Irén, Írisz
6 °C
15 °C

Donald Trump a frászt hozza rám

2017.02.21. 20:10
A tévé udvari bolondjának vallja magát, akinek az a dolga, hogy megmutassa, meztelen a király. Ezt John Oliver mondja magáról, a Last Week Tonight című, hetente jelentkező szatirikus talkshow házigazdája. Az angol születésű, de az USA-ban dolgozó műsorvezetővel New Yorkban interjúztunk egy kerekasztal-beszélgetésen, amit az HBO szervezett az Indexnek.

Mennyire frusztrálja, hogy minden erőfeszítése ellenére Trump lett az elnök?

Nem ez az ideális eredmény, az biztos. Most viszont már felesleges visszatekinteni és azon sírni, hogy mi lett volna, ha... – hanem szembe kell nézni a következményekkel, azzal, hogy amit a kampány alatt mondott, azt mennyire gondolta komolyan. Sajnos úgy tűnik, hogy eléggé. De ha már valami olyanról beszélünk, ami frusztrált, az a brexit. Könyörögtem a tévében, hogy ne csinálják, hiába.

Ezek szerint Trump hatékonyabban sulykolta a saját elképzeléseit az erre fogékonyakba, mint ön?

A műsorom egy hetente jelentkező szatirikus tévéműsor. Nehogy már ez legyen az etalon, amihez a világ legnagyobb hatalmú emberét mérni kell. Mi nem ugyanabban a ligában focizunk, sőt, nem is ugyanazt a sportágat űzzük. Ő nem akar vicces lenni, ez csak egy sajnálatos mellékterméke az általa mondottaknak.

Mennyire vette komolyan Trumpot mint jelöltet?

Aki megnyeri a pártja előválasztását, azt nem lehet nem komolyan venni. Én onnantól kezdve, hogy megnyerte a szuperkeddet (erről bővebben itt) nagyon is komolyan vettem Trumpot, ezért gondolom azt, hogy amit mondott és ígérgetett, az borzasztó.

Én soha nem tekintettem rossz viccnek a fickót. Ha tetszik, ha nem, egy komoly politikai erő lett belőle.

De ahogy önök is tudják, a világban elképesztően sok érdekes dolog történik, és az elején ezért is nem foglalkoztunk a választással túl sokat. Ami egyébként egy feleslegesen hosszú folyamat, de ez más lapra tartozik. Először a szuperkedd előtti vasárnap került elő Trump, mert rá akartunk mutatni, hogy ha nyer, akkor igencsak ő lesz a republikánus jelölt, és ez nagyon-nagyon fontos dolog. Rám egyébként a frászt hozta az első perctől fogva. 

Szerintem azért elég prominensen szerepeltették a műsorban.

A angol, akinek nagyon a bögyében van a hülyeség

John Oliver Liverpool-szurkolóként nőtt fel, és egyik legnagyobb bánata, hogy az amerikai televíziózásban eltöltött 11 év alatt nem sokszor látta kedvenc csapatát élőben. „Nehezen lehetne megindokolni a költségszámlát” – mondta a gyakori hazautazásokról egyszer. A Cambridge-i Egyetem társulatában kezdte a komédiázást a kilencvenes években, majd 2001 és 2005 között stand-up előadásokkal jelentkezett. 2006-ban költözött New Yorkba, a Daily Show with Jon Stewart kérésére, a szatirikus politikai műsorban ő lett a rezidens brit tudósító. A tévével korábban is volt kapcsolata, a briteknél 2005-ben elindított Mock the Week egyik állandó vendége volt.

Persze a Daily Show tette ismertté, nemcsak a kamera előtt, hanem mögött is, hiszen írói munkájáért 2009-ben, 2011-ben és 2012-ben is Emmy-díjat kapott. Amikor Stewart 2013-ban egy filmet forgatott, Oliver nyolc héten át vezette helyette a Daily Show-t, az HBO és a CBS is ekkor figyelt fel rá. Először a CBS The Late Late Show című, késő esti talkshow-ját akarták rábízni, de nem akart hagyományos keretek között dolgozni, inkább elfogadta az HBO ajánlatát, és 2014. április 27. óta vezeti a Last Week Tonight című műsort.

Onnantól kezdve, hogy ő lett a jelölt, még szép. Viszont igyekeztünk pont úgy megközelíteni Trumpot, ahogy az összes témánkat, és inkább arra koncentráltunk, amit mond, és megnéztük, mennyi igazságtartalmuk van ezeknek az állításoknak, vagy mennyire kivitelezhetők az ígéretek. Az ígérte, épít egy falat az amerikai–mexikói határra. Oké, nézzük meg, mennyibe kerülne, hogyan lehet egyáltalán kivitelezni, mert sokkal többe kerül majd, mind állította. A hatékonyságáról is hazudott, azt is megvizsgáltuk. Nagyon is komolyan vettük, és bebizonyítottuk, hogy elképesztően idióta ötletről van szó.

Hogyan tovább? Egyévnyi trumpozás jön majd a műsorban? (Az évadnyitó adás java részét Trumpnak szentelte.)

Nem. Nem hiszem. Sőt, egyáltalán nem. Tavaly is csak úgy tűnt, hogy sokat foglalkozunk a választással, pedig csak 8 szegmens foglalkozott vele 22 adásból. A többiben olyan izgalmas témákat jártunk körül, mint az autóhitelezés vagy az MLM. Ügyekkel, a közvéleményt érdeklő dolgokkal foglalkozunk a műsorban leginkább, nem pedig egyénekkel, de előfordulhat, hogy az USA elnökeként Donald Trumpnak ezekhez lesz köze. 

Sokszor előkerültek a műsorban nemzetközi témák is. Hogyan választják ki a feldolgozásra érdemes dolgokat?

A műsor elején rendszeresen olyan kisebb szegmensek jönnek egymás után, melyekben az amerikai nézők figyelmét akarjuk felhívni a helyi médiában alulkezelt, alulreprezentált témákra. Mint például a brazil Petrobras cég tevékenysége, és hogy ez micsoda károkat okoz, amiről az amerikai sajtó csak lábjegyzetben cikkezett. A brexit esetében arra akartunk rámutatni, hogy innen, a USA-ból nézve ez egy pimf ügy, de mint általában mindent Európában, ezt sem lehet elszigetelt ügyként kezelni, hiszen hatással van mindenre, és azt is, milyen hosszú távú következményei lehetnek valaminek, ami technikailag még meg sem történt. Kétszer is foglalkoztunk vele: az elsőben azt mutattuk be, pontosan miről van szó, a másodikban tárgyaltuk ki a hatását, amit évtizedeken át érezhetünk majd. 

Az LA Times nemrég megjelentetett egy cikket, amiben a fake news, azaz kamuhírek elterjedésének egyik okaként a politikai szatírát jelölte meg. Egyetért ezzel?

Cseppet sem. Teljesen más a két dolog motivációja. Én csak a saját műsorom nevében beszélhetek, de attól a Last Week Tonight elég messze van, hogy szándékoltan hamis információkat osszunk meg azzal a céllal, hogy azt majd mások tovább terjeszthessék a közösségi médiában vagy bárhol másutt. A kamuhírek legnagyobb rákfenéje az, hogy a terjedésükkel a fogyasztóiban azt az érzést keltik, mintha ellenőrizve, hitelesítve lennének. Pedig ha visszakövetjük őket a forrásig, az esetek túlnyomó részében az alapinformációról kiderül, hogy egy szó nem igaz belőle. Nálunk az a rendszer, hogy minden egyes, a képernyőre kerülő dolgot ellenőrzünk és hitelesítünk. Minden statisztikát, adatot, megszólalót, bejátszást. Ha a bejátszásban van egy megszólaló, aki azt állítja, hogy XY lenyúlta, akkor felvesszük a kapcsolatot a tudósítást készítő hírügynökséggel vagy regionális tévével, elkérjük tőlük az illető adatait, ha a vádakat alátámasztotta dokumentumokkal, akkor pedig azokat is. Ha nem támasztotta alá, akkor felhívjuk, írunk neki. Amíg nem igazolja, hogy amit XY-ról állít, az igaz, nem kerülhet műsorba. 

A Times nem is módszerre gondolt, hanem inkább arra, hogy ha a híreket kifigurázzák, nevetségessé teszik, azzal generálhatnak egy folyamatot, aminek a kamuhírek lehetnek egyfajta következményei.

Erre az a válaszom, hogy ugyan mi valóban viccelünk tényleg fontos dolgokkal, de a hírgyártást, az újságírást, magát a folyamatot soha nem néztük le vagy gúnyoltuk ki. Az egyik előző évados, hosszabb szegmensünkben pont arról volt szó, hogy

ha kihal a vidéki, kisvárosi tudósítói hálózat, az az egész láncra nagy hatással lesz.

Ebben az adásban a műsort is elhelyeztük ebben a táplálékláncban, de soha nem mondtuk azt, hogy újságírók lennénk. A Fehér Ház pont az újságírást, magát a szakmát értékteleníti el az elnök és a szóvivője médiával szemben tanúsított magatartásával. A másik pedig az, hogy a kamuhír kifejezést már olyan sokszor használták, hogy egyszerűen elkopott. Már nincs is igazi jelentése, de ha úgy definiáljuk, hogy a káosz ügynökei teljesen légből kapott, alaptalan információkat írnak le, és azokat a rendszer hibáit, kiskapuit kihasználva terjesztik politikai okokból vagy csak brahiból, akkor is látható, hogy ez egy egészen jól beazonosítható, leszűkíthető kör, és nem lehet azt mondani a CNN-re vagy a New York Timesra, hogy kamuhíreket terjeszt, mert csak. Ilyen nincs.

A műsorában bevállal olyasmit is, amiről az ember az utolsó pillanatig azt hiszi, hogy csak szórakozik a nézővel. Miért alapított egyházat?

Hogy megmutassam, mennyire egyszerű egy ilyet megcsinálni, és hogy milyen abszurd az egész. Egy dolog beszélni valamiről, egy másik meg is csinálni, mi megcsináltuk. Sokkal nagyobbat üt így. Elképesztő egyébként, van egy egyházam, ami adómentesem működhet, ígérhet fűt-fát, bűnbocsánatot, bármit, és kérhet pénzt a híveitől, ami első és második hallásra is kimeríti a csalás fogalmát, de teljesen törvényes. 

Mekkora szerkesztői vagy kreatív szabadságot kap az HBO-tól? Mibe szólnak bele?

Semmibe. Jelen állás szerint azt csinálunk, amit akarunk. Néha én is alig hiszem el, de tényleg így van. A mai napig várom, mikor jön A Telefonhívás, hogy kedves John, ezt már tényleg ne. Amikor megvolt az első megbeszélésünk az HBO-val, és rákérdeztem, hogy meddig mehetek el, azt mondták, ameddig akarok. Jó, persze, gondoltam magamban, lófaszt, majd úgyis jönnek a tanácsok, megjegyzések, észrevételek stb., és az ameddig akarok az azt jelenti, hogy az adott kereteken belül. De nem. Most képzelje el, mi lett volna, ha előre megmondjuk nekik, miről akarunk beszélni. MLM-átverések, autóhitelezés és a végtelenül szexi online diplomaszerzés – ki az az őrült, aki erre azt mondja, hogy pont ez kell nekem, hajrá? Inkább nem is akarnak tudni róla, és hagyják, hogy dolgozzunk, és olyan műsort rakjunk össze, aminek a fő témái papíron tényleg elég szarul hangzanak, de szerintem sikerül úgy megfogni őket, hogy viccesek legyenek. 

-GO1 - 576 (4)

Milyen főnöknek tartja magát?

Semmilyennek. Nem tudom, nincsenek vezetői tapasztalataim, ami van, az a Daily Show-ból van, ahol figyeltem, ahogy Jon Stewart irányítja a csapatot. Nem rossz lecke persze, de ennyi, kifújt a tapasztalás. Az első év például nem egyszer tragikus volt a színfalak mögött, mert szerettünk volna hosszabb lélegzetvételű anyagokkal foglalkozni, de egy hét néha arra sem volt elég, hogy megértsük a teljes képet, nemhogy összerakjuk 25 percben. Az MLM-anyag 31 perc hosszú volt, mielőtt megvágtuk volna, egy óránál is hosszabb. Ebben ráadásul a HerbaLife-nak mentünk neki, a világ egyik legnagyobb ilyen cégének, és ha elcsesztük volna, olyan pereket akasztanak a nyakunkba, hogy soha a büdös életben nem kerülünk vissza a képernyőre. Mindennek stimmelnie kellett, és ehhez időre volt szükségünk.

Mekkora stábbal dolgozik?

Négy főállású adatgyűjtőnk vagy kutatónk van, négy producerünk és négy asszisztensünk. A munkamenet meg úgy néz ki, hogy az adott témát alaposan lekutatjuk, hogy megérthessük. Aztán megnézzük, hogy így elég-e egy anyaghoz, vagy be kell-e vonni további embereket, például híradóbejátszásokért vagy más videókért. Amint ezzel megvagyunk, következik az, hogy ebből az információmennyiségből hogyan lehet egy mindenki számára befogadható, vicces dolgot összerakni, és csak a legvégén írjuk meg a poénokat.

A marketingkampányát arra építik, hogy „John Oliver fél”. Mire utalnak egészen pontosan?

Több mindenre. Először is, én ugye bevándorló vagyok, és az USA-ban nekünk most van félnivalónk. Bár egy olyan bevándorló vagyok, aki mögött ott áll egy erős cég, pont olyan veszélyek leselkednek rám is, mint egy guatemalai konyhásfiúra, csak a következmények összehasonlíthatatlanul enyhébbek. Ettől még azt, amit a bevándorlási politikával csinált Trump, zsigerien sértőnek tartom. Nemcsak azért, mert szembemegy mindennel, amit Amerika képvisel, hanem mert sértő a sokmilliónyi bevándorlóra nézve, akik naggyá tették ezt az országot.

A Last Week Tonight with John Oliver (magyarul: John Oliver-show az elmúlt hét híreiről) nálunk is az HBO-n látható, a negyedik évad első részét kedvcsinálónak ingyen meg lehet nézni az HBO Gón.