Árpád
-2 °C
9 °C

Magyar buhera Velencében

2004.09.09. 15:11
Nem építészeti bravúrokkal jelentkezik Magyarország a csütörtökön nyíló Velencei Építészeti Biennálén. A megrökönyödött látogatók házilag barkácsolt sufnik, egy jogi okokból letakart lapozógép és egy meg nem értett zseni rajzai révén azt kutathatják: hogyan lehet megkaparintani a szépséget.
Az Építészeti Biennále Magyar Pavilonja idén nem vagabond építészeti bravúrok földjeként mutatja be országunkat. A futurisztikus dizájnra, eredeti megoldásokra, sztárépítészek ötletparádéjára kíváncsi közönséget meglepheti a Janesch Péter építész koncepciója alapján megvalósult kiállítás kendőzetlen őszintesége.

A látogatóban ugyanis mély nyomot fognak hagyni a magyar vidék buhera-építészetét bemutató képek, egy korában alulértékelt építészzseni tervei, és a rózsadombi építészetet bemutató képsorozat, amelyet ráadásul csak az láthat, aki - az előírásokat áthágva - bemászik a jogi viták miatt letakart lapozógéphez.

A buhera szépsége

Az Ybl-díjas kurátor állítja, a "Széptől szépig (és vissza)" című kiállítás nem cinikus és lejárató, hanem valójában a szépség mibenlétét kutatja. Birtokba lehet-e venni a szépséget, és ha nem, milyen módszerekkel próbálkoznak mégis - teszi fel a Magyar Pavilon kiállítása a kérdést a Metamorfózisok szlogen köré szerveződő biennálén.


                        Janáky István gyűjtése
Janáky István gyűjtése
Janáky István fotói talán sokkolni fogják a közönséget. A neves építész évtizedes gyűjteménye ugyanis szokatlan képekből áll: Janáky vakolatlan falakat, toldozott melléképületeket, háztáji művészek által díszített kockaházakat örökített meg. Munkáját könyvben is megjelentető építész azonban nem gunyorosan szemléli a házépítés legelemibb ösztöne révén felhúzott házakat. Őt nem a ciki érdekli, hanem az építész és gyakran tervek nélkül felhúzott falakon véletlenül megjelenő szépség: a kő, tégla és vályog spontán keveredésének esztétikája, a letisztult arányok, a hiány szülte kreativitás.

A frízszerűen felragasztott képek közt Janáky saját kézzel, ceruzával írt jegyzetei igazítják el a nem kelet-európai látogatót.

A láthatatlan lapozógép

A személyességet sugárzó megjegyzésekkel szemben - a tervek szerint legalábbis - egy nagy, mechanikus lapozógép segített volna eligazodni a Szép Házak magazinban, fennállásának tizenkét éve alatt megjelent házak fotóin.

"A jelenséget szeretnénk vizsgálni, nem értékítéletet megfogalmazni" - magyarázta koncepcióját a kurátor még a kiállítás megnyitása előtt. "A lap, ami kéthavonta százezres példányszámban jelenik meg, jól mutatja, hogy az emberek mit értenek szép alatt. A magazinban megjelenő házakat hárman biztos szépnek látták. Egyszer valaki megtervezte azokat, másvalaki elfogadta és fizetett is értük, a Szép Házak pedig beválogatta a lapba. Az a 636 ház, ami tizenkét év alatt náluk megjelent, egy létező esztétikai kánon szerint tehát szépnek számít".

A fotókat Csörgő Attila mechanikus szobra segítségével nézhették volna végig a látogatók. A képeket négyes csoportokban, véletlenszerűen mozgató lapozógépet 38-40 apró alkatrészből készítette el a művész. A szerkezet remekül működött, ám a kurátornak szembe kellett nézni a ténnyel, hogy létrehozására két hónapot fordított Csörgő, és, hogy a tervezett 616 fotó mozgatásához további 154 ilyenre lesz szükség. Ekkor vonták be a projektbe Szabó Zoltánt, aki 5-10 elemre redukálva a mechanizmust, létrehozta a "második generációs lapozógépet".

"Nem baj, hogy így alakult, hiszen a Biennálé mottója idén úgyis a metamorfózis. Így ez az átalakulás arról szól, milyen nyomot hagy az alkotáson egy másik logika, a tömeggyártás kényszere" - kommentálta Janesch a váltást.

Nem tudni viszont, mit jelent majd a közönség számára, hogy mindez egy lepellel lesz letakarva, a Szép Házak szerkesztősége ugyanis a képek kiállításához, állításuk szerint szerzői jogi okokból , nem járul hozzá.

Magyar Leonardo a lakótelepek ellen

Sámsondi Kiss Béla vázlata
Sámsondi Kiss Béla vázlata
A láthatatlanság egyébként jellemző a Magyar Pavilon kiállításának harmadik részére, Sámsondi Kiss Béla munkáira is. A negyvenes évektől 1972-es haláláig aktív feltaláló-építész nevéhez fűződik például a szövetszerkezetes építési mód, amely alternatívát kínált volna a házgyári épületekkel szemben, mesélte Janesch.

A szovjet mintára készült, alacsony technikai színvonalú és nagy anyagigényű lakótelepi épületeket az általa feltalált technológia válthatta volna ki, ahol a "szellemi teljesítmény" helyettesítette volna a pazarló módon felhasznált anyagot.

Sámsondi munkáit nem csak a szakmai közönség értékeli majd - vélte a kurátor. Az albumokban kiállított, Leonardo terveit idéző, kézzel készült rajzok ugyanis önmagukban is esztétikai értékkel bírnak.

Mátrixból mátrixba

A Széptől szépig (és vissza) azt a kérdést feszegeti, hogy miért jelenhet meg a képzett építészek nélküli, de szervesen működő közösségek építészetében a jellegzetes, a kultúrára jellemző stílus, tárta fel előttünk koncepciójának mozgatórugóit maratoni interjúnk végén a kurátor. Hogy ez a belülről táplálkozó kreativitás működik, mi sem bizonyítja jobban, mint a központi direktívákkal kisiklatott falusi építészetben felbukkanó, zsigeri esztétikum.

A kiállítás a Szép Házak anyagán keresztül pedig azt az állapotot vizsgálta volna, amikor a közösségek már maguk mögött hagytak egy rendszert, de még nem érkeztek meg az újba. A köztes stádiumban a cél magának a szépségnek a birtokbavétele. Ahogy a magazin címe is sugallja, a szépség reményeik szerint bizonyos sémák, technikák segítségével megkaparintható.

A lényeg azonban, ahogy Sámsondi munkái is jelzik, belül, a szerkezetben rejlik - mondta Janesch Péter.

Az esztétikumot a XXI. században kézi rajzok segítségével kutatni ugyanúgy zsákutca, mint azt hinni, hogy egy kerti törpe felállításával szükségszerűen mutatósabb lesz a házunk környezete. A Magyar Pavilon középső termében négy fiatal, külföldön dolgozó építész (Hudini Péter - Barcelona, Somlai-Fischer Szabolcs - Stockholm, Fecske László - London, Ágoston Gergely - Milánó) az információs technológia és az építészet köztes zónájában működő installációival már azt feszegeti: a számítógépek építészeti alkalmazása hol lép túl az eszközhasználaton és válik az esztétikum alakítójává is.

A számítógép lenne tehát a következő lépés? - firtattuk, Janesch Péter azonban nem mutatott rá az üdvözítő útra. "A kiállítás inkább kérdéseket tesz fel, nem kész válaszokat ad."