Gellért, Mercédesz
10 °C
15 °C

Lemondta a vizes vébét a megnyitó legnagyobb sztárja

2017.07.07. 08:35

Bár korábban úgy volt, hogy a vizes vébét nem kisebb sztár, mint a Rolling Stones nyitja meg, később kiderült, hogy ők mégsem jönnek el,  és most az is, hogy a helyettük felkért Emeli Sandé sem lép fel. A brit énekesnő egészségi problémákkal küzd, ezért egész turnéját, köztük a budapesti fellépést is lemondja - írja a 444.hu. A FINA megerősítette, hogy Sandé nem lesz, a további fellépőkről később ígértek tájékoztatást. Sandé korábban fellépett a londoni olimpia nyitó- és záróeseményén is, két éve pedig énekelt a Veszprémfesten is. 

Emeli Sandé mellett egyébként Eötvös Péter, Herczku Ágnes, Bogányi Gergely, valamint további 510 művész működik közre a budapesti FINA vizes világbajnokság július 14-i nyitórendezvényén. A 120 perces esemény költségvetése 3,4 milliárd forint, míg például a Sziget fesztivál egy hete alatt a nagyszínpadon fellépő összes előadó (köztük Pink) nem került többe 1,85 milliárdnál. A megnyitó körüli pénzszórásról ebben a cikkünkben írtuk részletesebben.

A Lánchíd pesti hídfőjénél megrendezésre kerülő buli további érdekessége, hogy a helyszínen csak a VIP-lelátón ülők látják majd teljes egészében. A többiek szabad szemmel lényegesen kevesebbet láthatnak a műsorból. A szervezők maguk is elismerték a hvg.hu-nak, hogy "más-más szögből más élményt nyújt az előadás". A megnyitót egyébként Budapesten hét óriáskivetítőn is lehet majd követni.

Ki jöjjön Emeli Sandé helyett?

  • 6634
    Csakis Pataky Attila az Eddával
  • 4724
    Ákos, csak a szignálokat ne hagyja otthon
  • 3595
    Demjén Rózsi, ki más?
  • 3240
    Mága Zoltán és/vagy Edwin Marton
  • 2198
    Vastag Csabának talán még belefér a nyárba
  • 1791
    Leslie Mandoki, de csak a Man Doki Soulmates formációval!