Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA Story főszerkesztője lesz a TV2 hírigazgatója
További Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Szalai tévés tapasztalatai kimerültek a FEM3 Cafe pár hónapos műsorvezetésében, ezen kívül mondjuk a médiát, pontosabban a celebeket jól ismerheti, hiszen 2003 és 2011 között a Színes Bulvár Lap majd az átnevezést követően Bors újságírója volt, de a lapnál több pozícióban is feltűnt, külpolitikai szerkesztő, sztárrovat-szerkesztő és rovatvezető is volt.
2011-ben a Story magazinhoz került, ami egy olyan húzása volt Ómolnár Miklósnak, amit a mai napig bán, hiszen az eleinte csak rovatvezetőként, majd vezető szerkesztőként tevékenykedő Szalai szépen a helyére lépett, és a mai napig ő a Story főszerkesztője. Azt nem tudni, hogy a TV2-s hírigazgatóság mellett megtartja-e a Storynál betöltött állását, ahogy azt sem, kinek a remek ötlete volt egy olyan posztra helyezi, amihez előtörténetét elnézve nem ért, de hát a TV2 az a tévé, ahol Halkó Gabriella is munkát kapott, ugye.
Szalai több, ún. botránykönvyet is írt, ezek között volt luxusprostis, dubajozásos, börtönös (Stohl), korrupt politikusos (Zuschlag) és bordélyházas is, közös bennük, hogy mindegyiket nagy médiacirkusz övezte, volt, amelyikről kiderült, hogy nettó hazugságok vannak benne, a Stohl-könyvért beperelték, szóval zajlott az élet az írónő körül. A legviccesebb mégis az a momentuma volt, amikor bejelentette, hogy férjét, Kökény Roland olimpiai bajnok kajakozót ő fogja felkészíteni a riói olimpiára, de erről a tervéről azóta letett.
Cikkünk megjelenése óta felbolydult a médiaipar, és úgy tudjuk, Szalai Vivien már nem a Central Médiacsoport alkalmazottja, mert Varga Zoltán azonnali hatállyal kirúgta. Az ok: Szalai döntéséről nem tőle, hanem az Indexből értesült, és ez nem nagyon tetszett neki. Az egykori főszerkesztő állítólag már a székházba sem léphet be, és a hétvégi Story-gálára sem fogják beengedni. A fentiekkel kapcsolatban megszólalt a Central Médiacsoport, közleményüket változtatás nélkül közöljük:
Távozik Kökény-Szalai Vivien a Story magazin éléről
A Central Médiacsoport is megerősíti, hogy Kökény-Szalai Vivien távozik a Story magazin főszerkesztői pozíciójából és a TV2-nél folytatja pályafutását. Az új vezető kinevezéséig Nichs Andrea, a Best főszerkesztője látja el a megbízott főszerkesztői feladatokat.
A kiadó köszöni Kökény-Szalai Viviennek eddigi munkáját és sok sikert kíván új feladataihoz!
Nem igaz, hogy Szalay Vivient Varga Zoltán rúgta ki, hogy nem léphet be a Central székházába, ahogyan az sem, hogy a Story gálán nem vehet részt. Ezzel szemben Szalay Vivien ma reggel írásban adta be felmondását, nyitva áll előtte a Central kapuja, és természetesen a Story gálán is szeretettel látják.
A TV2 közleménye
Új igazgató érkezik a TV2-höz
A TV2 Csoport határozott célkitűzése műsorkínálatának folyamatos fejlesztése és erősítése. Az új stratégia részeként Kökény-Szalai Vivien vezetésével márciustól megalakul az Aktuális műsorok igazgatósága, amelynek feladata a TV2 Csoport csatornáin futó hír és aktuális műsorok bővítése és megújítása. Azurák Csaba, a TV2 vezető képernyőse új megbízatást kap; önálló napi háttérműsor vezetője lesz.
A Mokka, az Aktív és a Tények mellett új napi közéleti háttérműsorral jelentkezik a TV2, amelynek házigazdája Azurák Csaba lesz. A szakember a jövőben a Tények műsorvezetése mellett új megbízatására koncentrál, ezért főszerkesztői feladatait átadja. Azurák Csaba 2001 óta tagja a TV2 csapatának, dolgozott a Napló, a Mokka és a Tények műsorában. Irányítása alatt az elmúlt egy évben az infotainment műsorok a TV2 legsikeresebb produkciói lettek. A Mokka piacvezető, a Tények pedig most is a csatorna legnézettebb saját gyártású napi műsora. Nevéhez fűződik a díjnyertes tények.hu online hírportál elindítása. "Dirk Gerkens, a TV2 Csoport vezérigazgatója hónapokkal ezelőtt kért fel, hogy dolgozzam ki egy közéleti háttérműsor koncepcióját. Örömmel fogadtam kérését, hiszen mindig is úgy éreztem, hogy hiányzik a TV2 képernyőjéről egy ilyen típusú műsor" – mondta Azurák Csaba.
A csatorna Kökény-Szalai Vivient nevezi ki az aktuális műsorok igazgatójának, aki 13 éve dolgozik a média területén. 2003-tól 2011-ig a Színes Bulvár Lap (később Bors) külpolitikai, majd sztárrovatos munkatársa volt. 2011-ben az akkori Sanomához igazolt, előbb a Story magazin rovatvezetője, később vezető szerkesztője, felelős szerkesztője, majd 2014. július elsejétől főszerkesztője lett. Az elmúlt hat évben hat könyvet írt, ezek mindegyike vezette a sikerlistákat.