállításai már évek óta olyanok, mintha Magyarország autótervező-nagyhatalom lenne. A fantasztikus formákban burjánzó járművek közül egyet idén ki is tüntettek. Valószínűleg nem azért, mert a zsűri már nem bírta tovább a rohamot, hanem mert a BMW Z4-es és egy régi Jaguar keresztezésének tűnő modellre felfigyelt a BMW is. A tervező, Wittinger Csaba pedig azóta a müncheni tervezőcsapat munkatársa.

Elméletünket egyébként bizonyítja, hogy a kiállított, de nem díjazott munkák közt van még egy autóterv, ami történetesen nem az Opelnek, a Fordnak vagy a Daciának álmodott Batmobile-os kasztnit, hanem a luxuskategóriás Maybachnak. (Tervezője Németh Gábor Tamás.)

A zsűri progresszivitását mutatja, hogy kiemelték a Szövetség 39- és a Nextlab-csoport köztes műfajban mozgó munkáját, egy dizájnhotel interkatív homlokzatát. A korábban általunk is méltatott, mobilszoborként is értelmezhető terv erénye, hogy nemcsak az alkotók tervezőasztalán, hanem a valóságban is létezik. A Duna-parti hotel homlokzatán ugyanis már ott billegnek a mozgásukat a széljárás szerint változtató üvegtáblák, egyszerre reflektálva a folyóra, a szélre és arra, hogy Magyarország talán mégsem olyan reménytelen hely.

Elismeréssel adóztunk a húsvét-szigeti kőkolosszusokra emlékeztető, high-end hangfalak előtt, amelyek szintén arról tanúskodnak, hogy a minőségnek azért van felvevőpiaca. A minimalista formavilágú, mégis két és félmillióba kerülő műtárgyak tervezője, Koós Pál egy zen szerzetes tömörségével világította meg nekünk a munka lényegét: "Ez olyan, mint a százméteres futás. Kívülről nézve könnyed az egész, és nem sok látványos dolog történik a rövid idő alatt. De több évi munka van abban a néhány másodpercben. Ezeken a formákon én öt évet dolgoztam."

Vér és óceán

Végül azonban nem az éteri formák töltöttek fel minket a boldog jövő illúziójával, hanem az a műfaj, ami jellemzően a kínos, de kényszerből díjazandó munkákat termeli ki. A véradás. A fiatal, iparművészetis hallgatók (Darvas Réka, Nagy Richárd, Sümegi Éva, Szmolka Zoltán, Deák László) kampányanyaga olyan egyszerű és intelligens, mintha egy profi és semmiképpen sem hazai ügynökség dolgozta volna ki. A fiatal alkotók megtalálták azt a vizuális jelet, ami köré a plakátokból, ajándéktárgyakból, logókból és ismertető anyagokból álló anyagukat építhetik. Mivel a vért három komponensre osztva használják fel, három apró, piros pontot tettek az anyag fő motívumává. Ez jelenik meg az egyszerű, friss, és szerencsére a jópofáskodást távolról is kerülő felületeken.

Az Iparművészeti Múzeumba zarándoklókat a legjobban talán mégis a láthatóan kicsit kopott, evezős torpedó fogja meghökkenteni. A hajó, amivel tervezői, Pálos Andrea és Rakonczai Gábor áteveztek az Atlanti-óceánon, arra bizonyíték, hogy az értékes dizájn nem valami olyasmi, amit a termékekre aggatva növeljük a hozzáadott értéket. A formatervezés valójában a tárgy része, amitől az használhatóbb lesz. Az élet minőségét javítja. Csapjuk le a magas labdát: a túlélésünkhöz járul hozzá.