'A festészet tűnjön el a Föld felszínéről'

A kortárs képzőművészet világsztárja nem viselt tollboát vagy flitteres bőrnadrágot. Fekete kordbársony inge miatt inkább kerekasztal-beszélgetésre meghívott bölcsésznek tűnt volna, ha tekintetéből nem hiányzik a megmondáshoz szükséges fény. Dennis Oppenheim olyan közönyösen üldögélt a Kogart egyik kiállítótermében, mintha egy tévéstáb világosítójaként várná, hogy elkezdődjön a saját maga által celebrált tárlatvezetés.

A nagy útlevél-akció

A hatvanas-hetvenes években testét műalkotásként felhasználó alkotásaival és egész tájrészleteket átalakító projektjeivel berobbant amerikai művész a látszat ellenére azonban a várakozás alatt is egy újabb, konceptuális művön dolgozott. Az útlevél akció munkacímű alkotás keretében halk hangon azt magyarázta a telefonba, hogy az útlevelét egy autó hátsó ülésén hagyta, és célja most az, hogy fellelje a Budapest úthálózatának ismeretlen pontján tartózkodó járművet.

A nagy művészek természetes emelkedettsége, de lehet, hogy csak nyugati országokból érkezőkre jellemző naivitás miatt, Oppenheim ezek után érthetetlen nyugalommal kezdte el életmű-kiállításának tárlatvezetését.

"Sajnos ez nem a legjobb kiállításom" - kezdte bocsánatkérően a most 67 éves művész. "Véletlenszerűen összeszedtem mindazt, amit a New York-i stúdiómban találtam, és itt derült ki, hogy a legtöbb munkám a 80-as évekből való. Ez pedig nem volt a legsikeresebb korszakom".

"Akkoriban minden a festészetről szólt, arról, ami a vásznon látható. Miközben a konceptuális művészet, amit én űzök, az agyban teljesedik ki. Szembe mentem a korhangulattal, és azt szerettem volna, hogy a festészet tűnjön el a Föld felszínéről" - tett radikális kijelentést Oppenheim olyan hangsúllyal, mintha egy azóta elhunyt teknősbékájáról ejtett volna néhány szót.

Fájdalmas műfaj

A Kogart két emeletén kiállított munkák jó része egyébként tervrajz, ami annyiban sajnálatos, hogy a műszaki rajzok nem tartoznak a legizgalmasabb tárgyak közé. A másik oldalról viszont mindez érthető, hiszen a monumentális, köztéri műveket nehezen lehet betuszkolni a termekbe. Néhány fotó kiállítása azonban nem számított volna a művek túlmagyarázásának.

Ezek hiányát pótolta a belassult művész magyarázata. Bemutatta például a nagy fémszerkezetet, ami nem csak mechanikus szobor, de tűzijátékvető is. Oppenheimet meglepte, hogy ezek a munkái - a body art és land art alkotásoktól eltérően - nem kerültek be a művészettörténet megfelelő oldalaira, pedig az azok által kijelölt gondolati csapáson haladtak tovább. A tűzijátékvető nem egyszerűen mechanikus szobor, a tűz ugyanis elemeli az alkotást fizikai valójától. A szikrák, amik elhagyják a művet úgy viszonyulnak a szerkezethez, mint a gondolatok az emberi testhez. A szikrák kilövellés után ráadásul spontán összeütköznek, kapcsolatokat alakítanak ki, egyes helyeken fényesebbek lesznek: úgy viselkednek, mint ahogy az agyból kipattanó gondolatok.

"A hetvenes években foglalkoztam body arttal" - mutat Oppenheim a falra vetített filmre, egy korai munkájának videódokumentációjára, olyan arckifejezéssel, mint a virágkertész, aki bevallja, hogy fiatalabb korában járt Edda-koncertre. A videón egyébként a művész kitépkedett hajából gyúrt gombócokkal próbált távol tartani egy tarantula nevű pókot. Egy másik, hasonló projektjével, az Olvasóhelyzet másodfokú égéshez című munkával nevet szerzett Oppenheim elmondta, a body art belső logikája volt, hogy minél vadabb, agresszívebb egy alkotás, annál jobb is. Később éppen emiatt távolodott el a műfajtól, mégpedig úgy, hogy önmagát bábokkal helyettesítette.

A váltás terméke például a Kogartban is látható, forró infralámpák elé helyezett viaszbábok munkája, ahol nem maga a művész, hanem csak képmásai olvadoznak bele az elmúlásba. Az időt ilyen trükkel azonban nem lehetett becsapni. Kérdésünkre, hogy a konceptuális művészetben lényeges dokumentációhoz használ-e számítógépeket vagy internetet, Oppenheim úgy válaszolt: "attól tartok, én ehhez már túl öreg vagyok. És különben is, ezek az új technikák hiába hirdetik, nem hoznak létre gyökeresen újat. Semmi nem fogja kipusztítani a tradicionális festészetet".

Akkor mi szerepe volt a konceptuális művészetnek ebben az egészben? - kérdeztem döbbenten. "A konceptuális alkotások mentették meg a művészetet, mert bebizonyították, hogy a művészet akkor sem tűnik el, ha teljesen felszámoltuk tárgyiasult formáit" - mondta egykedvűen Oppenheim, majd belerévedt a konceptuális nirvánába.