Miklós
-7 °C
2 °C

A Vad Angyal él!

2001.11.19. 13:34
A Vad Angyal több, mint buta szórakozás. A szappanoperák teszik élhetővé elidegenedett világunkat. Védőbeszéd a legális, de lebecsült szellemi kábítószerek mellett.
A múlt csütörtökön véget ért a Vad Angyal című szappanopera-sorozat. Lévén, hogy az internethasználók és a szappanopera-rajongók halmazai csak kis részben metszik egymást, olvasóink jelentős hányadát valószínűleg vagy hidegen hagyja a hír, vagy örvendezve fogadja azt. Eltűnik végre egy sekélyes, közvetlenül az érzelmekre apelláló, könnyzacskót és rekeszizmot ingerlő fércmű, amely az igaz érzések nevében közhelyes és ezért hamis képet állít a nézők elé!

Natalia Oreiro
Sok hasonló, és tegyük hozzá, igaz kritika éri a délutáni sorozatokat. De még ha igaz is, egónk erősítésén túl használ-e valamit az effajta bírálat? Az elutasítás mintha csak a távolságot növelné a rajongótábor és a médiamaszlag elutasítói közt, miközben a jelenség változatlanul él tovább, sőt virágzik.

Ha viszont valóban foglalkoztat minket a lakosság jó részét tévé elé szegező Vad Angyal Szindróma, érdemes más oldalról közelíteni. Nem elgondolkoztató például, hogy a média által szenzációra kondicionált nézők tömegei követik a szűk szereplőgárdát mozgató, akciót és erotikát teljességgel nélkülöző szappanoperákat? Hogy felgyorsult életünk hetente változó ideáljai közt a csupán szerelmekből és intrikákból kevert sorozat két éven át örvendett töretlen sikernek? Mi lehet e filmek vonzerejének hátterében?

A válasz éppen a felgyorsult élettempó és változó ideáljaink körül keresendő. Az ember ugyanis nem update-elhető olyan könnyen, mint a szoftvereink. A tömegek képtelenek megbirkózni az őket körülvevő változások sebességével. Az új feladatok, új ismeretek, felbomló családok, balról jobbra, majd jobbról balra ingó politikai rendszerek kavalkádjában az emberek szomjaznak az állandóságra. Egy olyan dimenzióra, melyben mindig tudni, mi fog történni, ahol nincsenek meglepetések, amibe nem szól bele senki; még mi magunk sem: csak ülni kell, és befogadni. Olyankor nyugalom van, az örökkévalóság illúziójába bámul bele a néző.

A sorozatok azt a néhány száz évvel ezelőtti valóságot is megidézik, amikor az évszakok hozták a legnagyobb változást a mindennapokban. Amikor az ember szoros, szociális szövet része volt: nagy- és dédnagyszülők, gyerekek, testvérek és unokák éltek egy közösségben. Sorsok zajlottak a házon belül, vagy éppen a kerítés túloldalán.

Bár a gazdasági szükségszerűségek és a technikai fejlődés a modern élet keretei közé kényszerített minket, belső szükségleteink változatlanok maradtak. E szükségletek kiélésére azonban már csak pótszerek segítségével van lehetőség. Néhány négyzetméternyi magányunkba médiatársaságok termékei varázsolnak pezsgő családi és társasági életet.

Az így átéltek persze nem többek illúziónál. A szappanoperák ebből a szempontból pedig egyfajta drognak tekinthetők, melyek a szebb élet érzését vetítik a sivár valóság vásznára.

Sajnálkoznunk így nem azon kell, hogy tömegek fogyasztják a Vad Angyalhoz hasonló szociális kábítószereket, hanem hogy olyan világban kényszerülünk élni, ahol sokaknak ez az egyetlen mód teljes emberi mivoltuk megélésére. Korunk gazdasági és társadalmi folyamatai úgy tűnik, egyelőre nem vesznek gyökeres fordulatot, így egy tévésorozat véget érhet, de a szappanoperák folytatódnak. A Vad Angyal él!