Tényleg kevesebb képregényt vesznek, ha a főhős nem fehér férfi?

Nemrég óriási felháborodás fogadta David Gabriel, a Marvel értékesítési részlegének alelnökének nyilatkozatát, amiben konkrétan megmondta: a rajongók nem akarnak több sokszínűséget és női karaktereket, és ez meglátszik a képregények eladásain is. Gabriel szavai ijesztőnek tűnhetnek egy olyan világban, ahol a faji ellentétek, a politikai korrektség lerombolása és a szexuális orientációval kapcsolatos ellenérzések ismét megerősödni látszanak.

A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Érdemes megvizsgálni ezt az ügyet, hiszen a a mostani trendeknek megfelelő filmgyártás alapjául szolgáló képregényipar előrevetítheti azt, ami a mozikra lesz jellemző a következő években.

Gabriel március végén adott interjút az ICv2 nevű portálnak, és rettentően elkeseredett véleménnyel volt a képregényipar jelenlegi helyzetéről. A saját tapasztalataik alapján az olvasóik egyszerűen nem akarnak sokszínűséget, női főszereplőket vagy egyáltalán új karaktereket a Marvel-univerzumban, és mindent rosszul fogadnak, ami nem az évtizedek óta népszerű kemény maghoz kapcsolódik. Ezek komoly állítások, és különösen erősek akkor, amikor a nagy költségvetésű franchise-filmekben vagy sorozatokban egyre gyakoribbak a nemcserék, fajcserék, illetve rengeteg kritika éri Hollywoodot a vélt vagy valós whitewashing és a női szereplők elenyésző számú dialógusai miatt.

Vasnő, Póknő, Szupernő

Abban nincs semmi újdonság, hogy a mozikat az elmúlt két évtizedben teljesen bevették a szuperhősök és a képregény-adaptációk. Azonban az átlagos nézőnek talán le sem esik elsőre, hogy szinte az összes általa kedvelt, népszerű, sokat szereplő hős túlnyomó részben fehér férfi, nagy ritkán fehér nő, és ennél is ritkábban tartozik más etnikumhoz.

A probléma gyökerét egészen a kezdeteknél kell keresni, hiszen az '50-es, '60-as években teljesen más társadalmi és szociális normák uralkodtak, mint mostanság. Akkor egy fekete ember nem ülhetett akárhova a buszon, a nőknek pedig ki volt adva, hogy mi az úgynevezett dolguk, és még a mainál is jóval nehezebb volt érvényesülniük a versenyszektorban. Ebből kifolyólag annyira nem meglepő, hogy a Marvel vagy a DC első, máig is népszerű szuperhősei szinte kivétel nélkül fehér férfiak voltak. Az évek során hiába bukkantak fel népszerű női, fekete vagy éppen ázsiai szuperhősök, a náciverő Amerika kapitány, Vasember, Pókember, Superman vagy Batman máig a legnépszerűbbek, akikkel bármit el lehet adni iskolai tolltartótól a 200 millió dolláros mozifilmig.

Azonban a filmgyártás beleütközött egy komoly problémába. Míg 1960-ban az amerikai lakosság 85 százalékát alkották a fehérek, addig 2011-re ez a szám 63 százalékra csökkent. Napjainkban a feketék aránya kb. 12 százalék, a latinóké 17 százalék, míg az ázsiaiaké 5 százalék. És ezek a számok még durvábban változnak majd: a Pew Research Center kimutatásai szerint 2050-re a lakosság mindössze 47 százaléka lesz fehér, miközben majdnem minden harmadik amerikai latinó lesz. Vagyis ma egy fekete, latinó vagy ázsiai származású amerikai kisgyerek a képregényboltban sokkal kevesebb karakterrel tud faji alapon azonosulni, mint egy fehér srác.

Éppen ezért dönt egyre gyakrabban amellett a legtöbb stúdió, hogy a sokszínűség érdekében egyes karaktereknek megváltoztatják a nemét, faját vagy szexuális irányultságát, hogy jobban leképezzék a közönség etnikai összetételét. Samuel L. Jackson (Nick Fury a Marvel-filmekben), Idris Elba (Heimdall a Thor-filmekben, illetve ő A Setét Torony főszereplője), Carrie-Ann Moss (Jeri Hogarth a Marvel-sorozatokban), Will Smith (Deadshot az Öngyilkos osztagban) vagy Michael B. Jordan (Fáklya a Fantasztikus négyesben) harminc évvel ezelőtt biztosan nem kaphatott volna olyan szerepet, amit eredetileg fehér férfiakra írtak.

A mozis trendet aztán némileg elkezdték átvenni a képregények is, különösen a Marvel. A mutáns Jégemberről kiderült, hogy mindig meleg volt. Hat éve megalkottak egy azóta is iszonyatosan népszerű alternatív Pókembert, aki félig fekete, félig latinó. Négy éve debütált az első muszlim szuperhős, aki ráadásul egy fiatal tinilány Ms. Marvel szerepében. Steve Rogers helyett az afroamerikai Sam Wilson, a filmekből ismert Sólyom lett Amerika kapitány egy rövid időre, de Vasember is kapott egy fiatal afroamerikai tinilány helyettest Ironheart névvel. Arról nem is beszélve, hogy Hulk egy ideig nem Bruce Bannerből, hanem egy Amadeus Cho nevű koreai-amerikai srácból bújt elő.

Vagyis a Marvel is megpróbálja beérni a mozis trendeket azzal, hogy ismert karaktereknek adnak új etnikumot, vallást, nemet vagy éppen szexuális orientációt.

A számok nagyjából mindkét felet igazolják

Ez mind szép és jó, azonban Gabriel a Marvel Retailer Summiton elárulta, hogy tavaly ősz óta a vásárlók elfordultak az ilyen-olyan áttervezésen átesett, de jól ismert karakterektől, ami komoly anyagi kiesést jelent a cégnek. Több képregényboltos és viszonteladó arról panaszkodott, hogy a vásárlók nem akarják, hogy aktuálpolitikai szándékokat nyomjanak le a torkukon, hanem továbbra is klassz történeteket akarnak menő szuperhősökkel.

Lehet muszlim az új Ms. Marvel, de ne ezért legyen érdekes. Lehet egy fekete tinilány az új Vasember, de ne azért akarja a vásárló megvenni, mert a cég valamiféle politikai kiállást gyakorol a termékein keresztül. Közben más viszonteladók arról beszéltek, hogy ugyan tényleg érezhető a visszaesés, de közben az újkori Marvel-képregények olyan vásárlókat vonzanak be a boltokba, akik eddig kerülték az ilyen helyeket.

Természetesen mi is megnéztük Comichron képregényeladási adatbázisát, hogy utánajárjunk: mennyire valósak azok az aggodalmak, amiket Gabriel felvázolt. Fogtunk öt, már jól ismert szuperhőst (Amerika kapitány, Thor, Hulk, Vasember, Pókember), és a legjobban fogyó képregényüket összehasonlítottuk a – nincs jobb szó rá – PC-barát verzióikkal. 2014-től 2017-ig minden évben a márciusi összesített listát vettük figyelembe.

Nagyon fontos kiemelni, hogy ez a négyéves márciusi adatsor nem feltétlenül reprezentatív, de sok mindent elmond. Hulk például stabilan 30 ezer eladott példányszámnál tart, ami azért is érdekes, mert a négy év alatt három karakternek is volt valamilyen Hulk-című sorozata. A klasszikus, Bruce Banner-féle Hulk 2014-ben 30 ezres, 2015-ben 27 ezres példányszámban fogyott márciusban. 2016-ban aztán Banner helyett egy Amadeus Cho nevű koreai-amerikai lett Hulk, és a Totally Awesome Hulk negyedik számából 32 ezer fogyott. Idén némi csökkenés volt látható, mert a Hulk (főszerepben Jennifer Waltersszel) 30 ezerrel fogyott, a Totally Awesome Hulk 17. száma pedig 23 ezerrel. Vagyis itt egyáltalán nem jelenthető ki, hogy az olvasóknak annyira jelentős változást jelentene, hogy a zöld szörny most egy fehér férfiből, egy ügyvédnőből vagy egy ázsiai kisfiúból nő ki.

Lehet, pont ez a fura helyzet képezheti a kivételt, ugyanis a másik négy esetben jobban érezni, hogy az olvasók inkább az eredeti karakterre vágynak. Hiába vették jobban a fekete Amerika kapitányt, amikor párhuzamos sorozat indult az eredetivel, akkor az előző számai brutálisan esni kezdtek. Sokatmondó adat, hogy ameddig most márciusban 32 ezer példány ment el a Captain America: Steve Rogersből, addig mindössze 17 ezer a Captain America: Sam Wilsonból. Hasonló a helyzet a Thorral is, hiába ment kiemelkedően jól 2015-ben a már női Thor, a férfi Thor visszatérése után már nem vették olyan jól, és amíg most márciusban az Unworthy Thor (férfi) 45 ezer példányban fogyott, addig a Mighty Thor (női) 36 ezerben.

A helyzet igazán speciálissá Vasember és Pókember esetében válik. Előbbi 2014-től 2016-ig folyamatosan növekvő számokat generált, ráadásul a tavaly márciusi számban debütált a Ironheart, a női vasember, aki egy afroamerikai tinilány. Az akkora 52 ezres számokhoz képest egy évvel később a már női szereplős Invincible Iron Manból csak 39 ezer ment el. De ez még így is 10 ezerrel jobb, mint az Infamous Iron Man, amiben Doctor Doom lett Vasember Tony Stark helyett.

Jóval nehezebb megítélni a Pókember népszerűségét, hiszen az elmúlt négy évben elég sok változás volt arrafelé. 2014-ben nem Peter Parker, hanem Doctor Octo volt Pókember, amire egész sokan voltak kíváncsiak. Egy évvel később debütált Spider-Gwen, egy olyan alternatív sorozat, ahol nem Parkert, hanem Gwen Stacyt harapta meg a radioaktív pók. Ezt a sztorit kiemelkedően jól fogadták a vásárlók, még a klasszikus Amazing Spider-Mannél is többet vettek belőle. De ez valószínűleg az újdonság hatása miatt lehetett, mert aztán 2016-ban és 2017-ben is már a közismert Pókemberből fogyott a legtöbb márciusban.

Bár a táblázatra nem fér rá, hiába volt közel 110 ezres eladása a Spider-Gwennek, egy évvel később alig 46 ezer, 2017-ben pedig mindössze 35 ezer darab kelt el belőle. A helyzetet némileg árnyalja, hogy közben egy másik alternatív sorozatban egy félig latinó, félig afroamerikai srác lett Pókember. Erre 2014-ben csak 5 ezren voltak kíváncsiak, 2015-ben már 29 ezren, hogy aztán a kánon Marvel-univerzumba helyezve a karaktert már 61 ezres eladást produkáljon. A növekedés itt azonban meg is állt, miután most márciusban a 14. számot 33 ezren vették meg.

Természetesen igyekeztünk más aspektusból vizsgálni, hogy tényleg nem akarnak az olvasók több diverzitást a képregényeikbe, vagy csak béna magyarázkodásról van szó a Marvel részéről. Ezért megnéztük 2016 márciusától 2017 februárjáig, hogy az adott hónap tíz legjobban fogyó képregényében hány Marvel-termék van, azon belül is melyik az, ami az etnikai, vallási vagy nemi diverzitást segíti. Itt igazán elkeserítő az eredmény:

Az rögtön látszik, hogy tavaly ilyenkor még óriási ment a Marvel, hiszen a top 10-ben hét képregényt is a cég gyártott januártól márciusig. Ezután viszont brutális csökkenés állt be, amit őszre kicsit sikerült javítani, de aztán téltől megint egyre kevesebb Marvel-termék fért be az eladási top 10-be. Ráadásul nagyon fontos kiemelni, hogy amióta a Disney megvette a Marvelt, azóta a hivatalos Star Wars-képregényeket is ők gyártják, így a tavalyi év dicsőséges három hónapja meglehetősen árnyalttá válik.

A másik fontos pont, hogy a filmes univerzumhoz hasonlóan, itt is vannak átfogó történetszálak, vagyis olyan sztorik, amik akár nyolc-tíz különálló sorozatot is érintenek. Vagyis ahhoz, hogy mondjuk a Civil War teljes cselekményét érthessük, meg kell venni az adott event kezdő példányát, utána pedig minden más ehhez kapcsolódó sorozatot. Pontosan ezért sokkal fontosabb azt megnézni, hogy az elmúlt 12 hónapban top 10-es eladási listába került Marvel-képregények közül mennyi volt Star Wars, úgynevezett event képregény, más szólósorozat, illetve olyan, amiben megjelenik a már sokszor emlegetett etnikai, vallási vagy szexuális diverzitás.

Ezek szépen testvériesen osztozkodnak, miközben a PC-barát képregények közül mindössze hat darab fért be a top 10-be az elmúlt 12 hónapban. Köztük van a kifejezetten afrikai tematikájú Black Panther, a női Hulk, a női Vasember és egy olyan szupercsapat is, aminek tagjai között van lány Vízió, ázsiai Hulk, fekete Pókember és muszlim Ms. Marvel. Ez akár még dicséretes tendenciának is tűnhet, az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy

Minden kimutatás bizonyítja, hogy a képregényrajongók imádják az első számú kiadványokat, hiszen ezek a legértékesebbek sok tíz évvel később, illetve itt lehet becsatlakozni az új olvasóknak is. Nem véletlenül rebootolja állandóan magát a Marvel mellett a DC is, hiszen azért jóval vonzóbb egy Spider-Man #1, mint a Spider-Man #536.

Az Amerika kapitány esetében azt is megnéztük, hogy a nagy diverzitási hullám előtti számaik hogyan alakultak a saját szólósorozatuk első számától a tizennegyedik számig, illetve mennyit adtak el az afroamerikai Amerika kapitányból, és párhuzamosan vele az újraindított eredeti karakterből.

Az Amerika kapitány esetében érdekes, hogy a nagy diverzitási trend előtt a legújabb első számtól kezdődő sorozatot iszonyúan sokan vették meg, de aztán ez a szám a második részre konkrétan megfeleződött, és szinte végig csökkenő tendenciát mutatott. Később hozták be a képbe Sam Wilsont, az új fekete kapitányt, aminek saját sorozata jóval kevesebb érdeklődőt vonz a kezdés óta, azonban a várható esés és egy kimagaslóan népszerű részen kívül stabilan hoz egy 30 ezer példányos átlagot.

Közben az eredeti kapitány, Steve Rogers is kapott egy külön sorozatot párhuzamosan, amire már a kezdés óta sokkal többen kíváncsiak, mint a fekete társára. Viszont az is látszik, hogy egy-egy kivételtől eltekintve hiába olvassák többen, ha az eladások folyamatosan csökkennek, és a tizennegyedik számra majdnem ugyanannyit adtak el a fekete Amerika kapitányból, mint a fehérből.

Oké, de ez most miért is fontos?

Az eset azért kiemelkedően fontos, mert elég jól rávilágít arra a kettősségre, ami a Trump utáni társadalmi érzéketlenség és a Trump előtti túlzott politikai korrektség között feszül, miközben alapvetően kőkemény üzletről, szabadpiacról és komoly pénzmozgásokról beszélünk. Ezért is érdemes elolvasni John Jackson Miller, a mi cikkünkben is rengetegszer hivatkozott Comichron.com alapítóját, aki szerint nem, hogy bajban lenne a képregényipar, hanem pont ellenkezőleg, az elmúlt öt évben folyamatosan emelkednek a képregényeladások számai.

Miller az NPR-nak beszélt arról, hogy szó sincs a képregényipar haldoklásáról, pont ellenkezőleg, minden eddiginél több lehetőségük van a vásárlóknak. Már nemcsak képregényboltokban, hanem könyvesboltokban, Amazonon vagy digitálisan is lehet képregényeket venni, arról nem is beszélve, hogy a műfaj a Kickstarteren is sokadvirágzását éli, illetve Marvelnél az Unlimited applikáción keresztül nagyjából havi 3 ezer forintért minden képregényt megkaphatunk digitálisan fél év csúszással a fizikai megjelenés után. Kicsit meglepő, de az adatbázissal foglalkozó Miller az, aki szerint egyébként nem is szabad havi eladási statisztika alapján olyanokat kijelenteni, hogy az olvasóknak nem kell a diverzitás. Egyáltalán nem mindegy például, hogy egy ilyen sztorit a valamivel liberálisabb, befogadóbb keleti vagy nyugati parton akarsz eladni, vagy mondjuk Amerika középnyugati részén, ahol kevésbé nyitottak a témára a társadalomban.

Valamennyire árnyalja a képet Ta-Nehisi Coates, az új Black Panther-képregények afroamerikai írója, aki mellesleg elismert újságíró, regényíró, rendszeresen publikál az Atlanticen és más nívós újságokban olyan kulturális, szociális és politikai témákban, amik kifejezetten az afroamerikai közösséget érintik. Coates szerint nem azzal kell foglalkozni, amit a fejesek mondanak, hanem azzal, amit a polcokra tesznek. Márpedig manapság a polcokon a fekete Amerika kapitány, fekete Pókember és női Thor is megtalálható, amihez hasonlót nem tapasztalt a gyerekkorában. Sőt, a Marvelnél nemrég debütált egy leszbikus latinó szuperhős, amihez hasonló elképzelhetetlen lett volna húsz-harminc évvel ezelőtt. Arról nem is beszélve, hogy szerinte a Marvel nem egy jótékonysági alapítvány, hanem egy cég, ami biztosan számolt azzal, hogy a jelenlegi piacon mennyire éri meg nekik egy ennyire nem szokványos karakterbe pénzt fektetni. Coates úgy látja, hogy innen már nehéz lesz visszafelé haladni, ezért nem is tartja lehetségesnek, hogy a jövőben ismét csak fehér férfiak lehetnek a hősök, mindenki más pedig a gonosztevő.

Abban nagyjából mindenki egyetért, hogy a diverzitás minden történetnek jót tesz, ugyanakkor az is fontos, hogy egy fehér középosztálybeli férfi nem feltétlenül tud a kellő hozzáértéssel, átéléssel és rálátással elmesélni egy olyan sztorit, amiről nincs személyes tapasztalata. Nem véletlen, hogy a Disney már nagyon tudatosan válogat a rendezők között a következői filmjeihez. A Black Panther-filmet az afroamerikai Ryan Coogler rendezi, az első női szólófilmnek számító Captain Marvelnek pedig Anna Boden a társdirektora, de a Luke Cage Netflix-sorozat sem tudott volna ennyire hitelesen fekete lenni, ha nem Cheo Hodari Cokert kérik fel showrunnernek. Éppen ezért

Ahogy továbbra is többségében vannak a filmszakmában a fehér férfi rendezők, úgy az amerikai képregényírók nagy része is ebbe a halmazba tartozik. A nem ok nélkül körberajongott Brian Michael Bendist is többször megtalálták amiatt, hogy ugyan fehér férfiként miért próbál egy olyan félig fekete, félig latinó Pókembert írni, aki nem akarja, hogy a bőrszíne alapján ítéljék meg. Mindezzel úgy találják meg Bendist, hogy korábban azt nyilatkozta: elsírta magát, amikor az adoptált lánya (aki történetesen afroamerikai) egy képregényboltban teljesen beleszeretett Pókemberbe. De nem Peter Parkerbe, hanem Miles Moralesbe. Hasonlóan kellemetlen helyzetbe került Mark Waid is, aki két évvel ezelőtt a SHIELD c. képregény nyolcadik részében a következő mondatot adta egy afroamerikai anyuka szájába, aki éppen a halott fia teste mellett gyászolt:

Nem volt egy angyal.

Ugyanezt írta három éve John Eligon, a New York Times fekete szerzője Michael Brownról is, akit rablás miatt lőtt le egy fehér rendőr, és ez a kijelentés azt sejtette, hogy igazából nem baj, ha ártatlanul lőtték le Brownt, volt már vaj így is a fején. Nem véletlenül lett hatalmas balhé és zavargás az ügynek a vége Fergusonban. De ugyanez a Mark Waid volt az is, aki szintén ebben a képregényben a multietnikumú egyenlőségi harcosokat valamiféle főgonoszként mutatta be, majd nagyon kellemetlen magyarázkodásba kezdett miatta Twitteren.

A fent írtakból nagyjából körvonalazódik, hogy a politikai korrektség miatti kompenzálás legalább annyira tud kártékony lenni, mint az, ha valaki olyan közösségről, témáról vagy etnikumról ír, amihez semmi köze vagy nem tud róla semmit. Ezért teljesen egyértelmű, hogy kizárólag úgy van értelme újradolgozni jól ismert karaktereket, ha az azok mögötti motiváció nem holmi általános polkorrektség, hanem egy jól kitalált, minőségi történet. Az olvasókat a rosszul megírt mesék ugyanúgy elrettentik, ha Amerika kapitány fekete vagy fehér. Ahogy a számokon is látszik, igenis van felvevőpiaca az etnikailag, nemileg vagy vallásilag megcserélt szuperhősöknek, ha azokat olyanok írják, akik tudják is, hogy mit csinálnak.

De az is látszik, hogy az évtizedekkel ezelőtt létrehozott hősöknek van egy nagyon erős törzsrajongói gárdájuk, akik ragaszkodnak az eredeti dolgokhoz. Ezért nem kérdés, hogy legalább annyira szükség van leszbikus latinó hősre, muszlim tinilányra, vagy fekete Pókemberre, mint Peter Parkerre, Tony Starkra vagy Steve Rogersre, hiszen a rajongótábor száma mellett a Marvel az egész birodalmát ezekre az arcokra építette fel. Éppen ezért hely is van hozzá, hogy az újonnan bemutatott, kitalált, mainstreambe emelt szereplők ne az ódivatú trendet kövessék, hanem merjenek bátran diverzívek lenni, hiszen ezzel nemcsak társadalmilag nyitnak egy nagyobb halmaz felé, hanem anyagilag is jobban járnak, ha több fekete, ázsiai, meleg vagy muszlim vásárol képregényeket, mert végre olyan történeteket olvashat, amivel tud azonosulni. A mozikban már elkezdődött az erre való törekvés a Marvelnél, ideje a képregényeknél is elfogadni, hogy bőven van hely az újnak a régi mellett, ha kellő alázattal és kreativitással nyúlnak hozzá.