Elhunyt Gregor József

2006.10.27. 17:12
Elhunyt Gregor József operaénekes, közölte a Szegedi Nemzeti Színház. A Kossuth- és Liszt-díjas kiváló művészt 66 éves korában, pénteken érte a halál.

A hosszan tartó, súlyos betegségben szenvedő művész pénteken délelőtt eszméletét vesztette, majd délután elhunyt. Gregor Józsefet a Szegedi Nemzeti Színház saját halottjának tekinti.


Gregor József (1940-2006)

Már a hetvenes évek elején azt írták a Rákosligeten született művészről, hogy a magyar énekesgárda egyik legnagyobb büszkesége, de operaénekesi pályája csak az utóbbi tíz-tizenöt évben érkezett igazán a csúcsra, ekkor lett állandó vendégénekese a Magyar Állami Operaháznak, illetve ekkor lett az ország vezető basszistája.

A nyolcvanas évektől nemzetközi karrierje is felívelt: a nyugat-európai és a vezető amerikai operaházak után a világ első zenés színházának tartott New York-i Metropolitan Opera is meghívta több szerepre. Elhelyezte lábnyomát a pesti Broadway aszfaltján is, ami a magyar előadóművészet halhatatlanjainak társulatát jelzi.

2006 szeptemberében jelentette be a visszavonulását. 48 év előadói munka után.

Ma este 20:05-től a Dob+basszus helyett az mtv-n Gregor József utolsó, egyórás interjújában Alföldi Róbert beszélgetett az énekessel.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport