Egy macsó a dizájnkiállításon

"A férfiak talán ellustultak, kevesebb lett a fantáziájuk" - szembesültem az új civilizációs betegséggel a magyar formatervezési díj kiállításán. Nem rémültem meg, szplínes hangulat vett rajtam erőt, végül is tényekről volt szó. Maszkulin elhülyülés, ízlelgettem a kifejezést, miközben Lengyel István, az Iparművészeti Egyetem professzora folytatta a beszédet. Hogy idén a díjazottak 80 százaléka nő, és aki nem, az is a nők mindennapjaival kapcsolatban küldött dizájnmunkákat.

Miért is ne, vége a stressznek, csendesen matatok majd valami futószalag mellett, esténként bütykölök a műhelyben, láttam a jövőmet, miközben beléptem a kiállítóterembe. Nem zökkentett ki, hogy élő kirakati babák meredtek rám szigorúan minden sarokból, ez nyilván az első tünet, ilyennek látszik alulról a világ, gondoltam. A fődíjas munkák elé járultam.

Gizikét a gőzekével

Kattintson a képre!

A FŰ-SZER nevű ékszerkollekció nemcsak ötletes neve, hanem formabontó megjelenése miatt érdemelhette ki a zsűri figyelmét, vélekedtem. A vékony, széttartó acélsodronyokat ezüstcső fogja össze nyaklánccá vagy karkötővé, harmóniába egyesítve a merevet a rugalmassal.

A Camou fantázianevű ruháknak a rájuk nyomott budapesti városmotívumok, stukkók, házrészletek kölcsönöztek egyedi hangulatot, egyesítve épületet és ruhát, állandót és változót, követ és szövetet, értettem egyet a zsűri indoklásával.

Engedelmesen böngésztem végig a Terv kategóriában díjazott Bodza Stopp ruhák jellegzetességeit is, a rájuk nyomtatott, rózsaszín kerékpár- és traktormotívumokat, az aranyos őzikét és a tündéri magyar falvacskák neveit: Potyond, Alacska, Prügy. Divat és tradíció fonódik össze a laza szabású darabokban.

A Hagyományőrzés a divatban nevű kollekciónál kezdtem érezni valami furcsát, mint mikor az ember nagyon akar szotyolázni, és aztán szerteköpködni a nyálas maghéjat, vagy ilyesmi. De nem engedtem elhatalmasodni magamon az érzést, hanem engedelmesen követtem, hogyan ötvöződik a magyar népviseletek motívumvilága és formakincse a korszerű anyagokkal.

Igény lenne rá

Klikkeljen, kérem!

Talán a papírékszereknél volt a kritikus pont (egyesítettek értékeset és olcsót), talán a söprű alakú porszívónál, amivel sepregetést imitálva lehet porszívózni (ötvözi a hagyományt a high tech-kel).

Csak arra emlékszem, hogy szorítani kezdett a lábfejem, mint egy szűk veszterncsizmában, és ez az érzés lassan kúszott egyre feljebb. A római inspirációkra készített haute couture-kollekció (ötvözi az antikot és a modernet) láttán világosan éreztem, hogy lassan elganxstazoltánosodom. Csőfarmer volt rajtam és bőrdzseki, és nem érdekelt több, különböző finom stílusokat ötvöző ruha, ékszer és háztartási eszköz. Halkan, jólesően böffentettem, miközben gépeket kerestem a szememmel, hangfalakat, na meg a bula.

"Ilyen járműosztály még nem létezik, pedig nagy igény lenne rá" - bólintottam a durva kinézetű, sárga - de nem díjazott - terepjáró ismertetőjét olvasva. "Rendkívül gyors, legyen az autópálya, város vagy nehézterep" - mormoltam, és kezemmel megpaskoltam a Lamborghini és a Hummer vonásait egyesítő modellt.

"Kinn volt a detroiti autóshow-n is" - szólított meg egy barátságos fickó. A tervező, Sass Tivadar állt mellettem, látszott, hogy haver, úgyhogy hamar képbe kerültem: A GrandTorót a Michelin pályázatára rakta össze az ipraművészetis srác. Fain volt a Lamborghini már nem gyártott, nagy terepjáróját újraformáló terv, de engem mégis az az izgat fel igazán, ami meg is valósul.

Például az átlátszó hangfalak, amik távolról olyanok voltak, mint a törülközőszárítók egy fulldizájnos kéróban. Néztem a különdíjas cuccot, a két függőleges léc közt feszülő fekete fémpálcák sorát, és nem értettem, honnan szól a hang.

LED-es szőnyeg

"Elektrosztatikus hangfal" - kezdte el lökni az egyetemistának kinéző, de azért okés haver. "Míg a legtöbb hangfalban elektromágnes mozgatja a membránt, itt elektrosztatikus tér. Ez a hangfal teljes tartományban sugároz, nem úgy, mint az elektromágnesesek, ahol egy dobozban több hangszóró működik. Ennek a hangminősége is sokkal jobb" - nyomta az infót Elek Márton.

Kiderült, hogy a technika már ötven éve létezik, de eddig mindig volt valami gond, hol a membrán égett ki, hol a mély tartomány nem szólt jól. A magyar csapat három év munkával dolgozta ki a tökéletes technikát, amiben a két léc közt feszülő, átlátszó fólia rezgése adja a hangot.

A cucc másfél misibe kerül, ami rendben van, viszont egyelőre csak dzsessz és klasszikus zene hallgatására optimalizálták. De már kész a normális zenére kitalált motyó terve is, ami olcsóbb lesz, és ráadásul forradalmasítja a hangfalipart. Úgyhogy a társaság most a tervek nemzetközi levédetésével van elfoglalva, ami után eladnák a gyártási jogokat egy high end berendezéseket gyártó, külföldi cégnek.

Elképzeltem magam a japánosan minimál motyó előtt, valami kotta kéróban. Félhomály van, szól a rock, a falon meg egy menő, világító szőnyeg lóg, olyasmi, mint itt a kiállításon. LED-ek parázslottak a két darabból álló, és három piros körrel egybefogott, sötét anyagból, közelebb léptem, hogy megtapogassam a vastag anyagot, és akkor megpillantottam az alkotó nevét a cetlin. Egy nő, Brinkus Kata. Váratlanul eltűnt rólam a veszterncsizma és a bőrdzseki. Az alkotó a tradicionális anyagokat keveri a high tech-kel, állapítottam meg.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!