Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Az X-Aknák igazi problémája a frontszakasz, amelyen harcba bocsátkozik az áltudományokkal |
Az elkötelezett műsorvezető például elvileg semmiképp sem fogadható el; attól, hogy Albert Györgyi minden egyes műsorában aprókat ugrándozva nyilvánít véleményt onnan középről, ez a viselkedés még nem vált standarddá. Vágó szerencsére csak bemutatkozásában bizonyult pártosnak, műsorvezetés közben kevésbé - tehát az előrebocsátottak nem műsorvezetői, hanem személyes önmagára vonatkoztak; felütésnek viszont nem szerencsés az ilyesmi.
Az X-Aknák igazi problémája a frontszakasz, amelyen harcba bocsátkozik az áltudományokkal - használjuk az egyszerűség kedvéért ezt a kifejezést. Az első adásba parairányból a már említett Szűcs Róbert, a hazai ufópiac jó felét lefedő Színes UFO képeslap főszerkesztője érkezett. Remekül megállta a helyét a kibontakozó elméleti vitában, amely arról szólt, hogy vajon vannak-e ufók, és indítanak-e menetrendszerű járatot a Földre.
a rendelkezésünkre álló adatok szerint Pumukli létezése épp ugyanannyira sanszos, mint Jézusé |
No de ez még mindig taktika. Az X-Aknáknak, sőt a babonák elleni harcnak stratégiai korlátai vannak, ha parttalan ideológiai diskurzusba bonyolódik. Van egy olyan pont, amelyhez a konzekvens felvilágosító munka előbb-utóbb eljut, ám tovább már az ATV-n sem haladhat.
Ez pedig a vallás.
Ugyanaz az agnoszticizmus, amely nem tagadja a bakonyi ufóbázis létét, de nem is fogadja el, - ha saját medrében marad - kénytelen azt is odabökni, hogy a rendelkezésünkre álló adatok szerint Pumukli és Darth Vader létezése épp ugyanannyira sanszos, mint Jézusé vagy Allahé, a vízenjárás pedig mint a jedicsodák. Ugyanaz a tudományos-szkeptikus alapállás, amely ajkbiggyesztő kétkedéssel fogadja az égből alászálló földönkívüliek meséjét, hasonlóan reagál a galamb meg lidérc képében megjelenő szentlélekre, hogy egyben áldott pünkösdöt is kívánjak. Hiszen az előfordulható érvek csak annyit nyomnak a latban, mint a másfélmillió amerikai, aki látott már ufót.
egy kis halom sittet még el lehet tüntetni, de egy hegy méretű kupacnak már inkább nevet adunk |
"A mai, modern ember csak abban hisz, amit lát, amit megfoghat, vagy amit a tudomány bizonyít. (...) Nincs máshol mennyország és pokol, nincsenek ördögök, angyalok, nincsenek istenek és egyéb csodás lények. (...) A vallás bonyolult társadalmi jelenség, nem lehet egyszerűen megszüntetni azzal, hogy tudományosan megmagyarázzuk az embereknek a világ szerkezetét. A vallásosság lassan - több nemzedék után, az egész élet megváltoztatásával - szűnik majd meg."*
Hát itt köt ki a következetes elméleti harcos. Kell ez nekünk? Dehogy kell, illetve ha kéne is, egyelőre célszerűbb a pénzben, sőt halálozásban mérhető károk enyhítésére koncentrálni. Ez viszont már nem tisztán stúdiómunka, hanem néhány vakmerő riporter is kell hozzá, aki felkeresi odvában Pötyi boszorkányt meg a távgyógyítót, a köpetből jósoló táltost, a bioenergetikust és a többi kufárt, akik jó magyar forintért árulják a hülyeséget, és sohasem mondják, hogy itt megáll a tudományuk - mert amijük van, az nem áll meg soha. Az áltudományok legveszélyesebb velejárója a babona-franchise, a szerencsepatkók, gyógyító érmék, emeltdíjas ráktelefonok és földsugárzás-árnyékoló drótpiramisok piaca - ezekről a konkrét árukról kellene lerántani a leplet, udvariaskodás nélkül. És nemcsak orvost meg biológust, de jogászt is hívni az eseményhez.
* Teknős Péter: Kérdezz! Felelek mindenre. Móra Ferenc könyvkiadó, 1975