Székely Ferencet akarják MTV-elnöknek

2009. szeptember 1., kedd 11:37

Székely Ferenc korábbi ügyvezetőt látná szívesen a köztévé élén a szocialista pártelnök és a frakcióvezető is. Pénteken választ elnököt a Magyar Televízió.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Mától megint MTV-elnököt választanak - 2009.09.02.
A kormány ötmilliárdot von el a tévétől, kicsivel többet adnának mégis, ha végre lenne elnök.

A Magyar Nemzet úgy tudja, Lendvai Ildikó MSZP-elnök és Mesterházy Attila frakcióvezető felsorakozott Székely Ferenc mögött, aki a Horn-kormány idején ügyvezetőként állt a köztévé élén, és aki kemény vezetési stílusáról, valamint Kovács László és az idősebb szocialista vezetők iránti elkötelezettségéről ismert.

A napilap keddi számában megjelent cikk szerint egy a pártelnök és a frakcióvezető irányvonalától eltérően mozgó szocialista kör inkább Jutasi Zoltánt, a Wallis cégcsoport egyik volt vezérigazgatóját látná szívesen az MTV élén.

A cikk ismerteti, hogy rajtuk kívül még hárman jelentkeztek az elnöki pályázatra: Pehi László, Havasi János és Romhányi Béla. A jelentkezőket szerdán hallgatja meg az MTV kuratóriuma, és pénteken sor kerül az elnökválasztásra.

Székely Ferenc 2005 közepéig a Magyar ATV programigazgatójaként dolgozott, de munkájából a hivatalos indoklás szerint erőszakos vezetési stílusa miatt felmentették. Egyes feltételezések szerint Székely politikai kapcsolatainak gyengülése miatt kellett távoznia, mivel kovács László brüsszeli kinevezése után az idősebb szocialista vezetők helyett a fiatalabb vonal lobbiereje nőtt meg. Így került az ATV programigazgatói székébe Székely távozása után Szabó Stein Imre, aki az SZDSZ támogatását is élvezte.

Címkék:

Comment:com

Schmitt Pál-interjúval köszönti a foci Eb-t az m1
Meglepő időzítést választott a köztévé Schmitt Pál felköszöntésére.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés