Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Az Index információi szerint pénteken beadta felmondását az MTVA-nak D. Tóth Kriszta, ezzel véget is ér a DTK Show a közszolgálati televízión. Januárban a talk show ismétlő adásait sugározza az m1, és egyelőre a közmédia hivatalosan nem jelentette be, hogy a tavaszi szezonban nem tér vissza a műsor.
Úgy tudjuk, hogy D. Tóth Kriszta azért döntött úgy, hogy elhagyja az MTV-t, mert a közmédia vezetése túl sok ponton szólt bele a műsor szerkesztésébe, információink szerint már azon is viták zajlottak, hogy kit hívhatnak be a műsor készítői a DTK-ba vendégnek. Emellett az MTVA a csoportos létszámleépítés során elbocsátotta a showműsort készítő stáb jelentős részét, és állítólag újabb kirúgásokra lehetett számítani, amelyek már érintették volna a DTK szerkesztőit, a stáb legfontosabb embereit is.
"A szerkesztői csapatot fokozatosan, és szakmailag abszolút indokolatlan módon mára közel a nullára csonkolták (összeszámoltam: a másfél évvel ezelőtti indulás óta öt embert rúgtak ki és hármat helyeztek át tőlünk máshová, ketten pedig, nem függetlenül a házban uralkodó körülményektől, külföldre “menekültek”. A szerkesztőségi műhelyben mára rajtam kívül “biztos” helye egyetlen riporternek maradt, aki a sorozatos ígérgetés ellenére még mindig máshová tartozik szervezetileg). Így nem lehet dolgozni, mert a nézők, akik igenis a legfontosabbak ebben az egész káoszban, amit közmédiának hívnak, ennél sokkal többet, jobbat érdemelnek" - írta D. Tóth Kriszta, egy a stáb tagjainak szóló emailben.
"Tudjátok jól, hogy a címzettek (tehát nemcsak a szerkesztők!) közül mindenkiért egyesével és együtt is átmentem a falon ha kellett. Beleálltam konfliktusokba, vitatkoztam, emaileket írtam, találkozót kértem, értekezletet kezdeményeztem, ígéreteket sajtoltam ki és hajtottam be (több-kevesebb sikerrel) - küzdöttem, ameddig az erőmből futotta. De az erőm elfogyott. Ne haragudjatok, elfáradtam" - indokolta döntését a műsorvezető.
Az ügyben szerettük volna megkérdezni D. Tóth Krisztát, és Kert Attilát, a DTK kreatív producerét, de egyik sem akart még nyilatkozni.
A DTK megszűnéséről egyébként először 2011 decemberében röppentek fel pletykák, akkor a rossz nézettségre hivatkozva állítólag a közmédia akart megszabadulni a műsortól, de azóta jelentősen átalakították a show-t, és jelenleg már többször megverte a vele felváltva, ugyanabban az idősávban sugárzott Fábry show-t. A DTK nézettsége még azonban így is csak átlagosan 4 százalék volt a kereskedelmileg fontos 18-49 év közötti korosztály, és 8 százalék a teljes lakosság körében.
D. Tóth Kriszta egyszer már felmondott az MTV-nél, 2011 februárjában a Híradó műsorvezetői székét hagyta ott, de akkor a köztévé vezetése új posztot ajánlott fel a műsorvezetőnek, így lett ő a magyar Ellen DeGeneres.
Információink szerint a DTK stábja egyelőre még keresi a lehetőségeket, hogy esetleg egy másik tévécsatornán folytassák a showműsort.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap szombaton az alábbi közleméynt adta ki az esettel kapcsolatban: "Az MTVA vezetése hetek óta folyamatosan egyeztet D. Tóth Kriszta műsorvezetővel műsora folytatásáról és a közmédiában várható jövőjéről. Az MTVA sajnálatos és nem túl elegáns lépésnek tartja, hogy kiszivárgott a műsorvezető búcsúlevele, amelyet stábjának írt. Az MTVA tartja magát ahhoz a pénteki megállapodáshoz, hogy hétfőn - a D. Tóth Krisztával előre egyeztetett beszélgetés után - tájékoztatja a nyilvánosságot. Az MTVA úgy ítéli meg, hogy D. Tóth Kriszta a kiszivárogtatással a médián keresztül kívánt nyomást gyakorolni a döntéshozókra, és az sem kizárt, hogy esetleg egy másik televíziós csatornánál kívánja folytatni pályafutását.