Az ATV-re megy Friderikusz

2005.12.16. 18:06
Értesüléseink szerint a Hit Gyülekezetéhez közel álló adón tűnik fel majd januártól Juszt László és sok más ismert médiaarc is.

Az Index információi szerint jövő év elejétől az ATV-n tűnnek majd fel a közszolgálati televíziótól az utóbbi hónapokban kirúgott médiaszemélyiségek, így Friderikusz Sándor és Hajdú Péter is. Értesüléseink szerint az ATV-n folytatja a jövő év elejétől Juszt László is, aki eddig az MTV-n vezette a Tévé ügyvédje című érdekvédelmi műsort, sőt a Hit-gyülekezethez közel álló adóra kerül Albert Györgyi is.

Az új műsorvezetők érkezésével párhuzamosan meg fog újulni az ATV arculata is, amelyen januártól napi híradót is láthatnak majd a nézők, amit információink szerint az RTL klub Híradójában és a Sláger Rádióban is megforduló Kurucz Péter vezet majd.

Az Index értesülései szerint Friderikusz Sándor havi több tízmilliós fizetésért szerződött el az ATV-ért, ennél jóval kevesebbet keres majd a többi műsorvezető. A konkrét műsorokról egyelőre még nem szivárogtak ki információk, de nagy valószínűséggel Friderikusz egy heti hírmagazint, Hajdú Péter egy Névshowrhoz hasonló szórakoztató műsort, míg Juszt László egy érdekvédelmi magazint is vezet majd.

Értesüléseinket nem erősítették meg az érintettek, de Hajdú Péter azért elmondta, hogy az utóbbi időkben előrehaladott tárgyalásokat folytatott három kereskedelmi adóval, az ATV-vel, a Tv2-vel és a 4-es csatornával, és nemrégiben az egyikkel szerződést is kötött. Hajdú ennél többet a Névshowr jövőjével foglalkozó keddi sajtótájékoztató előtt nem akart elárulni.

A Hit Gyülekezetében

Az ATV több szállal is kötődik a Hit Gyülekezetéhez. A csatorna többségi tulajdonosa az a Broadcast Project Kft, amelyet az Új Spirit Kft-n keresztül a Hit Gyülekezete tulajdonol.

A csatornán belül további érdekeltséggel rendelkezik a Tripon László által vezetett Progress Europe Registration Kft. Tripon korábban a Hit Gyülekezete Gyömrői úti Hit Parkjának építési munkálatait koordinálta.