Isten és Messerschmitt

További Média cikkek

Magyarországra a vallástelevíziózás iparága még alig türemkedett be. Billy Graham amerikai televangelista ugyan járt már itt haknizni, de húzóágazattá nem fejlődött a keresztény médiajelenlét. László atya nem is iparszerűen űzi a telefonpapságot az m2-n: egyszerű ügyfélszolgálatnak tűnik, amit csinál. Óvakodjunk beljebb.

A telefonpap betekintést enged egy sokaknak ismeretlen vagy felületesen ismert világba: lelkész és hívő (szerver és kliens) intim kapcsolatába. A kívülállónak néha eleve bizarr ez a viszony, hiszen az ideológiai tekintélyek mostanában kissé megritkultak, a papi funkció azonban mégis tartja magát. A pap - szakember. Ahogy a morózus szomszéd bácsi a villanyszerelésben, ő Isten dolgaiban tett szert több-kevesebb jártasságra. Az áram azonban viszonylag kiszámíthatóan viselkedik, míg a hit tárgyairól legalábbis megoszlanak a vélemények. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a villannyal kapcsolatos tudás alkalmazhatósága korlátozott és jól felismerhető. A pap tudománya ellenben némi szuszogással ráhúzható szinte bármilyen problémára - neki mindenről van véleménye, mert ez a dolga.

László atya

László atya igen csapongva asszociál - asszociálódik -, megszégyenítve a pszichedelikumok legvadabb prófétáit - de hát a népnek is jár ópium. Ha a kérdés mondjuk az, milyen kompromisszumok köthetők a családi béke és a hit előírásai között, követhetetlen szökdeléssel jut el Tobak Tibor világháborús pilóta temetésétől a Messerschmitt 109-es repülési tulajdonságaiig, hogy aztán levonhassa a következtetést: a kiképzés bár kemény, de a túlélést szolgálja; tehát nem hiba templomba kényszeríteni a gyereket. ,,Ne bizonytalankodjunk, határozottságra van szükség!" Az önálló döntés modern városi betegség.

De a telefonpap élete nem csak játék és mese. Manapság, amikor a keresztényüldözés tombol a médiában és a lelkekben, őt sem kímélik a támadók, a provokátorok, a templomromboló Rákosi-fiókák. Így bukkant fel az a fiatalember, aki egyszerre keltette egy hitgyülis kamikaze és egy trockista középiskolás benyomását. Beugratós feladvánnyal készült: előbb megkérdezte, szabad-e elvetetniük a barátnőjében lappangó embriót (,,ebben a nehéz gazdasági helyzetben"), majd amikor a pap a nincs ,,jogunk gyilkolni" lózungot mutatta fel, akkor huszárosan kardot rántott: - De hát az előbb Tobak Tibort dicsőítette, aki embereket ölt!"

Nem részletezem a vitát, amely a veszekedésen át az aktivista - teljesen jogos - kikapcsolásában kumulált. Az nem baj, ha valaki vitába száll egy vallás képviselőjével, sőt: üdvözlendő. Ízléstelen azonban, ha betegnek tettetjük magunkat, hogy aztán az orvos színe elé kerülve szakmai kérdésekről vitázzunk vele. László atya azért állta a sarat, egészen komoly érveket hozott fel a gyilkosság mellett: ,,és ha a feleségére ráront egy agresszor, és megerőszakolja, és megöli, akkor mit csinál?" Még sommásabb ítélet: ,,Ön a pacifizmus zászlaját lengeti!"

Általában elmondható, hogy alig ügyesebben kapálózott, mint kihívója; volt szó a magzat öröklési jogáról mint emberi mivoltát igazoló tényről, és ugyanakkor a jog felelőtlen lazaságáról, amikor megengedi az abortuszt. Ez nem katasztrófa, ha a vita viaszosvászon abrosz mellett folyik a konyhában, de egy paptól butaságra és/vagy felkészületlenségre vall. A később egyértelműen ,,provokátorként" (szép, ízes régi szó!) azonosított ifjú hőzöngésére reagáló idős nénikkel pedig - már maguk között - megbeszélték, milyen butaság a gazdasági helyzetre hivatkozni, amikor mostanában minden jó, jobb, szebb. Rengeteg segítség és támogatás áll rendelkezésre, a kormány pedig akár meg is szoptatja a kisbabát, ha kell. Ha nem kell, akkor is.

Nos, efféle műsor volna ez. Már csak azt kellene megfejteni, hogy mi végett közvetíti mindezt a televízió. (A telefonpap-szolgáltatás működne kamera nélkül is.) Két lehetőség van: az egyik, hogy szórakoztató funkciója van. Vessük ezt el, mert vagyunk ugyan páran, akik mulatnak a helyzetkomikumon, de éjjel 2 óra nem a szórakoztatás ideje. A másik: értékközvetítés. Ez nem volna lehetetlen; magam is ismerek olyan papokat vagy egyszerű hívőket, akik képesek lennének a katolicizmus hiteles megjelenítésére.

László atya azonban nem ilyen. László atya az a provinciális pappantyú, aki nem szívesen tárgyal felekezetén kívüli személyekkel, a saját brancson belül viszont emblematikusan testesíti meg az akolmeleg fogalmát. Ami igazán sajnálatos: a kamerák jelenléte politikai katolicizmussá torzítja azt, ami lehetne akár lelkisegély, akár csak egy emberi hang. Így, egy nem különösebben bölcs, ám durcás sztárpappal a nyeregben, agresszív agitációval, elvárva, és ha lehet, kihasználva a lelkészi tekintélyt - csak eggyel több az olyan megnyilvánulások közül, amelyek csak a szekértáborok erősítését szolgálják, és nem a párbeszédet. Óvatosan kell bánni a vallásokkal, mert könnyen beszennyezi őket a mellettük felsorakozó ostobaság és hadiszellem. László atya duzzogó-álmos stílusa egy kórház recepcióján talán elfogadható volna, de nem kamerák előtt és nem Isten nevében.