Vilma
-7 °C
4 °C

A selejt diadala

2001.11.14. 14:18
A Dáridó és a Korridor Love a Blair Witch Project szuggesztív stílusában. Remegő kamerák, leplezetlen amatőrizmus és idegtépő hanghatások az Anettka Showban, minden idők legsokkolóbb szórakoztató műsorában.
Nem éreztem egy kimondott John Travoltának magam, nem érintett meg a szombat esti láz, lábaim nem verték önkéntelenül a ritmust, mi tagadás, pörgés helyett inkább csendes pihenésre vágytam, korlátozott interaktivitásra, az ők mondják én meg röhögök édes örömére, tehát mindarra, amit csak egy kereskedelmi televízió kínálhat. Először a Heti hetesre kapcsoltam, gondoltam csak kihúzom valahogy, amíg elkezdődik a South Park, de aztán valahogy mégis elkalandoztam, szörföltem egy kicsit a sokcsatornás kábeltévé multikulturális hullámain, míg egyszer csak egy olyan sötét és sivár helyen találtam magam, ahonnan a jó ízlés némi döbbent csend után vinnyogva menekül.

Fehér Anett
Egy pillanatra ismerős volt az elém táruló borzalom, pedig csak egy hideg verítéktől csepegő visszatérő rémalmomban láttam hasonlót, amiben rendre egy soha véget nem érő Ki mit tud maraton zsűrijében ülök leszíjazva valahol, talán a tápiószecsői művelődési házban. De ez most álomnak túlságosan szürke és éles volt, éppen a Sedóz zenekar játszott, sápadt gitárfutamaikban a csöpögő nosztalgia keveredett a plázák liftjeiben halkan pusmogó aláfestő zenével. Barátaim horrorisztikus beszámolói alapján nemsokára fájdalmasan belém hasított a felismerés: ez itt az Anettka Show, a szombat esti minimalista esztrádműsor.

A kéthetente jelentkező adás a mulatós műsor és a talk show perverz keveréke, ahol találkozhatnak a magyar szórakoztatóipar szélén egyensúlyozó kváziművészek az amatőr szakkörök és táncstúdiók ifjú üdvöskéivel. Itt egymás után léphet fel a tíz éve még sztárnak kikiáltott szaxofon istennő, Marcellina, és Csuka Mónika új felfedezettje, aki minden bizonnyal a nyugalmazott táncdalénekes legközelebbi csúfos kudarca is egyben. A műsor készítői valószínűleg külön figyelmet fordítottak arra, hogy az előadók a tökéletes produkció érdekében saját megszokott életterükhöz megtévesztésig hasonlító környezetben állhassanak a nagyérdemű elé, mivel a stúdió díszlete a vidéki haknik turnémegállójául szolgáló feldíszített üzemi ebédlők és társalgók hangulatát idézi. Egy kopott vörös függöny és néhány egyszerűségében is roppant ízléstelen művirág határolja a teret, csak egy Éljen május 1! feliratú kézzel pingált tábla hiányzik a totális időutazáshoz, de a stáb talán ezt is pótolja, ha majd jut festékre és kartonlapra a szűkös költségvetésből.

A playbackkel kísért esztétikai ámokfutás szüneteiben a vendégek lehuppannak a fotelokba, és spontán beszélgetésbe csapnak át. Anettka nem próbálja a társalgást erőszakosan zárt keretek közt tartani, ezért a műsor néhány meredek, de érdektelenül elsuhanó kanyar után rendre önreflexióba csap át, amikor is Anettka és a fellépők egymás önérzetét langyos hájjal kenegetve próbálják meggyőzni saját magukat, hogy ők sztárok, a műsor jó, és egyébként is a kedves közönség mindent megbocsát, hiszen minden őértük van. Nemsokára a vitából törvényszerűen kikristályosodik egy elmélet, miszerint a képernyőről a tévénézők nyakába csurgó megdöbbentő sűrűségű szeretet és őszinteség feledteti a mostoha körülményeket, a percenként a képbe furakodó kamerákat, vagy a Sedóz zenekart, akik a műsorstruktúrára fittyet hányva véletlenszerűen, akár egy-egy mondat közepén csapnak a húrok közé.

Akkor este a tévé előtt ülve mindezt végigasszisztáltam, és meglepetésemre egyszer csak azon kaptam magam, hogy a műsor beszippant, mint egy nagy teljesítményű ipari porszívó. Hiszen pont erre vágytam - gondoltam - ők mondják, én meg röhögök; na jó, egy kicsit szokatlanul dekódolom a látottakat, de hát a végeredményt, a nézettségi mutatókat figyelembe véve ennek semmi jelentősége. Éjfél után már véreres szemekkel bámultam a szakadt farmer bugyiban és sejtelmesen feltárulkozó bőrdzsekiben feszengő Anettkát, aki Szerelmi ügyeletet tartva hősiesen tűrte az unalmas házibuliban rekedt, alkoholos befolyásoltság alatt álló fiatalok molesztálását. Beszélgetésre itt sem került sor, Anettka kínosan ügyelt rá, hogy egy-egy érdekesebb témánál azonnal bontsa a vonalat, egyedül csak az ő bájait, illetve a műsor erényeit lehetett hosszabban dicsérni.

Hétfőn pedig végleg bizonyossá vált, hogy súlyos fizikai függőség alakult ki bennem, hiszen már háromkor ott szorongtam a tévé előtt, hogy megnézzem az Anettka maratont, ezt a nyolc órás, soha véget nem érő gegparádét. Felettes énem ugyan néhányszor fellázadt, és üvöltésben tört ki, de már tudtam, hogy miért emelkedett ilyen hirtelen ekkora magasságokba Anettka sztaniolból kivágott szerencsecsillaga a magyar sztárok fekete kartonlapból tákolt egén. Megértettem, hogy a tehetségtelenség elérve a kritikus tömeget abszurditásba csap át, és mintegy önmagát parodizálja. Ez pedig nem más, mint a selejt diadala a jó ízlés felett.