Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Kedves hülye néző!

2002.11.12. 08:50
ne olvassad, kisgyerek!
Igen, maga ott, a képernyő előtt. Bizonyára észrevette, kedves hülye néző, hogy az ORTT bővítette szolgáltatásait, és különféle színű karikákat applikált a tévéképernyőre. Az egyszerű tévénézőről ők is osztják a kereskedelmi tévék véleményét, vagyis alapértelmezés szerint magatehetetlen rokkantnak tekintik, aki nincs tisztában tettei okával és következményeivel, és a szotyinak is a héját eszi, amíg fel nem világosítja egy igazi felnőtt. Lépésről lépésre kell programozni, minden pillanatban figyelmeztetni kell, hogy tilosban jár, hogy megint elhanyagolja a gyerekeit, tehát szólnak: felügyelje a kölkét James Bond közben, ha nem akarja, hogy konyhakést bökjön a prosztatájába a hálátlan.

"a gyerek, az egyszerre egy értékrendet nézzen: egy a tábor, egy a zászló"
Hadd világítsak meg néhány megvilágítandó sötét lovat az anyai gondokodás eme kancaménesében, mintegy széljegyzetként, noha a testület nagy műgonddal megfogalmazott állásfoglalása önmagában is maradandó értékű alkotás, és ott a helye Pázmány Péter "Mint kell a keresztény leányt nevelni" című pamfletje mellett. Mégis, a mű teljes pompájában bomlik ki, ha beágyazzuk a kis buta polgárt kézenfogva vezető metaáramlat ezeréves történetébe. (Kattintson ide, és nyissa meg az eredeti dokumentumot, hogy együtt gondolkodhassunk.)

Először is óvjuk a gyermekeket - és ha mód van rá, a felnőtteket is - attól, hogy olyasmivel találkozzanak, amit nem értenek. A gyereknek, kérem szépen, Teletubbies való, meg kockásfülű nyúl, de semmiképp sem olyasmi, amit "koránál fogva nem érthet meg, vagy félreérthet" - az ilyen gondolatokkal csak felügyelet alatt találkozhat. Az irodalmár testület ezzel a bonyolult allegóriával a reformáció problémájára utal, tudniillik hogy amíg nem volt anyanyelvű biblia, addig a jónépnek mindig a pap magyarázta el, hogyan is kell érteni az igét - nem is fetrengtek a saját hányásukban jézusjézusozva, ugyebár. Az ORTT prózája Aquinói Tamást is felidézi, amennyiben feltételezi, hogy a gyermek nem a folyamatos kihívásoktól válik alkalmassá a bonyolultabb gondolatok befogadására, hanem attól, hogy elfújja a tizenkét gyertyát a tortán.

"rendelkezik szexuális tapasztalattal, ám azt stilizáltan élte meg, Bálinger-féle lyukacs-szemüvegben, LSD hatása alatt"
A II. kategória című fejezetből kiderül, hogy még ekkor sem tehető ki a serdülő úgynevezett kettős értékrendnek. Jogos, megfontolandó az ORTT ajánlása, hiszen mit is kezdhet egy tizennégy éves kamasz azzal, hogy egyszerre több igazság is létezhet? Csak összezavarja azt a buta kis agyát. Hasonló veszélyre figyelmeztet egyébként Gál Péter jezsuita szerzetes nagyszerű munkája, A New Age keresztény szemmel című egyházvédelmi kötet, amely azt kifogásolja, hogy a Csillagok Háborújában a gonosz rohamosztagosok fehérbe vannak öltöztetve, megzavarva ezzel a fiatalokat, akik pedig megtanulták a Hófehérkéből, hogy a fehér, az a jó színe. Darth Vadert nem tárgyalja a nagytudású barát. De ettől függetlenül is érthető a II. kategóriában megfogalmazott himnikus üzenet: a gyerek, az egyszerre egy értékrendet nézzen, egy a tábor, egy a zászló. Különösen szép mondat a következő: "Az ifjúság eszményképeket keres (...), a televíziós hősök pedig (bizony mondom néktek - w.) azonosulási igényt ébreszthetnek". Igen, mindannyian láttuk már, ahogyan az azonosulási igény ropogó ízületekkel, álomnyállal a szájában, büdös szájjal felébred, és kimászik az ágyból, aztán járja az eszét, hogy terminátor akar lenni. Csak eddig erre azt mondták mifelénk, hogy majd kinövi. Az én általános iskolámban például farsang idején nindzsákkal és keresztes lovagokkal, meg szandokánokkal volt tele az isi, és tudtommal egyikünkből se lett maláj dzsungelharcos vagy dobócsillagos szatír.

Különben meg ez az azonosulási igény tényleg rosszul alszik, én például most éppen ORTT-tag akarok lenni, hogy ilyen nagy hatású novellákban értekezhessek az erkölcsileg igazolható mértékű erőszakról, ami szintén a II. kategória követelménye, és amely legalábbis elbizonytalanította volna Toldi Miklóst azzal a nehéz kővel a markában. Szeretném továbbá vízfestményeimet elhelyezni a képernyő közepén, kétszáz pixeles oldalhosszúságú hatszögben.

A III. kategória a szexualitást használja trambulinként ahhoz, hogy a kortárs irodalom egyik legzabolátlanabb vízióját idézze fel az olvasóban. "Tekintettel arra, hogy a 16 évesek többsége már maga is rendelkezik szexuális tapasztalattal, az intim szexuális tevékenység visszafogott, stilizált képi ábrázolása, valamint közvetett verbális utalások megengedettek." A közönség lelki szemei előtt fellobog a 16 éves emberke, aki ugyan rendelkezik szexuális tapasztalattal, ám azt stilizáltan élte meg, Bálinger-féle látásjavító lyukacs-szemüvegben, LSD hatása alatt. A szexualitás kizárólag színlelt módon mutatható be ennek a korcsoportnak, ami annyit tesz, hogy mondjuk az ATV Csillagos ötös című álpornója simán belefér, illetve kúrhatnak a képernyőn plüssmackók vagy páncélozott járművek, de emberek nem.

A BTK 195/A paragrafusa
Tiltott pornográf felvételek készítése 195/A.§ (1) Aki kiskorú személyről video-, film-, fénykép- vagy más módon előállított pornográf képfelvételeket készít, ilyen felvételeket forgalmaz, ezzel kereskedik, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki mások előtt pornográf jellegű műsorban kiskorú személyt szerepeltet.
(3) Két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki az (1)-(2) bekezdésben írt bűncselekmény elkövetéséhez anyagi eszközöket szolgáltat.
(4) Az (1)-(2) bekezdés vonatkozásában pornográf képfelvétel, illetve pornográf jellegű műsor a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló, célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányuló cselekvés, ábrázolás."
Helyhiány miatt lapozzunk egyenesen az egzotikus V. kategóriához. Ide kerültek, kedves hülye néző, azok a műsorok, amelyek televíziós közlésre alkalmatlanok, vagyis amelyeket akkor se vagy képes feldolgozni, ha magad is öltél már embert fogvájóval, és nem is bántad meg. Például ha az erőszak felismerhető ok nélkül van jelen, akkor az a program egyáltalán nem mehet le, sehol, még a fizetős tévéken sem. Ilyen mondjuk a III. Richárd, vagy ilyen lesz az iraki háború. Itt, a zúzdában végzi Ivan Passer nagyszerű Sztálin-életrajza is. A szexualitás naturális ábrázolása is tiltott gyümölcs, vagyis a pornónak lőttek, és már csomózzák a dróthurkot önkénteseink, akik a videokazettákat is el fogják kobozni. Egyébként jogilag csak hirtelen összefécelt homokzsák támasztja meg az új kresztáblát - piros körben fekete zigóta -, figyeljünk csak! "A műsorszolgáltatónak a pornográfia fogalmának értelmezésénél a Btk. 195/A. § (6) bekezdésében foglalt meghatározást kell figyelembe vennie, miszerint: pornográf képfelvétel, illetve pornográf jellegű műsor a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló, célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányuló cselekvés, ábrázolás." Egy jó ügyvéd bizonyosan az orrára koppinthat a kedves hatóságnak, ha a mellékelt teljes paragrafust is megvizsgálja, amiből egyértelműen kiderül, hogy ez a meghatározás - milyen kegyetlen a jog világa - csak a gyermekpornográfiára vonatkozik. Ohohohó, de csúszós ez a törvény, szinte magától csúszik, csúsztatni se kell.

No, ennyi elég lesz a műelemzésből. Térjünk ki inkább a járulékos problémákra. Az egyik, hogy van egy csomó külföldi adó. Tudjuk persze régóta, hogy a külföld, az a mocsok, konkrétan az elpusztításunkra tör, és akkor se rakná ki azt a szerény tenyérnyi logót, ha az ORTT elnökasszonya ötödik kategóriás cselekményben kérné rá. Nos, ez sem akadály, a rettenthetetlen testület az internet szabályozását sem találta lehetetlennek. Megvannak még azok a berendezések, amikkel a Szabad Európát zavartuk, ugye, elvtársak? Választhat a nyomorult külföld: matricázik, vagy hangyaháborúvá változtatjuk a műsorát az egész Kárpát-medencében.

"ha lesz bennük kurázsi, még ők lesznek a hősök a debil csendőrséggel szemben"
Az is mellékes, hogy idővel beleég majd a képcsövekbe a bal alsó karika; mégpedig azért nem fontos, mert egyrészt az a karika már mindig ott lesz, másrészt meg a fentiekből kiderül: az az utolsó szemét alak, aki nem szégyell egyáltalán tévét nézni, megérdemli, hogy pár évente készüléket cseréljen. Ugyanezzel verhető vissza az észrevétel, hogy a bazi nagy perec balnehézzé teszi a képet, és tönkrevágja a tévézés élményét. Élmény? Ez neked élmény, büdös proli? Amikor tizenkét év alattiak tömkelege ragad tőle kalasnyikovot?

Hát ennyit köszönhetünk az Országos Rádió és Televízió Testületnek, ez az ő kis ajándékuk. Nem volna persze teljes a közröhej, ha nem járna együtt az ORTT teljes impotenciájával, ami a számonkérést illeti. Az MTV illetékesei például el sem mentek a konzultációra, ahol ezeket az ajánlásokat elfogadták - volt nyilván jobb dolguk, mint ilyen hamvába holt hülyeségekkel foglalkozni. A kereskedelmi tévék pedig már elég régóta tesznek erre a néhány szerencsétlenre, most láthatjuk, mennyire jogosan. Filléres bírságaikat ötpercnyi reklámbevételből kifizetik, megcsipkedik a hatóság arcát, aztán teszik a dolgukat. És ha lesz bennük annyi kurázsi, hogy levetítik az agyvelőrottyantós Die Hardot, amikor nekik tetszik, 12 éves korhatárral, ahogy tette azt az RTL Klub a minap, még ők lesznek a hősök a debil és mindenkit debilnek néző csendőrséggel szemben.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.