Nagyon elfáradt Frei Tamás

2007.11.19. 11:24
Egy évig nem akar dolgozni, mert annyira kifáradt a sok utazásba.A tényfeltáró műsort sem nézték már annyian, mint Doktor House-t.

Egy évig nem lesz Frei Dosszié a Tv2-n. A csatorna nem azért vette le a műsorról a riporter dokumentumműsorát, mert nem volt megelégedve vele, hanem állítólag azért, mert Frei Tamás kifáradt a sok munkában, és a következő egy évben inkább pihenne.

A sok utazásba megfáradt riporter utolsó előtti műsora 29,9 százalékos közönségarányt ért el a reklámozóknak fontos 18 és 49 év közötti korosztályban. Az utolsó, a régi és az új milliárdosokról szóló adás pedig már csak mindössze csak 28,8 százalékot teljesített.

Itt már nagyon fáradt

Ez jóval a csatorna átlaga felett van, tehát Frei semmiképp nem nevezhető bukásnak, még akkor is, ha az utóbbi hónapokban a műsor közel sem teljesít olyan jól, mint régen, és például a vele szembeküldött Szökés rendszeresen jól elveri. (A, múlt heti, utolsó adás alatt például az RTL Klubon sugárzott akciósorozat 35,6 százalékot hozott).

Azért a műsor kifáradását jól jelzi, hogy ugyanebben az idősávban a Doktor House rendre jobban teljesít, az amúgy csak havonta egyszer jelentkező Frei. (Két héttel ezelőtt, az utolsó Doktor House epizód például 35,9 százalékos közönségarányt ért el, miközben a vele szembe futó Szökés csak 29,8-at).

4-1 év

Frei Tamás döntése azért meglepő, mert nyár közepén közölte diadalittasan a sajtóval, hogy újabb négy évre szerződést hosszabbított a Tv2-vel.

„Eddigi pályafutásom során a TV2-ben töltöttem a leghosszabb időt, mert az a bizalom számomra igazi televíziós otthonná teszi ezt a csatornát. Örömmel vagyok itt." - nyilatkozta a riporter még júliusban.