Ügyészség előtt a TV2- és RTL-szerződés

2006.03.03. 08:42
A Legfőbb Ügyészség vizsgálatot kezdett az országos kereskedelmi televíziók szerződéseinek meghosszabbítása ügyében. A TV2 és az RTL Klub 2007-ben lejáró szerződését nyáron váratlanul és idő előtt hosszabbította meg további öt évvel az Országos Rádió és Televízió Testület. A versenyeztetés nélküli, változatlan feltételekkel történt hosszabbítást már tavaly nyáron is többen támadták. A mostani ügyészségi eljárást Takács Albert, az állampolgári jogok biztosának általános helyettese kérte.

Az ügyben a vádhatóság korábban arra az álláspontra jutott, hogy nincs hatásköre, azóta azonban megváltozott a törvényi háttér, így érdemben vizsgálható az ügy - írja a Népszabadság.

19-szer sértették meg a médiatörvényt

A TV2 és az RTL Klub versenyeztetés nélküli, változatlan feltételekkel történt hosszabbítását már tavaly nyáron is többen támadták. A mostani ügyészségi eljárást Takács Albert, az állampolgári jogok biztosának általános helyettese kérte, miután megvizsgálta a hosszabbítás körülményeit és arról súlyosan elmarasztaló határozatot hozott.

A médiatörvény elvben lehetőséget ad az 1997-ben kötött szerződések egyszeri, öt évvel történő meghosszabbítására. De ennek az a feltétele, hogy a tévék nem követhettek el súlyos vagy ismétlődő szerződésszegést. Takács Albert szerint viszont a műsorszolgáltatók számos alkalommal megsértették a médiatörvény rendelkezéseit.

A Népszabadság gyűjtése szerint a A TV2-nél 12 esetben, az RTL Klubnál hét alkalommal született jogerős bírósági ítélet szerződésszegések ügyében. Takács szerint nem volt indokolt az idő előtti szerződésmódosítás sem, hiszen csak most tavasszal kellett volna erről határozni. Az ORTT azt sem tehette volna meg, hogy 38 másik - kisebb frekvenciákról szóló - szerződéssel egy csomagban hosszabbította meg az országos tévékkel kötött megállapodást.

Megváltozott a törvényi háttér

Az ORTT korábbi válasza szerint Takácsnak nincs hatásköre eljárni ebben az ügyben. Arra is felhívták a figyelmét, hogy a Duna TV kuratóriuma ugyanebben az ügyben már az ügyészséghez fordult, de eredménytelenül. De abban az esetben az ügyészség még az államigazgatási eljárásról szóló törvény alapján tagadta meg, hogy beavatkozzon a médiaügyekbe. Takács megkeresését viszont már az idén hatályba lépett, a közigazgatási eljárásról szóló törvény alapján bírálták el.

A vizsgálat lefolytatása érdekében az ügyészség már hetekkel ezelőtt dokumentumokat kért az ORTT-től, hiába. A napilap úgy tudja, a Legfőbb Ügyészség most külön levélben sürgeti meg a testület vezetőit.

Tavaly szeptemberben a Fidesz is kifogásolta a döntést, mondván az ORTT meg sem vizsgálta, hogy a két kereskedelmi csatorna tudna-e többet fizetni a frekvenciákért. A Fidesz által a testületbe delegált Szalai Annamária elmondta, a testület az 1997-ben kialkudott koncessziós díjat csak az inflációnak megfelelő mértékben emelte, miközben a reklámpiac az elmúlt években dinamikusan nőtt.