Vilma
-7 °C
4 °C

Roger Waters és a rohadt alsóneműk

2005.12.05. 11:20
Nick Mason könyve jókor jelent meg: újra hatalmas kereslet van a Pink Floyd-mindenfélére, a könyv ráadásul még jó is: a verhetetlen képanyagon túl humorosan megírt sztorikkal van tömve, bár a drogozós-piálós-dugós részletek elmaradnak.

Szerencsés helyzet, ha egy zenekar monográfiáját az egyik tag írja, és még szerencsésebb, ha például tud is írni, a Pink Floyd-könyv esetében pedig erről van szó. Arról nem is beszélve, hogy a szerző, a dobos Nick Mason az egyetlen, aki 1965-től végig tagja volt a zenekarnak, és minden lemezen játszott. A Live 8 jótékonysági szuperkoncert óta hatalmas a Pink Floyd-konjunktúra, a zenekar lemezei iránt újra nagy a kereslet, úgyhogy pont jókor fejezte be Mason is a könyvet,amint egyébként állítólag már tíz éve dolgozott. A magyar kiadás ráadásul, a tavaly megjelent eredetivel ellentétben nem ér véget a Division Bell-turnéval, hanem Mason egy utóiratban megemlékezik arról is, hogy hogyan álltak össze a Live 8-re tíz év után, és hogyan mondott igent a felkérésre a zenekarból kisstílű pereskedés közepette, 1985-ben kivált Roger Waters.

Maga a könyv meglehetősen súlyos darab, minden lap fényes műnyomó papír, de erre szükség is van a hatalmas, jó minőségű képanyag miatt, amiből sok felvétel most jelenik meg először. Ha szöveg nem is lenne mellette, a könyvet Pink Floyd-albumként akkor is simán el lehetne adni a rajongóknak, a sok koncert- és stúdiófotó mellett bőven akadnak privát képek is, családi fénykép a tengerpartról, ilyesmi. Sok fotót közöl Mason a színpadtechnikáról, és van kép még a régi Ford Transitjukról is, ahogy a kompba emelik (egyúttal azzal az információval is gazdagodunk, hogy a Transit akkora siker volt, hogy egyszer tolvajok egy zenekar teljes felszerelését kipakolták belőle, és csak a furgont vitték el).

Egészen megdöbbentő a Syd Barrettről, a Pink Floyd első, 1968-ban kirúgott énekeséről készült 1975-ös fotó, amin egy negyven kilóval nehezebb, kopasz, zavart tekintetű szerencsétlent látni. (Syd Barrett a majdhogynem szokványos rock and roll-karriert futotta be, becsavarodott a pszichedelikus szerektől, és teljesen kiszámíthatatlan lett, mígnem a többiek egy koncertre menve egyszerűen nem vették föl, és később sem mentek érte soha. "Döntésünk tökéletesen érzéketlen volt" - kommentálja az esetet Mason, aki csak egy képaláírásban beszél bővebben a dologról: "Syd sorsa kicsit a James Dean-jelenségre emlékeztet. Nem hiszem, hogy nélküle valaha is megalakult volna a Pink Floyd: az indulásban hatalmas szerepe volt, innen fejlődhettünk tovább. Szomorú, hogy egy ilyen tehetséges és termékeny dalszerző nem tudta vagy akarta folytatni a munkát.")

Elszabadult disznó


Roger Waters a doboknál

De a képek mellé van szöveg is, méghozzá kifejezetten szórakoztató, sztorizós fajta, ami még azoknak is érdekes olvasmány, akik egyébként nem különösebben kedvelik a Pink Floydot. Vicces történet például az Animals lemez borítófotózása, mikor a fotózásra előkészített kilencméteres felfújható disznó elszakította köteleit, és percenkénti 600 méteres sebességgel elszáguldott Németország felé, és még egy rendőrségi helikopter sem érte utol. Később a disznó Kentben, egy gazdálkodó földjén, károkozás nélkül ért földet. "Hallottunk ugyan valami kóbor történetet egy utasszállító pilótájáról, aki éppen landolni készült, amikor észrevette a kóbor disznót az égen, de nem merte jelenteni, mivel tartott attól, a toronyban azt hiszik, hogy leitta magát. Azt hiszem, ez a történet sajnos kitaláció" - teszi hozzá őszintén Mason. Na, ilyennel tele a könyv, amikor becetliztük a kötetet idézhető mondatokat jelölve, hamar kiderült, hogy akár minden oldalra ragaszthatnánk egy színes cetlit, Nick Mason rockzenészsége, hogynemondjuk dobossága dacára rendkívül szórakoztatóan, finom, intelligens angol humorral ír. Ebben, mármint az írásban egyébként van gyakorlata: 1998-ban már megjelent egy könyve a század legmeghatározóbb sportkocsijairól, ugyanis a zenélés mellett autósporttal is foglalkozik, eddig ötször indult a Le Mans-i 24 órás versenyen.

Mason szerencsére nem csinál hőstörténetet az elmúlt negyven évből és nem is misztifikálja a zenekart, mint egy rajongói monográfia esetleg tenné, sőt éppen ellenkezőleg, egészséges önkritikával és iróniával beszél dolgokról. (Érdekes kérdés, hogy a die-hard Pink Floyd-osok hogyan kezelik le, hogy valaki nem feltétel nélküli lelkesedéssel ír kedvencükről, és ez a valaki éppen rajongásuk egyik tárgya.) "Bár az ügynöki szerződést aláírtuk, a menedzseléssel kapcsolatos dolgok rendezéséről Bryan megfeledkezett, és elmulasztotta aláíratni velünk a megfelelő dokumentumot. Így elég mozgásterünk maradt ahhoz, hogy az NEMS-ből némi készpénzt húzzunk ki - ami tapasztalataim szerint mindig gyógyír egy művész szenvedéseire" - írja például egy ügynökségváltásukról, de a későbbiekben is hasonlóan beszél a menedzselési és pénzügyekről, nyoma sincs álságos szemérmeskedésnek vagy mellébeszélésnek a témában. ("A lemezeladás mindig igen erős hajtóerőt jelent, és egyben leleplezi valódi motivációinkat a szép ideával szemben, mely szerint igényes zenét írunk kedves embereknek.")

A cikk elején említett szerencsés helyzetnek azonban van egy hátulütője is, mármint hogy miért nem szerencsés mégsem, ha az egyik tag ír monográfiát egy zenekarról, erre Nick Mason egy interjúban utalt is a maga módján: "Ez a három fickó továbbra is a barátom, és mindegyiküknek családja van. Többségük nagyobb nálam, és jobb ügyvédeik vannak." Szóval a könyvben még annyi drogozós-piálós-dugós elem sincs, mint a Fal című film gruppie-jelenetében, pedig biztos lenne mit mesélni (Mason a könyv elején utal arra, hogy Syden kívül egyikük sem élt drogokkal, de azért a rock and roll őket sem hagyta érintetlenül: később megemlíti, hogy "abban az időben valószínűleg egyikünk sem fejezte ki magát túl világosan"). Külön érdekesség, hogy a szerző alig foglalkozik a dalok művészi értékével, a szövegek üzenetével és hasonlókkal, helyette technikai részleteket oszt meg például a kvadrofon-technikáról, a digitális korszak előtti stúdiózás know-how-járól.

Katasztrófasújtotta Terület

De van helyette bőséges, hát mit is mondjunk, testközeli mikrotörténelem (később pedig a show-k, lemezfelvételek, újabb és újabb technikai újítások részletekbe menő taglalása): "Roger például csak egy válltáskával utazott: a szennyes ruhákat a táska aljába gyömöszölte, majd mikor a felső szint tiszta ruhái elfogytak, az alsó szintről hasznosította újra a szennyest. A rendszer végül meglehetősen higiénikusnak bizonyult, miután a hazaúton a repülőn egy üveg skót whisky összetört a táskában" - írja az 1968-as amerikai turnéról szóló beszámolóban, "Vannak még igazi rock and roll hősök" - kommentálja az esetet, mikor az ügynökök üres ígérgetéseinek bedőlve alig vittek felszerelést, ezért Jimi Hendrix elküldte őket Electric Lady nevű stúdiójának raktárába, hogy válogassanak kedvükre. 1969-ben a Royal Festival Hallban Davidet "egy rossz földelésnek köszönhetően úgy megrázta az áram, hogy átrepült a színpadon, és a koncert végéig folyamatosan reszketett" - nosztalgiázik Mason, és előkerül jóbarátjuk, Douglas Adams is, aki róluk mintázta a Vendéglő a világ végén Katasztrófasújtotta Terület nevű pángalaktikus rockzenekarát.


Douglas Adams a színpadon

Az 1970-es bathi rockfesztiválon "megpróbáltunk előrébb kerülni a fellépők sorában, és cserélni az egyik gitárossal. Nagyon lelkes volt, de sajnos nem állt módjában segíteni, mivel az összes gyógyszerkészítményét bevette, amelyet az előadása tökéletessé tételéhez szükségesnek tartott, tartalékkészletet nem hozott, hogy újra a kellő magasságokba repüljön, ezért kénytelen volt az eredeti sorrendhez ragaszkodni." Ez az idézet, a "repülés"-sel meg a "gyógyszerkészítmény"-nyel egyúttal arra is rávilágít, hogy a fordítás néha döcög, az eredeti ennél valószínűleg lazább lehetett. De a magyar szöveg különben korrekt, talán ha egy félrefordítást találtunk.

Szórakoztató végignézni a könyv végén Nick Mason személyes kronológiáját a huszadik század második feléről, olyanok vannak benne, hogy "1947. október 14. - Chuck Yeager átlépi a hangsebességet az X-1-essel", "1953. december - Megjelenik a Playboy első száma", "1966. március - "A Pink Floyd fellép a Marquee Club Spontaneous Underground rendezvényén", "1973. november 23. - Uri Geller, a kanálhajlító parafenomén fellépése a BBC Dimbledy Talk-In show-jában" vagy "1985. szeptember 1. - Megtalálják az elsüllyedt Titanicot". Ja, és első kézből olvashatjuk a zenekar névadásának történetét: "Tea Setként játszottunk a Királyi Légierő bázisán, ahol legnagyobb meglepetésünkre egy másik Tea Set is fellépett. [...] Syd ötlete volt a Pink Floyd Sound, két tiszteletre méltó blueszenész, Pink Anderson és Floyd Council nevéből, mi minden teketória nélkül el is fogadtuk, még ha Syden kívül valószínűleg egyikünk se ismerte ezeket a zenészeket."

A lényeg: a könyv Pink Floyd-rajongó családtagunknak karácsonyi ajándéknak tökéletes, és amilyen súlya van, nem is kell sok mindent mellé csomagolni.

Nick Mason: Pink Floyd - Inside out - Kifordítva
Rock Hard, 2005.
bolti ára: 14 500 Ft.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.