Partitájm

A szerző közismerten Index-közeli, ami eleve behatárolja a recenzens lehetőségeit: nem szólhatunk például a kritikátlan rajongás hangján, illetve, nem is ránthatjuk le a művet túlságosan. Ezeken túl pedig tulajdonképpen bármiféle értékítélettel is jövünk ki, az olvasónak mindig meglesz az a lehetősége, hogy "persze, az ő kutyájuk kölyke" felkiáltással valami sanda hátsó szándékot keressen. Ennek itt és most azzal megyünk elébe, hogy egy korrekt, objektív, pártsemleges, ismertető jellegű írásban emlékezünk meg az első magyar nyelvű, partikultúrában játszódó regényről.

Kömlődi tehát témáért nem ment túl messzire: a cselekmény végig e közegen belül zajlik, hősei egytől egyig nickjükön vannak megnevezve (Freak, Cybervudu stb.), és a történet végső soron arról szól, hogyan zuhannak át egyik buliból a másikba. E kultúra középpontja, a zene természetesen kitüntetett szerepet játszik a sztoriban, a fontosabb szereplők majdnem kivétel nélkül egyben alkotói is annak, amit estéről estére fogyasztanak: DJ-k, klipkészítők, zenekészítők, hasonlók.

Cselekményt említettem az előbb, megfelelő kifejezés híján, bár cselekményről a szó hagyományos értelmében nem beszélhetünk - a szöveg inkább egy gigantikus látomás-halmaz, egy szavakból felépített pszichedelikus film, egy megszakítástalan buli. A szereplők kidolgozása is csak éppen hogy megüti a minimális minimumot, maga az elbeszélő Kömlődi is sajátosan laza viszonyban áll saját kreatúráival; erre utal például, hogy életkorukat is csak körülbelül tudja meghatározni (20-22 éves lány, mondja például az egyik főhősről). Egészen pontosan fogalmazva, az élő emberek inkább csak díszletei ennek a túlzó jelzők halmozott használatával megfestett világnak; aminek földrajzi pozíciója egyébként nincs is meghatározva - az üzenete feltehetően az, hogy a dolog történhetne bárhol, bármelyik kontinensen, a parti mindenütt uniform, a korosztály univerzális nyelve és érintkezési pontja.

Sok kábítószer, rengeteg szex, internetes partifotózás, bulik között pedig chatszobák, fórumok, zeneletöltés, South Park.

Btw, nyelv. Kömlődi nyelvhasználata azonnal behatárolja a regény lehetséges olvasó-célcsoportját: a mű ugyanis - nyilván szándékosan - teljességgel érthetetlen a partikultúrán kívül állók számára. Ha valakiben például a "bekólázni" igéről az a kérdés merül fel, hogy vajon Coca vagy Pepsi, annak semmiképp se vegyük meg e darabot karácsonyra, hiszen semmire sem megy vele. (Szinte alig találunk olyan bővített mondatot, ahol ne fordulna elő két-három parti-cyber-internetes zsargonszó.)

A szerző igen korrekt leltárt készíthetett a hangulat reprodukciója kedvért, hiszen világa pontos arányokkal tartalmazza mindazt, ami ebben a közegben élményként szóba jöhet: sok kábítószer, rengeteg szex, internetes partifotózás, bulik között pedig chatszobák, fórumok, zeneletöltés, South Park.

Hogy értékítélet nélkül azért egészen ne maradjunk, marasztaljuk el gyorsan a záró részt. Epilógusként Kömlődi egy viszonylag erőtlen geget ejt meg egy 2010-ben tartandó elképzelt buliról, amely már teljes egészében robotparti: robotok szolgáltatják a műsort a robotközönségnek. Ismerve a szerző elkötelezettségét az úgynevezett transzhumán és poszthumán gondolatok iránt, ez egyáltalán nem meglepő, viszont a kép kidolgozottsága jelentősen alulmúlja a könyv egészét jellemző gazdagságot, ami egy logikai bakugrással nekem azért azt mondja, hogy a buli addig buli, amíg emberek művelik.

Kávé Kiadó, 2003 Forint