![]() |
Hajós András |
Kereszty Gábor, a tv2 vezérigazgatója élesebben fogalmazott a Blikknek: Hajós András magatartását aljasnak nevezte, és azt mondta, a műsorvezető átverte őket. Kereszty rosszallását fejezte ki amiatt is, hogy Hajós a múlt héten fellépett Fábry Sándor RTL-es Showderében - noha a Magánszám házigazdája korábban az Index kérdésére elmondta: a tv2 elengedte erre a szereplésre.
"Sosem lesz tömegáru"
Az Index úgy tudja, Hajós komolyan tárgyal a Viasat3 kábelcsatornával egy jövő év elején indítandó, "sok tekintetben újszerű" show-ról. Szerződést még nem kötöttek, de Hajós megjegyezte, hogy a Viasat megkeresése szerepet játszott abban, hogy a tv2 szerény ajánlatára végül nemet mondott.
A Viasat3 sci-fi és fantasy sorozataival a fiatal városi nézőkre koncentrál - a Magánszám is ebben a kategóriában volt a legerősebb -, de a Bajnokok Ligájának közvetítésével más célcsoportokban is növelte nézettségét. Hajós András az Indexnek úgy nyilatkozott, a nagy, országos kereskedelmi tévékben az ő stílusa sohasem lesz kapós áru. "Tudom, hogy a Viasattal kevesebb nézőt érhetek el, de ha nem éjfél után lesz vége a műsornak, ők legalább biztosan, hétről hétre visszatérhetnek", mondta Hajós.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György
A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.
március 22., 15:43
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila
Ez az őrület egy formája.
március 22., 11:20
- Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya
Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.
március 22., 14:04
- Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak
A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.
március 22., 09:49
- Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség
A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.
március 22., 15:16
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
3 órája
- Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.
2 órája
- Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként
Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.
március 21., 21:25
- Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más
Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.
március 21., 16:05
- Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista
Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.
március 20., 09:37
- Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk
A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.
március 22., 19:22
- Címlapon
Súlyos százezekbe fájhat az adatszolgáltatás elmulasztása: érkeznek az új bírságtételek
Ezekre érdemes figyelniük a cégeknek.
3 órája
- Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.
4 órája
- Címlapon
Többen megsérültek egy késes támadásban Amszterdam központjában
A hatóságok egy embert tartóztattak le.
1 órája
- Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal
Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.
március 21., 15:33
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
4 órája
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
12 órája
- Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait
A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.
március 22., 21:22
- Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt
Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
- Címlapon
Megszüntették a Waze egyik funkcióját
Súlyos problémák voltak vele az elmúlt egy évben.
4 órája
- Címlapon
Zombidrognak nevezik a kábítószert, amely rabjait élőhalottá varázsolja
A hatóanyagát eredetileg állatorvosi nyugtatóként használják.
3 órája
- Kultúr
Ez a filmecske két perc alatt olyat mutat, amire évtizedek múlva is emlékezünk
Mindenkiről szól.
március 21., 05:54
- Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”
André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.
március 20., 21:20
- Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
március 20., 12:56
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
7 órája
- Címlapon
Drámai videót posztolt Gyurcsány Ferenc, azt ígéri, hogy felhúznak egy új házat
Grábócon járt a DK elnöke.
1 órája