Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMKálomista Zsuzsanna filmbeszerzési igazgató a közszolgálati alapnál
További Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
A filmbeszerzés és értékesítés tartozik Kálomista Zsuzsanna feladatai közé a Magyar Televízió, Duna Televízió részére, illetve egységes közszolgálati archívum létrehozása és irányítása, árulta el a vezető beosztásba került szakember.
"Jelenleg az új struktúrák és a meglévő készletek alapján kalkuláció folyik, konkrét számokról még nem esett szó" - mondta a rendelkezésére álló keretről, és egyben cáfolta azt az értesülésünket, hogy hárommilliárd forintért szerezhetne be filmeket.
Eddig annyit tudni a műsorszolgáltatási alap költségvetéséről, hogy 64 milliárd forint összköltségvetés egy részéből rendel műsorokat a Duna Televízió, az MTV és a Magyar Rádió az Alaptól. Ötmilliárd forintot zároltak a közmédia keretéből a stabilizációs tartalék miatt, a műsor-szolgáltatási alap több mint tízmilliárd forint adósság átütemezéséről tárgyal a beszállítókkal.
Kálomista Zsuzsanna a munkamódszeréről annyit árult el, hogy a filmbeszerzés esetében a tartalmat az MTVA-ban létrejött Filmfőszerkesztőséggel és a médiaszolgáltatókkal szoros együttműködésben, az új struktúrák igényeinek megfelelően választják majd ki.
Kálomista Zsuzsanna:
"Eddig sem vásárolt és értékesített a HungariCom és a Megafilm az Alap részére" - cáfolta az összeférhetetlenség vádját, miután beiktatása előttig, a Hungaricom ügyvezető igazgatója volt, férje, Kálomista Gábor producer pedig jelenleg is a Megafilm gyártócéget vezeti.
A beiktatása óta az m1, m2, a Duna tv vagy az Autonómia műsorában több film lement ugyan a megafilmesek közül (A Hamvadó cigarettavég, az Ámbár tanár úr, a 6:3 - avagy játszd újra, Tutti!), de ezeket nem az ő irányítása alatt vették, és nem a férje cégétől: "az RTL Klub értékesítette filmcsomag részeként tavaly még a Duna tévének, mivel a Megafilm hazai televíziós jogai az RTL Klubnál vannak" - magyarázta erről.
Információink szerint az anyagi és tervezési nehézségek miatt a tervezett szeptember helyett csak a jövő év elején indulhat el az MTV és a Duna TV új műsorstruktúrája.