Ambrus
-7 °C
3 °C

Négymillió eurós filmtámogatás az Eurimages-tól

2003.10.14. 20:47
Négymillió eurós támogatásról döntött az Európa Tanács filmes alapja, az Eurimages igazgató tanácsa. Ebből magyar filmgyártásra, forgalmazásra 700 ezres támogatást szántak. Két magyar film gyártását támogatják: A londoni emberét és a Hamis világét
A gyártási támogatásra 37 filmterv pályázott, közöttük három magyar koprodukcióban tervezett alkotás indult - közölte Kézdy-Kovács Zsolt, az Eurimages magyarországi képviseletének vezetője. - A Rómában tartott 85. ülésen szokás szerint játék- és dokumentumfilmek, illetve a filmforgalmazás támogatásának elosztása volt napirenden.

400 ezer eurós támogatást szavazott meg az Eurimages igazgató tanácsa Tarr Béla A Londoni ember című magyar-francia-német koprodukciós filmtervének, s a filmes alap anyagi segítségével valósulhat meg a Tivoli Film közreműködésével készülő Hamis világ című török-magyar koprodukció - mondta Kézdy-Kovács Zsolt.

Tájékoztatása szerint magyar filmek forgalmazására illetve magyar filmvállalatoknak összesen 43 ezer euró támogatást adott az igazgató tanács. Négy magyar film lesz látható külföldön: Pálfi György filmjét, a Hukklét Hollandiában, Kamondi Zoltán Kísértések című alkotását Németországban vetítik majd a mozikban, Fliegauf Benedek Rengeteg és Dyga Zsombor Tesó című alkotását romániai filmforgalmazó vette meg.

Kézdy-Kovács Zsolt kiemelte, hogy a magyar érdekeltségű tervek összesen több mint 700 ezer euró, vagyis 180 millió forint támogatást kaptak, miközben a magyar tagdíj az idei évre összesen 198 ezer euró.

Az Eurimages magyarországi képviseletének vezetője elmondta azt is, hogy az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre regényét, a Sorstalanságot megfilmesítő alkotócsoport visszavonta az Eurimages-hoz benyújtott pályázatát. Kézdy-Kovács tájékoztatása szerint erre azért volt szükség, mert a film gyártási jogaival rendelkező Magic Media koprodukciós partnerei nem tudták előteremteni saját anyagi hozzájárulásukat. A Sorstalanság gyártói az Eurimages igazgató tanácsának legközelebbi, december 3-ai ülésére ismét benyújtják pályázatukat.