Félmilliós bírsággal sújtotta a Magyar Televíziót az ORTT, mert a Napkelte tavaly november 13-i adásban indokolatlanul mutatták 38 másodpercen át a Népszava fejlécét, amikor felkonferálták a következő, Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezetővel folytatandó interjút.
"A műsorvezető nem a lapból idézett, azt csak a kezében tartotta. Az országos napilap fejléce a beszélgetés teljes időtartama alatt látható volt" - áll az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) döntésben, amely szerint "a periodika címe a felvezető egész időtartama alatt látható volt, és az a beszélgetés tárgyával, annak tartalmával semmiféle kapcsolatot nem mutatott".
A határozat szerint "a termék közismertsége okán a megjelenítés alkalmas volt a fogyasztásra való igény felkeltésére"; hivatkoznak egyben a Fővárosi Ítélőtábla azon döntésére, amelyik a szponzorfal előtt készített interjúkkal kapcsolatban megállapította, hogy "a logók mindegyike konkrét termékkel, szolgáltatással azonosítható be, így látványa az adott vállalkozás termékeire, szolgáltatásaira irányítja a nézők figyelmét".
A Napkelte Lendvai Ildikóval készített interjúját itt lehet megnézni, de a felvételen nem szerepel a kifogásolt 38 másodperc, mert a Népszavát a beszélgetés felkonferálásakor, még a reklámblokk előtt mutatta fel Bánó András.