További Média cikkek
-
Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Tegnap hirdették ki az Epica reklámverseny legjobb filmjeit, és ma már azt is tudni, hogy melyik nyomtatott plakátot, hirdetést, illetve internetes sreklámsite-ot kiáltotta ki Európa legjobbjának a szakújságírókból összeállított zsűri, sőt az érdeklődők még a legkreatívabb vírusmarketing cím büszke tulajdonosát is megismerhetik a díj hivatalos honlapján.
Nem egymást díjazzák
Az Epica annyiban különbözik a reklámszakma más díjaitól, hogy itt nem a szakma ünnepli saját magát, hanem a reklámszakmához közel álló szakújságírók veregetik kicsit hátba interjúalanyaikat, információforrásaikat és kapcsolataikat. Képviselteti magát a francia CB News, az olasz Pubblico, a brit Creative Review és a Marketing Week, a német Lürzer's Archive és még más körülbelül húsz európai szaklap, köztük a magyar Kreatív is, amely idén Román Balázs újságírót delegálta a zsűribe.
"Pár éve majdnem nyert a McDonald's magyar reklámfilmje, a Séta, de idén már a nevezések számán látszott, hogy nincs sok esélye a magyar ügynökségeknek" - mondta el Román Balázs, aki szerint átlagon aluli volt az idei év hazai reklámtermése, ezért nem meglepő, hogy csak huszonöt kampányt neveztek a magyar cégek, míg például Németországból hatszáz hirdetéssel pályáztak. Román Balázs véleménye szerint magyarországi reklámok átlagos színvonala elmarad a nyugat-európaitól, aminek a legfőbb oka, hogy az ügynökségek és főképpen az ügyfelek a merész ötletek helyett a biztonságos sablonokat preferálják.
Kreatívan is lehet
Merészek voltak azonban azok a cégek, akik most ott sorakoznak büszkén az Epica hivatalos oldalán. A legjobb reklámfilmekről már beszámoltunk a Tékozló Homáron, de azért talán érdemes még egyszer végignézni a Guinnesst az evolúció mozgatórugójának beállító díjnyertes alkotást, vagy a komputerrel animált figurákkal óvszert reklámozó szerelmi egypercest, a transzszexualitással flörtölő mosogatószer-reklámot, a minimalista Ikea-hirdetést vagy éppen a látványos izzadásgátló-szpotot. Esetleg személyes kedvencünket, a nagyvárost alulnézetből megmutató metróreklámot.

Játék felnőtteknek - ötletesen
A nyomtatot médiában, illetve az óriásplakátokon megjelenő hirdetések közül a Grande Reprtagem Magazin hirdetése nyert, ami a nemzeti lobogók és különböző statisztikai adatok közt von párhuzamoz, például azt állítja, hogy az amerikai zászlóban a piros csíkok jelképezik azokat, akik támogatják az iraki háborút, a fehér a háborúelleneseket jelenti, míg a kék folt aránya megegyezik azon állampolgárok népességen belüli arányával, akiknek fogalmuk sincs, hogy egyáltalán hol is van Irak.
Személyes kedvencünk a turizmus kategória győztese, amely az "Utazzon oda, amíg nem késő!" szlogennel és a Berlusconi térre átnevezett Szent Péter térrel hirdeti magát, de mélységesen átérezzük azt is, ha valaki a szőrős, izzad Playstation 2-konzolgombokkal gangbang partizó topmodellért rajong. Társadalmilag érzékenyeknek pedig ott van a stockholmi kampány, amelynek az volt a célja, hogy megmutassa, hogy a hajléktalanok nem mind önhibájukból utcára került hajléktalanok, és ezért képesek voltak az egész várost óriási számokkal teletűzdelni, majd pár hét múlva a számok mellé leírtak egy-egy szomorú élettörténetet.
Vírusmarketing és szebb jövő
Az Epica legérdekesebb szekciója azonban az online és interaktív hirdetések, amelyen belül külön díjat érdemel a legjobb honlap, a legjobb vírusmarketing és a legjobb online hirdetés is. A társadalmi hasznosságot itt az a flash-program képviseli, amely az angol Egészségügyi Minisztérium megbízásából elmagyarázza, hogy miért is hazug az a kép, amit a média a nőkről alkot, és egy címlaplányt aprólékosan megfoszt minden photoshop-manipulációtól, egészen addig míg nem marad más, csak egy egyszerű lány a reggeli trolibuszról.
A legviccesebb talán az a fájlcserélő hálózatokon terjesztett, kamu tévériport, amely bemutatja azt az alaszkai kisvárost, amely úgy vetett végett a fojtogató nemi egyenlőtlenségeknek, hogy Axe-szal permetezte be az egész várost, jöttek is a topmodellek, vízen, buszon, vagy éppen gyalog az erdőn át. De persze az a hirdetés sem rossz, ami a bűnözők érdekvédelmi harcáról beszél, de valójában a bankkártya használatára buzdít.
És hogy miért nincsenek ilyen reklámok Magyarországon? Román Balázs szerint azért, mert a merészebb reklámokat mindig a szűkebb célcsoportnak szóló márkák vállalják be, és ebből itthon egyelőre kevesebb van, azoknak sincs pénzük hirdetni, a tömegmárkák pedig rettegnek az újításoktól.
"Pár év múlva nálunk is megjelenhetnek ezek a bevállalósabb márkák, ez pedig merészségre bírhatja majd a kockázatkerülő, középutas nagyokat is" - véli Román Balázs, aki szerint nálunk is eljöhet még a kreatív reklámok kora.
Apró örömök
Azért nem volt teljes kudarc a magyar reklámszakmának az idei Epica. Az alkoholos italok nyomtatott reklámjai közül a második legjobbnak a a Y&R Budapest reklámügynökség Löwenweisse sajtóhirdetése lett. A reklám a verseny egyetlen magyar díjazottja, a hirdetések pedig azért nem túl ismertek, mert kizárólag a magyarországi pinamagazinok (FHM, Playboy és társai) nyári számaiban látott napvilágot.