A tízmillió unatkozó milliárdos tévéje

"Az Echo tévéből első kézből értesülhetek a New York-i, a londoni és a Hong Kong-i tőzsde minden rezdüléséről éppúgy, mint a NASDAQ,vagy éppen az AMEX részvényindexeinek változásairól"
Kiss József, karosszérialakatos

A tízmillió Csányi Sándor országa vagyunk, esetleg kisebbségben él velünk pár százezer Kóka János és elenyésző számú Rejtő E. Tibor is. Feltűnt már, hogy zöldségese gyakran otthagyja az akciós mandarint, csak hogy hátramenjen megnézni kicsit a tőzsdeindexet, hogy szomszédja magánhelikopterrel érkezik haza, és miközben egyik kezében a kefirrel és vizes zsemlével megpakolt cekkert egyensúlyozza, a másikban okostelefonját szorongatja, hogy utasításokat küldjön londoni brókerének? Tudta, hogy fogorvosa kisebbségi tulajdonosa a Microsoftnak, hogy egykori osztálytársai a határidős gabonatőzsdén szedték meg magukat, és hogy anyósa titokban élénken érdeklődik a távol-keleti IT-befektetések iránt? Fogalma sem volt erről? Akkor biztos nem nézi az Echo tévét.

Tőzsdézik az ország?

Merthogy Magyarország legújabb hírcsatornáját és egyben egyetlen független gazdasági televízióját nézve úgy tűnhet, mintha tényleg lenne itt pár millió ember, aki a tévéből szeretne naprakész információkat szerezni a gazdaságról meg a tőzsdékről, és mellesleg nem untatják a végeláthatatlanul hömpölygő háttérbeszélgetések sem.

Persze a csatorna vezetői biztos arról álmodnak, hogy Demján Sándor távvezérlőjén az egyes gomb az Echo tévé, és Leisztinger Tamás is az adó reggeli hírműsorából szivattyúzza a befektetési ötleteket, de még nekik is tudniuk kell, hogy a száz leggazdagabbra nem lehet csatornát építeni, az annyiszor emlegetett fiatal, magasan kvalifikált, városi döntéshozókat pedig nem nagyon érdekli, hogy miről is vitatkozik az a négy borostás fickó a stúdióban. Híreket ugyanis inkább az interneten olvasnak, kommentárt heti- vagy napilapokban, hiszen az újság mindig kéznél van, a tévében meg mindig pont akkor beszélnek a madárinfluenzáról, amikor minket Irán atomprogramja érdekelne, vagy fordítva. Az így megspórolt időben az egyszeri döntéshozó inkább megnézi Győzikét, a katódcső királyát, felszív egy vastag csík kokaint, vagy leszopatja magát a titkárnővel. Szórakozik.

És éppen ezért egy hírcsatorna csak akkor lehet versenyképes, ha érdekesebb, mint a popvajda családi élete, jobban ellazít, mint a yuppiedrogok, esetleg több izgalmat kínál, mint az orális szex.

Infotainment, hadarja Larry King, és kapcsolja Christiane Amanpourt, aki már a helyszínen várja az iráni atomtudósokra lecsapó titkos CIA-különítményt, esetleg exkluzív interjúban faggatja az H5N1-vírus emberre is veszélyes mutációját. Merthogy a hírtévézés lehet izgalmas műfaj is, már persze ha nem csupán abból áll, hogy kiküldünk egy stábot valamelyik párt szokásos napi sajtótájékoztatójára (ha sok pénzünk van, mindkét pártéra), és amíg visszaérnek, pár rosszul öltözött újságíró úgyis elvitatkozik majd a kormány gazdaságpolitikájáról.

Világ a bankárlámpán keresztül

Képek kellenek, és állandó breaking news. Az Echo tévében ez sajnos csak annyit jelent, hogy három infobar is kering egyfolytában, elfoglalva a képernyő közel egyharmadát. Lassan már a CNN is kezd leszokni a folyamatosan kúszó betűkről, az Echo tévén azonban monoton egyhangúsággal úsznak a keresztárfolyamok, mintha bárkit is érdekelne az euró és az angol font egymáshoz viszonyított váltási aránya, és arról ráadásul pont az Echo tévé délutáni vitaműsorai alatt akarna értesülni. Anyukám, nézz már Kóczián Péter inge alá, zuhan a svejci frank!

Ennél is furcsább azonban a két másik sor: az egyikről például a heti mozipremierekről és a vidéki művelődési házak táncháztalálkozóiról is értesülhetünk, a másikon a magyarországi települések hőmérsékletadatai kergetik egymást. Székesfehérvár 3 C°, Sirok 3 C° és persze Biatorbágy 3 C°. Folyamatos feszültségben tartanak minket.

A csatorna dizájnja egyébként egyértelműen egy bankárlámpára utal: fényes zöld és csillogó arany keveredik a wishekben és a logóban, mintha csak Medgyessy Péter készítette volna a látványterveket. Nincs is ezzel semmi baj, nem úgy, mint a díszletekkel, amik leginkább olyanok, mintha Kovi ezekben forgatta volna a Pirx kapitány pornófilmváltozatát. A legszebbek talán a háttérben csendben bugyogó, különböző színekkel pulzáló, vízzel teli hengerek, ezeket minden bizonnyal egy keletnémet illegális bordélyház szanálásakor szerezték meg jó pénzért a csatorna díszletépítői. És ezek közt beszélgetnek politikáról komolyan, meg persze őszintén.

Tévéfejűek

Az Echo tévé azonban nemcsak az arculatát szúrta el csúnyán, de úgy néz ki, hogy egyelőre azt sem nagyon tudja, hogy hogyan csináljon műsort, kikkel és leginkább kiknek. Az óránként jelentkező Híradóban ugyan vannak jól összerakott, komoly tudósítások, de a tévé rendszeresen lemarad a fontosabb belpolitikai eseményekről, és helyette inkább a pécsi díszburkolatok repedéseiről szóló riportot tálalják vezető anyagként. A külföldi történésekről általában nincs is képanyaguk, ilyenkor azzal dobják fel a műsort, hogy a hírolvasó hol az egyik, hol a másik kamerába néz nagyon komoly arccal.

A műsorvezetőkkel sincs azért minden rendben. A kedvenceim azok az önreklámok, amelyekben a csatorna arcai vallanak arról, hogy mit is gondolnak a médiáról. Van, aki azt mondja, hogy nemhogy az elektronikus sajtó alakítja a világot, de tulajdonképpen minden akkor válik csak fontossá, ha beszámol róla a televízió. Biztos egy Junoszty szorult a fejére gyerekkorában.

És persze van olyan műsorvezetőnő is, aki a reklám szerint az hiszi, hogy az Echo tévé nemcsak a magyarországi, de a külföldi eseményekre is nagy hatással lehet. Gondolom Bush már rendelt pár dekódert, egyet magának, egyet-egyet meg Putyinnak és persze Blairnek.

A beszélgetések színvonala ehhez képest nem is olyan rossz, előfordult ugyan, hogy a közelebbről most meg nem nevezett, alaposan felkészült műsorvezető a Prostitúcióról őszintén címmel futó interjú elején azzal nyitott, hogy akkor most legális-e a prostitúció Magyarországon, vagy sem, de például a madárinfluenzáról éppen az Echo tévén készültek a legszakszerűbb és legérthetőbb interjúk.

Ez persze még kevés egy jó hírcsatornához, ahogy az sem elég, ha teletömjük a főműsoridőt lakberendezési, sznob borkóstoló- és irodalmi műsorral, meg persze Kóczián Péterrel. Egy jó hírcsatornához ugyanis ennél sokkal több képre, élő bejelentkezésre és érdekes anyagra lenne szükség. Ez így csak egy véget nem érő Nap-Kelte devizaárfolyamokkal felpörgetve.