Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

2005 a Loncsos Ötvenes Asszonyok Éve

Egy este, amikor a showbusinessbe visszatérő családanyák és fonnyadt Michael Jackson-imitátorok megmutatják, milyen is lenne az európai könnyűzene, ha Lagzi Lajcsi klónhadserege népesítené be a kontinenst. Eurovíziós dalfesztivál észt Spice Girlsszel és lengyel lakodalmas rockkal.

A régi nagy tévézések hangulatát hozta vissza az Eurovíziós dalfesztivál: az ember belenézett, aztán képtelen volt elszakadni az egyre szórakoztatóbb látványtól: morbid, robotként ugrándozó ír kisfiút nyak nélküli dán dalnok követett, hogy a szőrös mellű norvég transzvesztita glamrockerek mindenkit lemossanak.

Meghökkentő képződmény ez az Eurovíziós izé. Gyermekkori élményeink alapján leszögezhetjük, hogy harminc éve garantáltan ugyanaz a homályba burkolózó zeneszerző írja az összes induló minden számát. A válogatási elvek pedig egyedülállóak: zeneileg értékelhetetlen, de megjelenésükben bizarr együtteseket castingolnak kizárólag. Csak a hangsúlyok változnak évről évre.

2005 a keményen dolgozó, hosszú, loncsos szőke hajat viselő ötvenes asszonyok éve, gondolhatta az Eurovízió, és főleg a célcsoportba tartozó versenyzőket válogatott be. Ja és vége az egyenférfiak időszakának az esztrádpopban. Európai szinten az érvényesül, akinek vagy olyan a feje, mintha több bőrös malackaraj összespárgázásával gyártották volna, vagy erősen kidülled a szeme.

És ami a legrosszabb: hiába rühelljük az álpop és az álnépzene riasztó nászából született NOX-stílust, a hendikepes mezőnyből - be kell vallanunk - jobban kiríttak, mint Stevie Wonder a 21-es buszon. No de lássuk, három riporterünket mi fogta meg a legjobban a szép televíziós estében:

Bakker

"Bakker, a NOX kiemelkedik a mezőnyből" - küldjük egymásnak az sms-eket, amikor valahogy azt a perverz elfoglaltságot találtuk csütörtök estére, hogy az Eurovíziós Dalverseny középdöntőjét nézzük, amit Ukrajnából közvetít a királyi tévé.

Állítólag több millió eurót költöttek a házigazdák a versenyre, így csalódniuk kellett azoknak, akik úgy gondolták, hogy régi Moszkvicsokból kiszerelt reflektorok világítanak majd meg egy színpadot, ahol a poros, vörös függönyre szorgos kezek az "Eurovízió 2005"-feliratot ragasztották fel krepp-papír betűkből. Ehelyett van üvegpadlójú színpad, őrülten keringő intelligens lámpahadtestek, és minden, amitől John Travolta annyira bepörögne, hogy rögtön leforgatná a Szombat esti láz 2 - Harminc év múlva című filmet.

Huszonöt ország huszonöt zenekara, előadóművésze mérkőzik meg a kissé kétes értékű "Európa legjobb popzenekara" címért, de nemzeti acsarkodásról szó sincs: a svájciak például észteket indítottak, a szlovén jelölt félig libanoni, míg Andorra könnyűzenéjét egy holland képviseli.

Nemzeti sokszínűség

Favoritunk a norvég zenekar, az énekes egy jó negyvenes sminkelt fickó, péniszre feszülő ezüstszínű kezeslábasban, ami látni engedi szőrös mellkasát, az összhatást a nyakába vetett tollboa teszi teljessé. Ezügyben a norvégok jó humorára gyanakszunk, ha mégis komoly a dolog, akkor viszont meg kell állapítanunk, hogy Norvégia jól tette, hogy nem lépett be az EU-ba, a helyükben mi sem dobtuk volna be a közösbe nemzeti kultúránkat, ebek martalékául.

A lengyelek egy vérbeli lakodalmas szintipop dallal neveztek, ami mellett a NOX Flatley-imitációval operáló popverbunkosa szolid hagyományőrzésnek tűnik. Egyébként a NOX tényleg kimagaslik a mezőnyből, ahol a szlovén versenyző gerincsérült Michael Jackson-paródiát ad elő, vagyishogy végig zárt lábbal szerencsétlenkedik a mikrofonállvány mögött.

Külön kategória az ír páros, akik ránézésre anya-fia, pedig nem is, testvérek: van egy átlagos, bár foghíjas popcsaj és egy szemüveges, vörös hajú, harrypottermellékszereplő- vagy Tin-Tin-külsejű kisfiú, aki merev testtel hallgat, majd hirtelen izgága robotmozgást mutat be 2-5 másodpercig.

Annyi pár szám után kiderül, hogy a modern popzenében hangsúlyos szerepet kap az üstdob, a huszonöt indulóból legalább tíz üstdobkísérettel öntötte ki a lelkét. Kedvencünk az az üstdobos, aki a szám végén kézen is áll, és közben a lábával tapsol, de a műfüstben botorkáló román üstdobszekciót is érdemes megemlítenünk.

Népies is, popos is

Az összképből úgy tűnik, hogy az európai könnyűzene 2005-ös trendjét a loncsos, festett hajú, családanya-tekintetű énekesnők, és a bioteákon aszalt, Ricky Martinra emlékeztető énekesek határozzák meg, üde színfoltként ott vannak még a nyolcvanas évek glamrockján nosztalgiázó negyvenes vízvezeték-szerelők, meg a lassan szintén retróelemnek számító Spice Girls-imitációk. Ráadásul az előadók jelentős része népzenei motívumokkal keverte a popslágereket, így finom Dáridó-hangulata lett az egész estének, már csak a fapadokon boldogan óbégató és sörözgető közönség hiányzott.

Persze a cél érthető, a nemzeti karaktert akarták itten hangsúlyozni, mégis a harmadik világzenei boyband után már csak az okozott némi örömet, ha elképzeltük, amint forró kalapácsokkal cimbalmoznak a pokolban az utolsó ítéletig annak a felelőtlen ízlésgyilkosnak a hátán, aki először rakott popos dobalapot egy kesergő alá.

Ebben a mezőnyben a NOX simán vette az akadályokat, hiszen népies is, popos is, ráadásul az énekesnő melleit is felpolcolták, nemhiába tekintenek nagy esélyesként a néptáncból a könnyűzenébe emigrált párosra. Aztán majd a német Vivát is elárasztja a Tavaszi szél vizet áraszt popverziója, meg az Aki dudás akar lenni megamix, és magyarázkodhatunk, hogy nem ilyen szar ám a magyar könnyűzene, sőt a népzene sem béna dobalapokból és szintifutamokból építkezik.