Brutálisabb és őrültebb az új Twin Peaks, mint valaha

Lynch és Mark Frost sorozata beváltotta Laura Palmernek a második évad fináléjában elhangzott ígéretét, és 25 év elteltével visszatértünk Twin Peaksbe, még ha az első két részben igen keveset is láttunk a Washington állambeli kisvárosból. Helyette az igazi események egy Buckhorn nevű dél-dakotai városban és New Yorkban zajlanak, de egy pillanatra beugrunk Las Vegasba is. És akkor még nem is beszéltünk a Fekete Barlangról.

Arról a Fekete Barlangról, amellyel indul az új évad: megismétlik Laura Palmer jóslatát a 25 évről, újra láthatjuk a még fiatal Coopert, aztán felcsendül Angelo Badalamenti halhatatlan főcímzenéje, miközben feltűnik a vízesés. De innentől teljesen új történet kezdődik, amelyben jó darabig fogalmunk sincs, mi folyik.

Lynch úgy szórakozik velünk, mint a brazil fociválogatott tette azt az ellenfeleivel fénykorában: altat, altat, és amikor már épp kezdjük elveszíteni a türelmünket, és azt hisszük, az új Twin Peaks értelmetlen jelenetek csigalassú füzére lesz, lecsap, méghozzá sokkal brutálisabban, mint amilyen az eredeti sorozat valaha is volt. És már horogra is akadtunk.

Igaz, a rendező egyéb filmjeinek ismeretében már annyira nem szokatlan, amit látunk, de az biztos, hogy nem nagyon tudok példát mondani az utóbbi évek ünnepelt sorozataiból ennyire hátborzongató pillanatokat, mint amiket az első részben láthatunk.

A horror ugyan kezdettől fogva ott bujkált a Twin Peaks összetevői között is, de itt sokkal nyilvánvalóbban jelen van. Anélkül, hogy le akarnék lőni bármit is, nem árt tudni, hogy itt láthatunk megcsonkított, fej nélküli holttestet, és kaszabolós, természetfeletti horrort is. És az első két rész után még azt se tudjuk, hová tartunk.

És akkor innentől ne olvassa az, aki teljesen szűzen akarja nézni a sorozatot, mert egy kicsit muszáj belemenni a cselekménybe, még ha igyekszem kerülni is a spoilereket:

Ahogy azt sejteni lehetett, az igazi Cooper ügynök 25 éve raboskodik a Fekete Barlangban, miközben a Gonosz Cooper szabadon garázdálkodik. Igen, Kyle MacLachlan egyszerre játssza az általunk ismert Coopert, illetve egy hosszú hajú, bőrkabátos, striciszerű bérgyilkost, akinek vissza kell térnie a Fekete Barlangba ahhoz, hogy az Igazi Cooper kiszabadulhasson. Mondani sem kell talán, hogy mindkét szerepben kitűnő.

Az első két részben a régi Twin Peaks-szereplőknek csak epizódszerep jut, bár nekik köszönhető a legszomorúbb rész is, amikor a halálos beteg Catherine E. Coulson alakította Tuskó Lady figyelmezteti a fájdalmasan megöregedett Sólyom seriffhelyettest, hogy valami nincs rendjén, figyeljenek oda. (Coulson 2015 szeptemberében halt meg, még pont fel tudtak venni vele pár jelenetet.)

Láthatjuk aztán egy pillanatra Dr. Jacobyt; megtudhatjuk, hogy Andy és Lucy házasok, ráadásul fiuk is született; Ben és Jerry Horne egy rövid jelenetben is felidézik a karaktereikben rejlő komikumot, Sarah Palmer továbbra is ijesztő jelenség, a második rész végén pedig Shelly és James is előkerülnek az eddigi egyetlen nosztalgikus jelenetben a Bang Bang Bárban, melyben egyébként a Lynch-filmbe illően álomszerű elektropopban utazó Chromatics játszik a színpadon (őket a Drive című filmben hallhatta már a moziközönség). De, mint mondtam, az igazán fontos dolgok egyelőre nem Twin Peaksben történnek.

Kulcsszerep jut például egy üvegdoboznak, amit egy New York-i felhőkarcolóban őriznek, és egy srácnak semmi más dolga nincs, mint figyelni, mi történik benne. (Annyit talán elárulhatunk, hogy semmi jó.)

Ott van aztán a buckhorni szál, amely a szerencsétlenkedő rendőrökkel néha még a Fargót is eszünkbe juttathatja, és egy hasonló esetet mutat be, mint a Laura Palmer-gyilkosság. Egy helyi iskolaigazgató, Bill Hastings (a Sikolyból és a Scooby Doo-filmekből ismert Matthew Lillard alakítja) keveredik gyilkossági ügybe, amelyről nem lenne meglepő, ha egy Bob-szerű szörnyeteg követte volna el. (Még ha tudjuk is, hogy Bobot az új részekben már hiába is várnánk, a régi azért feltűnik egy hideglelős pillanat erejéig.)

Hogy ezek mégis hogyan függenek össze? Az első két epizód alapján nem sok fogalmunk lehet, pláne, hogy a második rész igen sokáig csak a Fekete Barlangban játszódik: Cooper újra elveszve szaladgál a chevron padlón a földig érő vörös bársonyfüggönyök között, megjelenik a 25 évvel idősebb Laura, aztán Leland Palmer és a félkarú Mike, de táncoló törpe helyett most egy fára akasztott emberi agy (vagy egyéb szerv?) beszél rejtélyes sületlenségeket (szigorúan visszafelé).

Az új Twin Peaks bárhová kilyukadhat: Lynch és Frost azt hangsúlyozták, hogy ez nem is annyira sorozat lesz, hanem egy 18 órás mozifilm. Hiányzik is belőle a korai Twin Peaks szappanoperás hangvétele, helyette tényleg olyan, mintha simán egy őrült Lynch-filmet látnánk. És bár tudjuk, hogy a Twin Peaksben sem feltétlenül a cselekmény, hanem a hangulat volt a lényeg, azért nem volt baj, hogy volt egy alaprejtély, amire fel lehetett fűzni az egész sztorit.

Itt most az első két rész pont a határon billeg, de mégis behúzza a nézőt, és simán látni reményt rá, hogy idővel összeáll majd a kép annyira, hogy az új Twin Peaks is működni tudjon sorozatként. Sőt, arra is, hogy Frost képes lesz visszarántani Lynchet, amikor nagyon elszabadulna az agya, és lesz miért megnézni szeptember 3-án a sorozat utolsó epizódját is. Mert akármennyire megőrült Lynch álomvilága ezalatt a 25 év alatt, jó újra elveszni benne.

(A Twin Peaks új évada Magyarországon az HBO-n és az HBO GO-n látható.)