Szaniszló kitüntetése legitimálja a gyűlöletkeltést

2013.03.14. 13:45 Módosítva: 2013.03.14. 20:24
Megütközést keltett, hogy Balog Zoltán miniszter állami kitüntetést adott át egy olyan újságírónak, akiről még az NMHH Médiatanácsa is úgy vélte, hogy megjegyzései alkalmasak a romák elleni kirekesztésre.

Balog Zoltán erőforrás miniszter csütörtökön Táncsics Mihály-díjat adott át Szaniszló Ferencnek, az Echo TV műsorvezetőjének. A díjat az újságírói tevékenység elismerésére alapították 1990-ben, a kitüntetett 400 ezer forintot, az adományozást igazoló okiratot és érmet kap.

Halász János javasolta Szaniszlót

Szaniszló Ferencnek 2008 óta megy a Világ-panoráma című külpolitikai műsora, egy 2009-es adásban arról beszélt, hogy a világnak fel kell készülnie a zsidók áttelepítésre, ha Izraelben elfogy a kőolaj, de "hol van még hely, ahol szeretnék őket?" - tette fel a kérdést. 2011 márciusában ingyenélő emberszabású majmoknak nevezte a cigányokat, amiért az NMHH bírsággal sújtotta a tévécsatornát, tavaly szeptemberben pedig azt állította, hogy a vörösiszap-katasztrófát az IMF okozta, és NATO-gépekkel bombázták a tározót.

Az Index megkérdezte az EMMI-t, hogy ki javasolta díjra az összeesküvés-elméleteiről és kirekesztő megjegyzéseiről közismert újságírót és miért gondolta úgy a miniszter, hogy meg is érdemli Szaniszló a legrangosabb állami újságíróknak alapított díjat. A minisztérium este hat órakor megküldött válasza szerint "a miniszter által a szakmai szervezetek javaslatai alapján felkért bizottság idén a kiosztható három Táncsics Mihály-díjra csupán egy kedvezményezettet nevezett meg. Ezért a miniszter a további jelöltek közül Táncsis-díjat adományozott a kulturális államtitkár javaslatára Szaniszló Ferencnek és Vertse Márta Ágnesnek. Szaniszló Ferencet az egyik országos újságíró-szervezet jelölte a díjra".

Nyílt hadüzenet

A kisebbségi jogvédők azonban felháborodtak a kitüntetés miatt. Setét Jenő, az Ide tartozunk! – Roma Közösségi Hálózat vezetője, civil polgárjogi aktivista az Indexnek elmondta, hogy "megdöbbenéssel töltött el a hír, hogy Szaniszló állami kitüntetést kap. Az a Szaniszló, aki szerint egy nemzetközi összeeesküvés irányítja a jelenlegi magyar kormányt is, aki folyamatosan konfliktust szít a szomszéd országokkal, és aki megengedhetetlen uszító módon nyilatkozik a romákról. Balog Zoltán újabb hibát követett el, miután februárban egyenlőség jelet tett Olaszliszka és Tatárszentgyörgy közé, egy köztörvényes bűncselekményt összekapcsolva a magyarországi romák ellen elkövetett sorozatgyilkosságokkal".

Horváth Aladár polgárjogi aktivista úgy reagált a hírre, hogy "Szaniszló nézeteit én egy harmadosztályú, avítt nyilaskeresztes gondolkodásmódnak tartom, amelyik kormány az ő munkásságát Táncsics-díjjal jutalmazza - szegény Táncsics aligha gondolhatta, hogy az ő nevével fémjelzett díjat egy nyilas is megkaphatja - arról a kormányról sincs jobb véleményem. Mindez március 15-e és a március 21-ei antirasszista világnap előtt komoly figyelmeztetés, hogy ez az egykor köztársaságként funcionáló ország jelen kormányzata hogyan viszonyul hozzánk. Ez egy nyílt hadüzenet egy agyontaposott, megalázott nép felé. De legalább egy kicsit lehetnének színvonalasabbak, hogy a fasiszta gondolkodásúak közül ne a leggyengébbet tüntessék ki".

Muhi Erika, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda vezetője az Indexnek úgy nyilatkozott, hogy "azzal, hogy a magyar kormány magas állami kitüntetésben részesítette az Echo TV műsorvezetőjét, gyakorlatilag legitimálja a kisebbségekkel, jelesül a romákkal szembeni kirekesztést és gyűlöletkeltést. Szaniszló Ferenc ebben az ominózus adásban egy népcsoport elleni uszítást valósított meg, amit az NMHH is büntetett, de kirekesztő kijelentéseket rendszeresen tesz a műsorában a romák és a zsidók ellen is. A NEKI tiltakozik a felháborító döntés miatt".

Cigányterrorizmusról beszélt

Mint ismert, a Nemzeti Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda 2011 márciusában tett bejelentést az NMHH-nál az Echo Tv "Világ-panoráma" műsorában elhangzottak miatt. A jogvédő iroda állítása szerint Szaniszló Ferenc műsorvezető olyan nyílt, rasszista kijelentésekkel és fordulatokkal élt, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy fokozzák a roma nézőkben a kirekesztettség és megalázottság érzését.

A műsorvezető többek között kijelentette, hogy Magyarországon "cigányterrorizmus" folyik, a "valójában munkanélküli, ingyenélő emberszabású elveszíti emberségét, emberarcát", majd megfogalmazta azt is, hogy "a végén valakinek, valakiknek innen menniük kell".

Az NMHH Médiatanács a bejelentést követően megvizsgálta a műsort, és 2011 szeptemberében 500 ezer forintos bírságot szabott ki az Echo TV-re, mivel a médiaszolgáltató megsértette az emberi méltóság tiszteletben tartására, valamint a gyűlöletkeltés tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezéseket.

Mint a Médiatanács határozatában olvasható "a műsorszámban szereplő gyülölködő kifejezések az emberek egyenlőségének demokratikus szabályát támadják, az egyenlő emberi méltóság jogát tagadják, származási alapon tesznek különbséget az emberek értéke, méltósága között, egyes társadalmi csoportokat másodrendűnek ítélve a többihez képest... Ezen kifejezések nem tekinthetők véleménynek, miután pusztán sérelem okozását célozzák".

Az Index megkérdezte az NMHH-tól, hogy más beadvány érkezett-e Szaniszló Ferenc műsorával kapcsolatában, kérdésünkre nemleges választ kaptunk.

A MÚOSZ-nak nincs köze hozzá

A Táncsics Mihály-díj díjazottjairól a wikipedia szócikke szerint a mindenkori kulturális miniszter határoz a Magyar Újságírók Országos Szövetségének véleményét figyelembe véve.

Tóth Károly, a MÚOSZ elnöke az Index kérdésére úgy reagált, hogy "ez úgy ostobaság ahogy van, ez érvényes lehetett volna 40 évvel ezelőtt, amikor a MÚOSZ még az egyetlen újságírószervezet volt. Ma bármelyik szakmai szervezet, szerkesztőség tehet javaslatot, a MÚOSZ az öttagú kuratóriumnak Farkas Zoltán hvg-s gazdasági újságírót javasolta, de a kuratórium nem fogadta el".

Tóth Károly Szaniszló kitüntetésével kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy "nem kívánom minősíteni Szaniszló Ferenc munkásságát, Táncsics emlékével és hagyatékával a miniszternek kell elszámolnia, ez az ő felelőssége".

A Népszava főszerkesztője, Németh Péter visszaadja 1995-ben kapott Táncsics-díját,  így kíván tiltakozni az ellen, hogy Szaniszló Ferenc, az Echo Televízió munkatársa is megkapta ezt a kitüntetést. A főszerkesztő azzal indokolta döntését: elfogadhatatlan, hogy olyan valakivel legyen egy sorban, akinek szinte egyetlen gondolatával sem tud egyetérteni.

"Természetesen nem a nézetkülönbségekről van szó, hanem azokról a taszító eszmékről, amelyeket folyamatosan hirdet a műsoraiban. Ezt a nehéz döntést azért hoztam meg, mert semmilyen módon nem akarok azonos lapon szerepelni egy ilyen emberrel. Számomra eddig büszkeség volt, hogy Táncsics-díjas vagyok, de ez mostantól, sajnos, vállalhatatlan" - írta Németh Péter közleményében.

Szaniszló Ferenc

Az 1960-ban született újságíró Moszkvában végzett egyetemet, majd 1986-tól az akkori Magyar Hírlap moszkvai tudósítója lett. Később a Magyar Televízió Panoráma című külpolitikai adásának a munkatársa. Szaniszló Ferenc az 1990-es években, a délszláv frontokon háborús tudósítóként vált ismertté. 2005-2007 között a Duna TV Híradójának főszerkesztője volt, majd 2008-tól az Echo TV munkatársa lett.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.

március 21., 16:05

  • Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Ez az őrület egy formája.

március 22., 11:20

  • Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.

március 21., 21:25

  • Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.

március 22., 09:49

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50

  • Kultúr
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42

  • Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.

március 22., 21:22

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Kultúr
Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Máris kedvelt szelfipont lett.

március 20., 10:46

  • Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.

március 21., 12:31

  • Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.

március 20., 09:37

  • Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.

március 22., 19:22

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.

március 21., 13:28

  • Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.

március 21., 15:33

  • Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.

március 20., 15:38

  • Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

március 20., 12:56

  • Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.

március 21., 09:52

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.

március 20., 19:25