Nem a sín tette naggyá

József Attila halálának körülményeiről sok kérdés felmerült. Öngyilkosság vagy baleset volt? Mennyire befolyásolja ez az olvasók értelmezését?

Ha egyáltalán felmerülhet, hogy nem öngyilkos volt, hanem baleset áldozata, akkor csak azért merülhet fel, mert szabálytalanul lett öngyilkos. A halála után a napilapok megírták, mi történt, és azt írták, hogy nekirohant a mozdonynak, robogó vonat elé vetette magát. József Attilánál nem ez történt: az éppen az állomáson tartózkodó, és onnan elinduló tehervonat lassan forgó kerekei alá vetette magát. Ez elegendő okot ad arra, hogy elgondolkozzunk az eseten, mert nem egyértelmű, viszont ez önmagában nem elég ahhoz, hogy balesetet feltételezzünk. József Attila notórius öngyilkos volt, többször kísérelt meg öngyilkosságot. Próbálkozott gázzal, állítólag a haját is felgyújtotta, mérget akart inni, de helyette kékítőt nyelt, felvágta az ereit, gyógyszert szedett be. Azon az éjszakán a nővérei nem kísérték el, pedig figyelmeztette nővéreit, hogy állandó felügyeletre szorul ön- és közveszélyessége miatt.

Garamvölgyi László az irodalomtörténészekkel szemben azt is állítja, hogy nem voltak búcsúlevelei.

Több búcsúlevelet is írt halála előtt, persze nem közli bennük, hogy hol és mikor veti a vonat elé magát. Flóra azt írja neki, hogy bízzon a csodában, mire József Attila a következőt válaszolja: "Hiszek a csodában. Számomra csak egy csoda lehetséges, és azt meg is teszem." Ez elég egyértelmű fenyegetés. Elbúcsúzik Szántó Judittól, visszaküldi Cserépfalvi Imrének a könyveket, és mellé teszi a Juhász Gyula halálára írt vers két strófáját, amiben az egyik szót megváltoztatja, amivel utal a halálára, ahogy az Íme, hát megleltem hazámat című utolsó versével is.

A József Attila-verseket erősen befolyásolja az öngyilkosság, annak a nézőpontjából olvassák vissza a szövegeket.

Ez rögtön a költő halála után kezdődött. Azt szoktam mondani, hogy József Attila 1937. december 3-án született mint nagy költő. Nem lehet azt mondani, hogy ne ismerték volna addig, hiszen a Szép Szó körében nagy propagandát kapott, de nem volt országosan ismert. A halálát követő egy hétben országos hírű költő lett. Az egész költészetét a halála felől kezdték el olvasni és értékelni, és az utolsó korszaka felmagasztosult 1937-47 között.

A hatvanas években Németh G. Béla fedezi fel újra ezt a korszakát. Az olvasók annak a korszaknak a verseit becsülték, amelyik a halálhoz vezetett. József Attilát szinte kizárták az irodalmi életből, rengeteg bűnbakot találtak a halálára, és szerintük ez a peremre kerülés vezetett a költő meghasonlásához, önkicsinyítéséhez, majd a halálához. A versei illusztrálták ezt az életrajzi folyamatot.

József Attila költészetének értéke attól függően emelkedett a korabeli közönség szemében, hogy mennyire állt közel a halálához. Minél súlyosabb tünetekről tudósítottak a versek, annál többet értek a közönség számára. Az utolsó versnek különleges státusza van az életműben: ebben fogalmazza meg a testamentumát. Ezt máshogy olvassa az ember. Ebből nála több is volt: Karóval jöttél, Íme, hát megleltem hazámat és a Talán eltűnök hirtelen.

József Attila halálát minden újság a címlapon hozta: Öngyilkos lett a kiváló költő, József Attila. Mekkora szerepet játszott az öngyilkosság abban, hogy az egyik legfontosabb költőként tartjuk számon?

A tragikus halál csak annyira volt elég, hogy a figyelem a költő alakjára terelődjék. Ahhoz, hogy költői nagyságát hitelt érdemlően tanúsítsák, költészetét hozzáférhetővé kellett tenni. Ezért gyorsan összeállíttattak Németh Andorral 1938 elejére egy vaskos gyűjteményt, hogy legyen dokumentáció is. A képet hitelesítették. Czigány Dezső festőművész is ekkoriban halt meg különösen véresen, megölte családját, majd önmagát, ez nem tette őt nagy festővé.

De Juhász Gyula is öngyilkos lett, mégsem emelkedett tanítványának költői rangjára. József Attila tragikus halála akarva-akaratlanul a saját életművére irányította a figyelmet. De Németh László kijelentése, hogy a "sín tette naggyá", rosszmájú és igazságtalan. Nem a sín tette naggyá, az öngyilkosság szomorú szenzációja csak segített felismerni jelentőségét.

József Attila hirtelen kánonba emelése mennyire volt mesterséges?

1937 végén történt a tragikus halál, majd jött a második világháború, ami biztosan hozzájárult a József Attila elismerésének felerősödéséhez. Már csak az összetorlódó az emberi szenvedés miatt is. Halász Gábor az értelem vértanújának nevezte, Bálint György a fájdalom zsenijének. Szerb Antal azt írta, hogy egy normális ember így nem szenvedhet, kvázi helyettünk szenvedett. A második világháború hosszú szenvedései során valahogy ezt a szenvedő embert érezték meg, önmaguk szenvedő mivoltát vetítették rá a szövegekre. Ez 1947-ig tartott.

Nem volt mesterséges kánon, nem voltak atyamesterei, nem álltak hatalommal rendelkező tényezők. József Attila halála után nem sokkal meghozzák a zsidótörvényeket, ezért a Szép szó szerkesztőségének több tagja is külföldre disszidál. Nincs széles kultuszépító közösség mögötte. Fejtő Ferenc lehetett volna a fő kultuszépítő, de ő 38-ban menekülésszerűen elhagyja az országot. Barátja és későbbi monográfusa, Németh Andor nem sokkal később disszidál. Mesterségesen csak 47 után kezdik el építeni, amikor a párt úgy dönt, hogy beemeli a köztudatba.

Mitől lesz hirtelen nagy költő József Attila?

1948-ra forrja ez ki magát. Rákosi 1945-ben tér haza, és József Jolán rögtön készít egy interjút vele, amiben megírják azt a legendát, hogy Rákosi József Attila tanítómestere lett volna. Valószínűleg találkozhattak 1925-ben, amikor Rákosi illegálisan Magyarországon tartózkodott, és kapcsolatba került Makay Ödönnel, József Attila gyámjával.

Később Rákosi azt nyilakozta, hogy a börtönből az ő közreműködésével kerültek a francia Humanité című lapba a költő versei. Aztán kiderült, hogy a francia kommunista párt lapja sohasem közölte József Attilát. József Jolán megismétli a legendagyártást, amikor megírja regényét, A város peremént, amiben átírja a saját életrajzát kommunista színezetűre, eltúlozva Rákosi szerepét. Valószínűleg jó szándék vezette, mert láthatta, ha nem avatják József Attilát kommunistává, akkor az új rendszer nem fogadja el.

Ekkoriban volt másfajta József Attila-kép, vagy csak a kommunista? Ki hogyan használja ki József Attilát? Mindenki megtalálja a saját József Attiláját a versekben: a jobboldal megtalálja identitását a Hazám, a Bús magyar éneke, Áldott légy, jó Magyarország! című versekben, míg a baloldal a Döntsd a tőkét! vagy a Nyár címűekben.

A közfelfogás még mindig nem lát helyesen: József Attilának nem volt kommunista recepciója 1945-ig. A moszkvai kommunista emigráció még halála után sem írt róla túlságosan nagy megbecsüléssel és szeretettel. Életében is voltak zűrjei velük. Kifogásolták például, hogy a Medvetánc kötetben kimaradt a Nyár című vers osztályharcos része: "Elvtársaim, a kasza él!" A magyarországi kommunisták között voltak, akik építették a kultuszt, de álláspontjuk kifejtésére a sajtóban nem volt módjuk.

A szociáldemokrata Népszava kriptokommunistái írtak József Attiláról, de természetesen szigorúan csak szociáldemokrata keretek között. 1945. december 2-án a kommunista párt székházában tartottak megemlékezést, amin két szónok volt: Lukács György és Horváth Márton, aki a költőt a kommunisták örökségének tekinti, és ekkor ismeri fel a párt hivatalosan a költő nagyságát. Lukács itt fejti ki partizánelméletét: a költő nem sorkatona, hanem szabadon harcolhat. Az ötvenes években igyekeztek azt a látszatot kelteni, hogy kommunista volt, sőt volt, aki azt állította, hogy a Szép Szóba is a kommunisták delegálták volna.

A nem politikai tartalmú verseket eldugták, vagy ha beszélni kellett róluk, akkor elutasították őket. A korszaknak nem József Attila, hanem Petőfi Sándor volt a kedvence: "Lobogónk: Petőfi" - hirdette Horváth Márton. József Attila pszichoanalitikus verseit nem szerették, és érezték a kommunizmustól való eltávolodását is. A betegség megjelenését nem tartották méltónak egy szocialista költőhöz. Nem lehetett gyengének mutatkozni, derűsnek kellett látszani.

József Jolán regénye nem követi végig a költő életét, hanem megáll az életrajz egy ponton, amikor József Attila derűsen mosolyog. A munkásmozgalom sodrában élő ember nem lehet öngyilkos. Mentegették, hogy a párt sem viselkedett vele méltó módon. Egy másik, alternatív József Attila-kép az emigrációban kezd kibontakozni: Fejtő Ferenc ír például Jugoszláviában egy nagy tanulmányt, Arthur Koestler is ír az önéletrajzában a költőről, de ezekhez a hazai olvasó a hidegháború éveiben nem nagyon juthatott hozzá.

József Attilát kommunista szerzőként tanítják, pedig sokkal problematikusabb nála a kommunizmus kérdése. Belépett, kilépett, freudista volt, marxista és népi.

1930 őszén lépett be az illegális kommunista pártba, 33 tavaszán szakították egymással. A Külvárosi éjről írt Pákozdi Ferenc-kritikából derült ki véglegesen számára a párt elutasítása, mert pontosan értette, hogy nem egy elítélő kritikáról van csak szó, hanem annak kinyilvánításáról, hogy a párt nem kér belőle. 1930 ősze és 33 tavasza között kommunista volt, de persze nem mindegy, milyen. Az Irodalom és szocializmus című írásának címe szinte szocialista realista esztétikát ígér.

Valójában a költő Pauler Ákosra, neoplatonikus filozófusokra hivatkozva fejti ki művészetbölcseletét, kommunista színezetet adva az idealista alapozású koncepciójának. Megpróbálta összeegyeztetni a marxi nézeteket az addig szerzett tudásával, amiben van Husserl, Croce, Bergson, fenomenológia, skolasztika. Úgy adja elő, mintha ez egy marxista esztétika lenne, bár ekkor még ez a tudása elég felületes volt. Marxról azonban nem a brossúrairodalmat olvasta, hanem a Tőkét és a klasszikus műveket. Nem volt munkahelye, és a rengeteg szabadidejét műveltségének elmélyítésével töltötte.

A freudizmust ugyanilyen gyorsan tette magáéva. 31 nyarán találkozott vele, majd egy évre rá írt a Valóságba egy freudomarxista szöveget, az Egyéniség és valóság című tanulmányt, vagyis egy év alatt elmélyült a freudizmusban. Ő megtanulta az ortodox marxizmust. Ám miközben a legmarxistább korszakát éli, Kafkát olvas, majd Thomas Mann Varázshegyét. Őt a filozófus és közgazdász Marx érdekelte. Amit olvasott, az mindig döntő hatással volt rá. Ennek az a konklúziója, hogy értelmiségi volt, pedig proletárnak vallotta magát, de gyárban sosem dolgozott. Valójában vérbeli értelmiségi volt.

Tévedés, hogy a rendszerváltásig József Attilát kommunista költőnek tartották. Talán az általános iskolákban így volt, valamennyire a középiskolákban is. Az oktatásban sokáig rögzült ez az ötvenes-hatvanas években kialakult kép, pedig a Szabolcsi Miklós szerkesztette József Attila-emlékkönyvben (1957) már árnyaltabb képet kapunk ennél.

Marosán György tiltakozása miatt nem jelenhetett meg, pedig elkészültek a Szépirodalmi kiadóban a példányok, és azután a Kossuth kiadóban raktározták. Ebben a kortársak már emlékeztek a kommunista párttal való konfliktusaira. A prózai művek kritikai kiadásában (1958) már olvasható a Lenin-bírálata, a kommunizmustól való elfordulása, a Szocializmus bölcselete című írás, ami a Szocializmus című folyóiratban jelent meg. Ott volt a szakértők orra előtt, de mindenkit rettegett tőle.

A rendszerváltás környékén mi volt a József Attila körüli hisztéria oka? Vitatkoztak arról, hogy beemeljék-e a költőt az oktatásba, illetve melyik korszakát és milyen hangsúllyal?

A rendszerváltás után közvetlenül egy KDNP-s képviselő kijelentette, hogy József Attila a kádárista szégyenrezsim házi költője volt, miután egy iskolában a Tiszta szívvel című verset szavalták. Önmagában képzavar, mert egy házi költőnek élnie kell, hogy megrendelésre írhasson. A Tiszta szívvel című vers miatt ki kellene venni az oktatásból, javasolta.

Történtek túlbuzgó esetek: egyes, a költőről elnevezett iskolákban levették a névtáblákat, kitört a hisztéria. A Petőfi Irodalmi Múzeumben technikai okokból lebontották a József Attila-kiállítást, és úgy kellett magyarázkodniuk, hogy csak elavult az installáció. Ezután Göncz Árpád a védelmébe vette a költőt, Galkó Balázsék kukaszínházat szerveztek: kukába állva szavalták a költő verseit, tiltakozván azok ellen, akik szerint oda való. Kétoldalú hisztéria volt.

József Attilát a különböző politikai oldalak igen eredményesen sajátítják ki. Gyurcsány Ferenc, Orbán Viktor és Mikola István is hivatkozott rá.

Tudomásul kell venni, hogy mindenki kisajátítja a költőt, aki olvassa és szereti, de van egy pontja a kisajátításnak, ami már bántó. Mórocz Zsolt Hitel-beli tanulmányában azt állítja, hogy József Attila egy lumpenproli volt, aki nem volt rendes, gondos, tisztes szegénységben élő munkás szülők gyermeke, eltartották, nem dolgozott. Miután alaposan belenézett a költő pénztárcájába, és utánaszámolt a jövedelmeknek, amelyekre szerinte a költő rendszeresen szert tett, még a havi 200 is megvolt neki, csak nem tudott bánni a pénzzel.

A költő emberi és politikai diszkreditálásának szándéka motiválhatja ezt az álláspontot. Mórocznak és a vele egyetértőknek csak az kell, ami az általuk kialakított képbe illik. A baloldali verseire láthatóan semmi szükségük sincs. A jobboldali értelmezés szakmailag nem áll a helyzet a magaslatán, a politikai baloldal pedig kissé ódzkodik tőle. Pedig baloldalinak és szocialistának tekinteni őt nem kisajátítás, hiszen ő maga annak vallotta magát.

Van szélsőbaloldali megközelítés is. Tamás Gáspár Miklós egy előadásában a rendszerkritikus értelmiség nézőpontjából értelmezte az Invokáció című verset, hangsúlyozva a költőnek a baloldali, támogató, ámde a döntő kérdésekben az elnyomottak ügyének képviseletétől meghátráló polgári ismerősöktől való elszakadását. Az utolsó versszak szerinte a szolidaritásra való felszólítás.

Az utóbbi időben pedig a jobboldali retorikákban is megjelenik.

A Fideszben megváltozott a József Attilához fűződő viszony. Egy régebbi, szegedi gyűlésükön azt mondták, hogy a Tömeg című vers atavisztikus. Ez volt a párt tisztán polgári korszaka. Populista korszakukban most már bizonyára nem tartanák atavisztikusnak, elismernék a „Munkát, kenyeret!” követelő tüntető tömeg fellépésének aktualitását. Csurka István is József Attila szavait vette kölcsön egy ízben a Parlamentben.

Sajátos módon folklorizálódik tehát József Attila: politikusok, újságírók, közéleti emberek idézik, akár idézőjel nélkül, sokszor azt sem tudva, hogy honnan származik a szöveghely. Beleolvadnak, beleivódnak a nyelvbe, politikai oldaltól függetlenül József Attila sorai.

A nemzetkérdés: az irredenta szövegeket író József Attilára hivatkozni nevetséges fontoskodás, mert ilyen versei, amelyeket serdülőkorában írt, esztétikailag teljesen jelentéktelenek, így indokolatlanul nagyítjuk fel, később ezzel a kérdéssel meg már nem foglalkozik.

A Nem, nem, soha! című verse Stoll Béla bonmot-ja szerint a szomszéd népek túlérzékenysége miatt nem kerülhetett be az egykori összkiadásba, mert a kultúrpolitika igyekezett szőnyeg alá söpörni a szocialista táborba tartozó országokkal szembeni konfliktusainkat. Ez egynagyon gyenge irredenta verse József Attilának, ami a trianoni békeszerződés sokkja nyomán keletkezett. A költő tanítómesterei, kiváló költők és írók, mint Babits, Juhász Gyula, Kosztolányi is nehezen dolgozták fel az országvesztés traumáját. Teljesen magától értetődő, hogy a jó tanítvány ebben is követte mestereit. Csak hát a fiatal József Attilának sok gyenge verse volt, és irredenta versei ilyenek.

A magyarságprobléma: a húszas években népinek, paraszti származásúnak tartotta magát, amiből később kinőtt, de nem oly mértékben, hogy közömbös legyen számára az ország helyzete. „Én világproletár vagyok, József Attila pedig magyar proletár volt” – nyilatkozta róla Kassák Lajos. A legnépibb urbánus költő, stíluseszményében, világlátásában mindhalálig megőrzi a népi költészet, a folklór, Petőfi, Arany, Csokonai és a magyar régiség ihletését.