Zoltán
19 °C
32 °C

A TV2 nem igazít helyre

2017.02.24. 13:12

Az NMHH 5,5 millió forintra büntette meg a TV2-t a Tények novemberben sugárzott, hajléktalanokról szóló riportja miatt, mert az, írják az indoklásban,

emberi méltóságot megsértő és kirekesztő

volt. Megállapították, hogy a TV2 figyelmen kívül hagyta az emberi méltósághoz való jogot azzal, hogy a riport a hajléktalanokat deviáns, elszigetelt kisebbségként egyoldalúan, sematikusan ábrázolta. A szerkesztő olyan megalázó kifejezéseket használt, amelyekkel megbélyegezte a hajléktalanokat, így a riport alkalmas volt arra, hogy elősegítse, felerősítse a velük kapcsolatos torz vélekedéseket, előítéleteket, sztereotípiákat a közvéleményben, és olyan képet festett, mintha ezek a társadalom többsége számára elfogadottak lennének.

 A pénzbüntetés mellé az NMHH Médiatanácsa arra is kötelezte a TV2-t, hogy 

  • a február 10-én kelt határozat kézhezváteléhez képest három napon belül a Tények elején tegyenek közzé egy közleményt annak elolvasására elegendő időtartamban, és ezzel egyidejűleg olvassék is fel azt
  • ugyanezt a közleményt meg kell jeleníteniük a www.tv2.hu és a www.tenyek.hu honlapok nyitóoldalain úgy, hogy a honlap megnyitásakor a teljes információ olvasható legyen egy héten át folyamatosan.

Erről a szövegről van szó:

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa megállapította, hogy a TV2 csatornát üzemeltető TV2 Média Csoport Zrt. médiaszolgáltató a 2016. november 7-én sugárzott Tények című műsorszám „Bűz és mocsok az aluljárókban” riportjában megsértette az emberi méltóság tiszteletben tartását előíró, valamint a közösségek kirekesztését tilalmazó törvényi rendelkezéseket. A riport – lealacsonyító kifejezéseket használva – megbélyegzésre alkalmas képet vázolt a hajléktalanokról; olyan emberekként ábrázolta őket, akik elítélendően viselkednek, a többségi társadalmat puszta létezésük is zavarja.

Igazán nem vagyunk szőrszálhasogatók, adtunk pár napot a TV2-nek, hogy teljesítsék a közetességüket, ma ugye február 24-e van, a határozatot múlt hét pénteken kapták meg, azaz közleménynek a két honlapon még mindig látszania kellene.

Hát nem látszik. Mert nincs ott.

A Tényekben a határozat keltét követő három napon belül kellett volna felolvasni a közleményt, visszakerestük az adásokat a biztonság kedvéért február 10-ig, de nem találkoztunk vele a műsor elején. Hivatalos tájékoztatást nem kaptunk arról, miért nem tettek eleget az NMHH határozatának, nem hivatalosan viszont úgy tudjuk, hogy fellebbeztek a döntés ellen. Ezzel kapcsolatban tényleg csak egy kérdésünk van: ezt teljesen komolyan gondolták?  

UPDATE: a TV2-től ez a hivatalos nyilatkozat érkezett:

A TV2 három napon belül kérte az NMHH határozatának bírósági felülvizsgálatát és egyben a végrehajtás felfüggesztését.