Luca, Ottilia
1 °C
5 °C

Több mint ezren búcsúztatták Gregor Józsefet

2006.11.03. 19:14
Hiller István oktatási és kulturális miniszter és Botka László szegedi polgármester mondott beszédet az október 27-én elhunyt operaénekes temetésén.

Örök nyugalomba helyezték Gregor József operaénekest pénteken Szegeden, a belvárosi temetőben, római katolikus szertartás szerint; a művészt a család és a rokonok mellett több mint ezer tisztelője kísérte el utolsó útjára.

A legnagyobb magyar vígoperai basszus

Gregor József művészi különlegessége mellett végig megőrizte a legjobb értelemben vett hétköznapiságot. Fellépett a világ legnevesebb színpadain, mégis rohant vissza, hogy a szegedieknek énekelhessen, mondta emlékező beszédében Hiller István oktatási és kulturális miniszter. Bárhova vezette is a sors, mindig ezt az országot választotta, egész életében ragaszkodott Szegedhez, a városhoz, amely hajdan pályakezdő művészként befogadta és sikeressé tette, fűzte hozzá a politikus.

A miniszter szavai szerint Gregor József tudatosan döntött úgy, hogy ő lesz a legnagyobb magyar vígoperai basszus, mert szeret magával szemben mosolygó embereket látni. Soha senkinek nem akart megfelelni, csak közönségének és saját szigorú belső mércéjének.

Botka László polgármester kiemelte: Gregor József a szeretet, a bölcsesség és az istenáldotta tehetség megtestesülése, a szegedi színi és zenekultúra kiemelkedő alakja volt. Tehetségével és teljesítményével nemcsak az emberek megbecsülését, hanem szeretetét is kivívta. Szinte minden szegedinek van élménye, felejthetetlen emléke róla, emlékezett a város díszpolgárára.

Gregor József pályája

A művész 1940-ben, Rákosligeten született. Énekesi pályája a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének férfikórusában kezdődött, amelynek 1958 óta volt tagja. 1964-ben innen ment szegedi próbaéneklésre, ahol azután tizennégy esztendeig dolgozott a legendás karmester, Vaszy Viktor irányítása alatt.

Gregor József 1987-ig dolgozott a Szegedi Nemzeti Színház magánénekeseként, 1976-tól a budapesti operaház állandó vendégművésze, 1987-89-ben a győri Kisfaludy Színház tagja, ezután a szegedi operatársulat igazgatója volt. 1991-től a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja.

Művészetét rangos kitüntetésekkel ismerték el: 1974-ben Liszt-díjat kapott, 1979-ben érdemes művész, 1983-ban kiváló művész lett. A Kossuth-díjat 1999-ben vehette át, a Székely Mihály-emlékplakettet pedig 2002-ben. Kiemelkedő művészi tevékenysége elismeréséül ez év október 22-én a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (polgári tagozat) kitüntetésben részesült.

Gregor József 66 éves korában, október 27-én hunyt el.