Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMeg nem erősített információink szerint Szombathy nem volt hajlandó kirúgni a Magyar Hírlap három befolyásos veteránját, bár a tulajdonos Széles Gábor erre adott utasítást. Tudomásunk szerint Popovics Gizella főszerkesztő-helyettest, illetve két meghatározó publicistát, R. Székely Julianna és Szále László főmunkatársat kellett volna felmentenie Szombathynak. Őket Szombathy felementése után ki is rúgták. Az érintett újságírókat a szakmai közvélemény egyértelműen a baloldali-balliberális táborba sorolja, míg a laptulajdonos Széles Gábor moderált jobbos hírében áll.
Arról egyelőre nincs megbízható információnk, hogy az egyik legtehetősebb magyar vállalkozót mi motiválta a három újságíró felmentésében. A déli órákban szerkesztőségi gyűlés volt, ahol értesülésünk szerint Krecz Tibor, a Széles-sajtóportfolió igazgatója beszélt a napilap munkatársaihoz arról, hogy akkor lehet nyereséges a lap, ha jobb újságot csinálnak. Erre az eseményre már nem hívták meg Szombathy Pált, aki valószínűleg közös megegyezéssel távozik a Hírlaptól. Az ügyben a távozó főszerkesztő nem kívánt nyiltakozni.
A főszerkesztő és a tulajdonos viszonya korábban sem volt felhőtlen, Széles márciusban egyszer már kirúgta Szombathyt, de akkor még aznap vissza is vette. Később az Index információi szerint a tulajdonos kifejezett akaratára került a Magyar Hírlaphoz főszerkesztőhelyettesnek Dippold Pál, aki korábban a Magyar Nemzetnél dolgozott.
A legfrissebb fejlemény, hogy megbízott főszerkesztőként Farkas György, Szombathy egyik helyettese veszi át a szerkesztőség vezetését. Farkas korábban a Magyar Televízióban és a Magyar Rádióban is dolgozott.