Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Takarékos zamatok: Superman buktája

2001.12.12. 09:01
A nagy kereskedelmi tévék dérrel-dúrral beharangozott műsorai azért hálás kritikai alanyok, mert legalábbis mindenki hallott róluk, és így rögtön a tárgyra lehet térni. Nem feledkezhetünk azonban meg a médiatérkép fülledt kisvárosairól sem; azokról az adókról, amelyek a nézőknek csak vacak néhány százalékát képesek megszerezni. Ezek a kisebb csatornák nem véletlenül vonzanak csekélyebb érdeklődést: vagy egzotikus, ritkaságszámba menő rétegkultúrákat szólítanak meg, vagy azért maradnak alul, mert figyelemre méltóan színvonaltalanok.
Tíz éve még monopolhelyzetből ripacskodhatott a szerencsésen letűnt zajforrás Dévényi Tibor, meg a Csepü, lapu, gongyola című, nyilvános tornaórát idéző délelőtti szaladgálóverseny. Mivel nem volt semmi hasonló, az "ilyenünk is legyen" magyarázat árnyékában még felfogható a puszta létük. Viszont pozicionálva volt valahogy a műsorszerkezetben: az olyasféle kisgyerekek, amilyenek ott ugrabugráltak, hétvégén reggel már ébren voltak, és ha jobb dolguk nem akadt, hát esetleg tévéztek. Legyen ez az első észrevétel a Drukk című vetélkedőről: célközönsége, legalábbis olyan, akit nem véletlenül talál el, az nincs neki. Az egyetemisták - mert itt egyetemi csapatok viaskodnak - vasárnap reggel tízkor alszanak, templomba mennek vagy kokainoznak, de mindenképp tartalmasabban töltik az időt, mint ha ezt a rettentő kvízt néznék.

Hiperman
A mélységből kiáltok
Műsorvezetője ellenben van: a közmegrökönyödést eddig sem kerülő egykori Tilos-, majd EstFM-es rádióhang, médiavállalkozó, a közel-kelet-európai al-Geszti család középső fia, Erdélyi Zsolt alias Superman. Olyasfajta szereplő, akinek eddigi érdemeiről és eredményeiről lehet, hogy érdemes volna bővebben mesélni - de éppen a Drukkban vállalt szerepe mond ennek ellent: aki egyszer megnézi a műsort, az nem lesz kíváncsi semmire. Az agresszív polgárpukkasztó hírét büszkén viselő úr a kádárizmusban megszokott műsorvezetői unottsággal, múzeumszagú atitűddel vezeti a játékot. Adatokat, kérdéseket olvas fel papírról. A legjobb esetben két szóból álló kommentárokat viszont fejből is tudja: rossz válaszra a "bukta", jó válaszra a "megadom" impulzust dobja ki a gép, az általános iskolai ismétlőórák sodró lendületét csempészve a képernyőre. Nem érdekli az egész, üresben megy a motor. Nem pazarol kreativitást vagy legalább érdeklődést olyan semmiségre, mint egy tévéműsor, még ha ő is vezeti. A legsúlyosabb hiba, amit egy médiaszereplő elkövethet, ha legfőbb adottsága a helyettesíthetőség, illetve a helyettesítendőség. Szegény Szuhay Balázsnak legalább lelke volt! ugye.

Nehezen magyarázható amúgy, hogy mit keres Superman az m1 vasárnap reggeli sulibulijában. Pénzt bizonyára nem - erre találhat biztosabb és kevésbé gyalázatos módszereket is. Aki népszerűségre próbálna így szert tenni, az meg hülye. Jelenléte tehát rejtély, de ettől még nem érdekes, sőt ellenkezőleg: éppen jelenlétével biztosítja a mélyreható unalmat. Lehetséges indíték lehet még a "nézd anyus, ott vagyok a képernyőn" járókelői attitűd, de ehhez inkább megfelelne a VHS-felvétel, azt nem látják annyian.

Persze nemcsak szegény Zsolton múlik, hogy a Drukk mint munka, mint produkció legfeljebb toprongyos, kispénzű főiskolák gólyabáljának színvonalát éri el. (Annál is csalódottabbak lehetnek az egyetemekről toborzott csapatok, hiszen ilyet csinálhatnának maguknak otthon is, ha akarnának, csak akkor meg nyilván nem szeretnék, hogy a tévében is mutassák idétlen bohóckodásukat.) Jellegzetes igénytelenségi megnyilvánulás például, hogy a - természetesen értelmetlenül - megjelenő Darth Vadernek kék bádogemberfejet álmodtak, holott a Vader-maszk igazán nem tétel, mindannyiunknak volt ilyenünk otthon, a mackók alá eldugva. De ennek megvan az oka, és nem is mindennapi. Jelen cikk úgy született, hogy a műsorba belekeveredett egyetemista az Index médiaműhelyének lelki támaszát kérte a stúdióban elszenvedett megaláztatások után. A kiszivárgott tények egy negyvenes Tungsram-körte fényével világítják be a műsorkészítés nyomorúságát. Minden meghívott csapat kap ötvenezer forintot, és ebből kell fedezniük a buszköltséget, a kellékeket, a jelmezbérletet és az elemózsiát - ugyanis egy darab zsírt sem kapnak a forgatás alatt. Ők hozzák magukkal a közönséget is, így a buszköltség eleve túllépheti a keretet; Miskolcról mondjuk nyolcvan rugó. Köszönjük hozzájárulásukat, és a kék bádogembert. Hiába, a lelkes fiatalság... pedig egy ilyen rendezvényt tulajdonképpen dékáni hatáskörben bojkottálnia kellene minden egyetemnek.

Illik röviden leírni azért, hogyan is működne a játék, de ezeknek az adatoknak a pontos közreadása vállalhatatlan agressziónak minősülne. Elég annyi, hogy iskolai fennyőünnep, pontozással. A vetélkedő díja az első fordulókban készpénz. Sajátosan amatőr szerkesztésre vall, hogy a műsorban csak egyszer hallható, mit is lehet nyerni, és onnantól csak pontszámok röpködnek, faluházi szokás szerint; csak még a nyereménydisznót sem láthatjuk. A ma megszokott kvízekben minden kérdés előtt elmondják, mi a jutalom az ügyes gyerekeknek, és nem azért teszik ezt, hogy motiválják őket, hanem hogy legalább kicsit érdekes legyen az a nyamvadt zsákbanfutás. Mármint a nézők számára - de a nézők itt le vannak szarva.

Hányaveti munkát végez a kérdéseket összeállító stáb is. Arra a kérdésre, hogy melyik Ibsen legismertebb drámája, eleve nehéz jól válaszolni. Aki ismeri Ibsent, az valószínűleg legalább két-három, esetleg több művét is ugyanolyan jól ismeri. Talán még A vadkacsa lehetne a megoldás, mert az kötelező olvasmány a gimnáziumok zömében. A Drukk agytrösztjének álláspontja szerint a Babaszoba a legismertebb - ezért a szemmel láthatóan nem agyoncizellált Erdélyi úr nem is fogadja a el a Nóra megfejtést. Ez a dolga végül is: neki ott van a válasz leírva a mappájában, és érvényt kell szereznie az igazságnak. Csakhogy ebben az esetben az az igazság, hogy a Babaszoba és a Nóra ugyanazon dráma, csak két magyar fordítása létezik. Blamázs - pontozási hiba a stáb felkészületlensége miatt.

Általában érdemes egy műsort összevetni a műfajbéli kortársaival; itt ennek nincs értelme. A Gesztiméternek a bukása is látványosabb és szórakoztatóbb volt, mint bármi, ami a Drukk környékén történhet, beleértve a betiltását. Tökmindegy. Rókusfalvy Pál fellélegezhet, a Hovatovább már csak az ország második legkínosabb vetélkedője.

A királyi tévé hanyatlását - paradox módon - a pénztelenség mellett az okozta-okozza, hogy királyisága folytán nincs rákényszerítve, s így felkészítve a piaci versenyre. Bevételei nem határozzák meg, mennyi pénzt költhet el, ezért nem feltétlenül olyasmire költi, ami eladható. Közszolgálati műsorai esetében mindez magától értetődő és az objektivitás biztosítéka (lehetne). De hogy az m1-en a szórakoztató (szándékú) produkciók is - csak azért, mert megszűnt, még nem bocsátjuk meg a Bruhahát - teljesen érzéketlenek a közönségigényekre, az már nem a köz-, hanem a közönytelevízózás jellemvonása. Az ilyen tévét minden további megfontolás nélkül meg kell szüntetni, hiszen a képernyőn már csak azért látszik valami mozgás, hogy legyen. A pénz is megmarad, és hogy a kecske jóllakjon, A Hét mondanivalóját majd meghallgatjuk a nyilvános megafonokon.