Revíziót kérnek a Vidám Színpad színművészei

2002.11.20. 18:37
A Vidám Színpad - szerződésük felbontását kezdeményező - színészei többek között a reprezentációs költségek és színház adminisztratív stábjának felülvizsgálatát kérik. Közleményük szerint a probléma mélyebb, holmi generációs konfliktusnál.
Revíziót kérnek a Vidám Színpad igazgatója ellen azok a színművészek, akik a direktor tájékoztatása szerint szerződésük felbontását kezdeményezik. Az érintett színművészek nevében Harsányi Gábor juttatott el közleményt szerdán az MTI-hez, amelyben Bóka László igazgató előző napi tájékoztatására reagált.

Adósság, végzettség

A közlemény szerint csak részletes revízió tudja tisztázni a reprezentatációs költségek, a felduzzasztott adminisztratív létszám, a ki nem fizetett számlák, valamint az igazgató adósságainak ügyét. Továbbá jelenlegi igazgató szakmai tudása sem felel meg a posztra kiírt pályázat követelményeinek, hiszen nincs ötéves színházi gyakorlata és ilyen jellegű végzettsége sem, ezért ebben az ügyben is revíziót kérnek.

"A Vidám Színpad érintett művészei ezúton kérik a politikai élet vezetőit, a közéleti személyiségeket és mindazokat, akik a hagyományokat ápolják, hogy emeljék fel a szavukat, hiszen a mi problémánk nem néhány ismert művész generációs problémája, hanem annál sokkal több...sokkal mélyebb..." - írta Harsányi Gábor.

Rerágott csontok

A dokumentumban olvasható az is, hogy az érintett hét színművész kamatokkal együtt igény tart visszamenőleg is a ki nem fizettet járandóságára. "Az Ön által befogadott darabok, melyek a kisszínházban mennek, már lerágott csontok, bejárták Budapest több színházát, ám Ön úgy számol velük, mint új produkciókkal" - támasztaja alá azon kifogásukat, hogy a Vidám Színpadon nincsenek premierek.

Harsányi Gábor ismertetése szerint a színház támogatottságát 50 millió forintról 80 millióra emelték, az intézménynek mégis tartozásai vannak, és azok tovább nőnek. A művészek a színház és saját döntésük jelen helyzetéért az igazgatót tartják felelősnek, és erkölcsi, etikai, anyagi jogorvoslást kérnek majd vele szemben.

"Tekintettel arra, hogy tartozik, jogunk van ilyet kérni" - fogalmazott a művész.

Bóka László válasza
Kedves Öreg Barátom!

Az eddig kifizetett színészi keresetek közzétételével nem sértettem meg a személyiségi jogokat, ugyanis egyik összeg mellett sem szerepel egyetlen név, sem az Öné, sem másé. Ha vállalni kívánja, mely számok vonatkoznak Önre, felhatalmazom rá, tegye közzé.
A színház tartozásait Ön és társai felé elismerem, sohasem tagadtam. A köztünk jelenleg érvényben lévő darabszerződések nem rendelkeznek a kamatokról.
A színházban nincsenek felesleges reprezentatív költségek, ha lennének sem valószínű, hogy tudna róluk, mert Ön ennek a színháznak a küszöbét ebben a hónapban a mai napig kétszer lépte át, amelyről én nem tiltottam el.
A színháznak nincs felduzzasztott adminisztratív dolgozói létszáma, éppen annyian dolgoznak, ahány emberre jelen pillanatban szükség van.
A színházvezetéshez szükséges szakmai gyakorlatom több, mint a kiírásban szereplő öt esztendő.
Okosabban tenné, ha nem kérne revíziót, hiszen a színházban november 5-e óta folyik az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal vizsgálata, amely az 1998. november 1-től 2001. december 31-ig terjedő időszakot vizsgálja. Ekkor nem én voltam a Vidám Színpad Közhasznú Társaság felelős vezetője.
Pályázatomat Verebes István aláírásával támogatta, aki a 30 oldalas anyag csupán szakmai részét átnézve mondott igent. Méhes László pályázatomat elolvasva aláírásával támogatta azt, ma is a Vidám Színpad Közhasznú Társaság művészeti tanácsadója, amelyért nem kap semmiféle tiszteletdíjat. A színházban jelenleg zajló változásokkal teljes mértékben egyetért.
Ízlésvilágomat Ön nem ismerheti, mert soha nem is akarta megismerni. A nyilvánosság előtt kérem Önt, ne tulajdonítson nekem soha nem gondolt, soha ki nem mondott gondolatokat és mondatokat.
A múlt értékeit tisztelni kell, azoknak a Színháztörténeti Tárban és a színház honlapján a helyük, színháztörténészként ezt bízza rám. A színház azonban élő és változó intézmény, amely mindig a mához szól.
Szememre veti, hogy az általam befogadott előadások "már lerágott csontok". A színházi világ azonban nem ismeri a "lerágott csont"-féle szóösszetételeket, ebben az esetben a Hamlet is annak minősülne, ugyanis néhányszor előadták már. A színházi életben csupán kétféle kategóriát vagyok hajlandó elismerni: tudniillik csak jó és rossz színház van.
A Vidám Színpad Közhasznú Társaság támogatottságát nem 50, hanem 60 millió forintról emelték 80 millió forintra.
Minden lehetséges eszközzel harcolni fogok azért, hogy Vidám Színpad Közhasznú Társaság közhasznú szerződésben foglalt jelenleg is alacsony bázistámogatását jelentősen megemeljék.

Kedves Öreg Barátom! Úgy gondolom eljött az ideje végiggondolni a további művészi fejlődés lehetséges útjait. Az életműveket tisztelem, a változatlanság konok konzervativizmusát azonban nem.
Kérem Önt, hogy verejtékes lázálmaival holmi privatizációról próbáljon meg önmaga megküzdeni.

Budapest, 2002. november 20. Bóka László ügyvezető igazgató