Nem vonatkozna a közbeszerzési törvény a közmédiára
Két területen is kivenné a közbeszerzési törvény hatálya alól a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapot (MTVA) a parlament költségvetési bizottsága, a törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági módosító indítványában, írja az MTI.
A kormánypárti képviselők által támogatott módosításokat keddi ülésén fogadta el a bizottság.
- Az első kivétel az MTVA által beszerzett, illetve az alaptól rendelt audiovizuális vagy rádiós műsorszámok előállítására, illetve az alaptól rendelt ilyen szolgáltatásokra és műsoridőre vonatkozik. Vagyis gyakorlatilag minden műsorra.
- A második kivétel az MTVA - továbbá a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. - által, a médiatartalmak előállításához szükséges eszközökre és szolgáltatásokra terjed ki. Vagyis gyakorlatilag mindenre, amivel a műsorokat csinálják.
Az MSZP-s Burány Sándor bizottsági elnök szerint ezeket a módosítókat a Fidesz nyújtotta be.
Az előterjesztőt képviselő Kéri Zoltán, a Miniszterelnökség közbeszerzési szabályozási főosztályának főosztályvezető helyettese - a tárcája nevében - azonban nem támogatta a módosításokat, mert a tárca nem látja indokoltnak a kivételeket. Kéri azt is hozzátette, ez csak egy "elsőkörös vélemény".
![TZIHZ20141219005](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/881/8810/88105/8810599_a529c9deb3485fa10934fa36e8f7f35a_wm.jpg)
A bizottság kormánypárti tagjai 10 igen szavazatával, míg az ellenzéki tagok 4 nem szavazatával a módosítások az Országgyűlés elé kerülnek.