Zelma, Rajmund
-10 °C
-3 °C

Jó üzlet a Live 8

2005.07.06. 12:20
A jótékonysági rendezvény főszponzorai szinte bagóért értek el kétmilliárd embert. Bono, a Linkin Park és a Coldplay az afrikai nyomorgók megsegítése mellett a Nokia és a Volvo sikeréért is énekelt.

Miközben a múlt hétvégén rendezett nagyszabású Live 8 koncertsorozat Afrika nyomorúságos helyzetére, és a fejlett ipari országok felelősségére akarta felhívni a világ figyelmét, a jótékonysági koncert óriási reklámot jelentett pár multinacionális cégnek is.

Jó üzlet a jótékonyság

A kilenc országban rendezett ingyenes koncerteket mintegy kétmillióan látták a helyszínen, és egyes becslések szerint közel kétmilliárdan a képernyők előtt, így szakértők szerint a rendezvény legnagyobb szponzorai, a Nokia, az AOL és a Volvo minden egyéb hirdetési formánál olcsóbban tudták eljuttatni üzenetüket a fejlett nyugati országok fogyasztóihoz.

Az AOL, amely a koncertsorozat internetes közvetítését vállalta magára, a Live 8 alatt ötmillió látogatót fogadott honlapján, így becslések szerint már egy nap alatt megtérült a Bob Geldof alapítványának eljuttatott adomány.

Az esemény másik kiemelt szponzora, a Volvo eddig is nagy hangsúlyt fektetett a környezettudatos vásárlói rétegek meggyőzésére, de most mindezt ráadásul nagyon olcsón tehette. A Volvo a fellépő sztárok szállítását vállalta Londonban és Philadelphiában, és adományokkal is támogatta a Live 8-et szervező alapítványokat, mindezért cserébe hatszor levetítették harminc másodperces reklámfilmjét a zenei esemény idején az amerikai ABC csatornán, és a koncertről nemsokára megjelenő DVD-n is szerepel majd a cég logója.

"A koncertet támogató cégek eddig is sokat tettek az emberiségért, és a cégek adománya jobbá fogja tenni a világunkat" - nyilatkozta a jótékonysági rendezvény szponzorairól Bob Geldof, a Live 8 főszervezője.

Afrikáért majdnem afrikaiak nélkül

A húsz évvel ezelőtt rendezett Live Aid jótékonysági koncertsorozat folytatásának szánt Live 8 keretében a nyolc legfejlettebb ipari országban és Dél-Afrikában tartották a rendezvényeket. Helyszíni becslések szerint Philadelphiában egymillióan, Londonban, Rómában, Berlinben, Johannesburgban 200-200 ezren, Párizsban mintegy százezren mentek el a koncertekre.

Nagy-Britanniában két színpad is volt: a londoni, amely vitathatatlanul a legnagyobb sztárokat vonultatta fel, valamint cornwalli, ahol az afrikai kontinens sztárjai léptek fel. Bob Geldof ugyanis eredetileg úgy vélte, csak a legnagyobb nevek vonzanak majd kellő közönséget a helyszínekre és a televíziós készülékek elé, de Peter Gabriel, a Live 8 társszervezője, akinek cége éppen nagy, nemzetközi rendezvények szervezésével foglalkozik, nyilvánosan bírálta ezt a megközelítést és felajánlotta, hogy Dél-Afrikában és az angliai Cornwallban megszervezi az afrikai művészek fellépését.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.