Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA BBC már jó előre beharangozta, hogy az éppen húsz éve honos, hagyományos grafikai megoldásokat alkalmazó képi időjárás-jelentését e héttől 21. századi, mozgó, csillogó-villogó, mindentudó, háromdimenziós show váltja fel.
Hétfőn meg is jelent az ország 35 millió képernyőjén egy barnás színekben játszó massza, amely a Brit-szigeteket hivatott ábrázolni, azzal a magyarázattal, hogy a sötétebb barnával futtatott országrészekben felhős, a világosabb térségekben napos idő várható, a kékeszölddel takart vidékeken pedig esőre kell számítani. Az új technika segítségével az ügyeletes meteorológus - aki a BBC esetében valóban a meteorológiai szolgálat szakértője - lendületes légi utazásra tudja invitálni a nézőket, gyors "zoomolásokkal", az ország ide-oda forgatásával.
Keddre több ezer tiltakozó üzenet öntötte el a BBC honlapját; a panaszkodó nézők zöme közölte, hogy fogalma sincs, milyen idő lesz. Eltűnt ugyanis az 1985 óta alkalmazott, a BBC szerint elavult, a nézők szerint azonban teljesen közérthető ábrakészlet: eddig a naposnak jósolt vidékeket a mesekönyvekből ismerős, sugarakkal ellátott vidám sárga napocska jelezte, az esős időre kövér fekete felhőgomoly-rajzok figyelmeztettek, a csapadék várható intenzitásának megfelelően egy, két, vagy három esőcseppel az aljukon.
Sokszor ismétlődik a levelekben az a kifogás, hogy az új rendszerben Nagy-Britannia sivatagszerű képződménynek tűnik a sárgásbarna árnyalatok miatt; a korábbi grafikán az angol gyep szép zöldjében játszó színekben pompázott az ország.
Az egyik néző a hirtelen ráközelítések miatt "enyhe légi betegségről" panaszkodott, egy másik azt vetette fel, hogy az országot délről mutató háromdimenziós új grafikán Skócia a messze távolba vész, és ez diszkriminációval ér fel.
A BBC kedden mindazonáltal igyekezett védeni az új időjárás-jelentést, de legfőbb szakmai érve kimerült abban, hogy a nézők "idővel majd hozzászoknak".
Ez veszélyesen nyegle hozzáállásnak bizonyulhat, a britek ugyanis az időjárásban, és annak előrejelzésében továbbra sem ismernek tréfát; minden kimutatás szerint messze ez a legnézettebb műsor, és ha a népnek nem tetszik, az több tízmillió néző elvesztésével járhat.