Konkurenciát kaphat a Hír Televízió
- Index, MTI
Románia ötödik leggazdagabb embere Magyarországon és Szerbiában erősítené médiabirodalmát. Sorin Ovidiu Vantu elsősorban hírcsatornát alapítana nálunk is.
Újabb cikkünk ebben a témában:
Megszűnik az egyik legnagyobb román lap - 2009.12.23.
A Reuters csődbe juttatná a legnagyobb román hírtévét - 2010.03.10.
Magyarországon is televízióadót akar indítani Sorin Ovidiu Vantu román médiamágnás, aki reméli, hogy már a jövő évben megvalósulhat a beruházási terve. Vantu a tavalyi újságírói becslések szerint Románia ötödik leggazdagabb embere.
A Realitatea-Catavancu román médiabirodalom főrészvényese a Hotnews című romániai hírportálnak adott interjújában kifejtette: terjeszkedni akar a Moldovai Köztársaság, Magyarország és Szerbia audiovizuális médiapiacán. Az üzletember elmondta, ez utóbbi két országban elsősorban hírtelevíziót alapítana.
A Realitatea-Catavancu cégcsoportnak Romániában négy tematikus adója, három fizetős prémiumcsatornája, három rádiója és számos nyomtatott kiadványa van. A cégcsoport működteti a Chello Zone-nal közösen a Magyarországon is fogható Romanticát, amin főleg dél-amerikai szappanoperák futnak.
A cégcsoportnak két hírcsatornája van Romániában, a Realitatea Tv, az ország legnagyobb hírcsatornája, és a The Money Channel nevű gazdasági adó, ami leginkább gazdasági híreket dolgoz fel, és nevével ellentétben nincs nemzetközi háttere, csak Romániában létezik. Úgy tudjuk, a román cégcsoport ez utóbbi adót hozná Magyarországra, de várhatóan leghamarabb 2010 második felében jelenhet meg a hírcsatorna a magyar kábelhálózatokon.

